Beharangozó 17. hét: Patriots vs Dolphins

Kép
DolphinsPatriots

Mindössze egy mérkőzés maradt vissza a 2019-es alapszakaszból. A New England Patriots (12-3) múlt héten legyőzte a Bills csapatát, most pedig egy újabb csoportrivális lesz az ellenfél a Miami Dolphins (4-11) személyben. A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap 19:00-kor kezdődik.

A két csapat idén második alkalommal találkozik egymással. Az első összecsapásukat Szeptember 15.-én játszották Miamiban, ahol a Patriots 43-0-ra legyőzte ellenfelét.

A Patriots összesen 14 alkalommal szerzett első körös szabadnapot a rájátszásban, mióta 1990-ben bevezették a jelenlegi rájátszási formát. A Dolphins ellen megszerezhetik a 15.-et. Mellesleg ez lenne a Patriots 10. ilyene zsinórban. A második leghosszabb ilyen sorozat a 49ers és a Cowboys nevéhez köthető. Ők zsinórban 4 alkalommal tudták kiharcolni a pihenőhetet.

 

phinspats

 

Amikor a Patriots fut

Zsinórban két mérkőzésen életjeleket mutatott a csapat futójátéka. Sony Michel magabiztosan futott egy kemény Bills védelem ellen. Ráadásul Burkhead is hozzá tette a magáét egy kis fürgeséggel, cikázással. Összességében a Patriots 143 yardot tett meg a földön 4.1 yardos átlaggal. Előző héten a Bengals ellen 175 yardot futott a csapat, ezzel egy kis momentumhoz jutott a csapat a rájátszáshoz közeledve. Természetesen a Dolphins még az útban van, azonban a Dolphins mérkőzésenként 135 futott yardot enged az ellenfeleknek így jó esély van egy újabb magabiztosság építő produkcióra. A Dolphinsnak rengeteg sérüléssel gyűlt meg a baja, ráadásul amikor egészségesek voltak a játékosok akkor sem tudtak sokat mutatni. A Dolphins elvesztette két LB-jét is a szezonra Raekwon McMillan és James Crawford személyében, mögöttük pedig sok kérdőjel keletkezett. A Patriots valószínűleg folytatni akarja majd a megkezdett szériát Elandon Robertsel mint FB.

Előny: Patriots

 

Amikor a Patriots passzol

Akárcsak a futójáték, úgy a passzjáték is nagyon jól nézett ki a Bills ellen. Több hét szenvedés után, Brady passzainak közel 80%-a landol elkapó kézben és 9 különböző játékos is jegyzett elkapást a mérkőzésen. Ez szintén folytatódhat a Dolphins ellenében, akik Xavien Howard nélkül kénytelenek játszani és az 5. legrosszabb passz elleni védelemmel rendelkeznek. Mérkőzésenként 265 yardot engednek az ellenfeleknek. Julian Edelman továbbra is egyértelműen sérüléssel bajlódik a vállában és a térdében egyaránt. Azonban valószínűleg a Patriots nem pihentetheti őt, nézve a fontosságát a passzjáték sikerességében. Vele a sorban nem okozhat gondot a Dolphins védelmének feltörése. Egy esetleges magabiztos vezetés kiépítése után pedig akár a padról is figyelheti a mérkőzés későbbi szakaszát. Várhatóan Josh McDaniels folytatni fogja N'Keal Harry beépítését a támadógépezetbe, ami egyre jobban működik. Remélhetőleg Mohamed Sanu is felpörög pár gyengébb hét után.

Előny: Patriots

 

Amikor a Dolphins fut

Szinte mondhatnánk, hogy a Dolphins futójátéka nem létezik. Tök utolsók az NFL-ben, mindössze 73.9 yardot tesznek meg mérkőzésenként. De hogy mennyire is rossz a helyzet? A csapat legeredményesebb futója Ryan Fitzpatrick, a Dolphins 37 éves irányítója, aki 49 kísérletből 228 yardot szerzett. Hát nem egy Lamar Jackson, de elismerésre méltó, hogy ilyen idősen még mindig ennyire oda teszi magát. A csapatban Kalen Ballagenek van a legtöbb futási kísérlete 79-el, mindezt úgy hogy a játékos már jó ideje sérültlistán van. Várhatóan nem állítják majd komoly kihívás elé a Patriots futás elleni védelmét.

Előny: Patriots

 

Amikor a Dolphins passzol

A Dolphins egyetlen reménye a passzjáték sikerességére nézve, ha Fitzpatrick előhúz a kalapból egy zseniális mérkőzést. Ezt időről időre megteszi, ezért van még mindig a ligában, tökéletes időzítéssel nyújt remek teljesítményt mérkőzéseken, amivel elhiteti csapatok vezetőivel, hogy érdemes őt kipróbálni. Fitzpatrick már 13 INT-et dobott idén, annak ellenére, hogy nem végig volt ő a csapat kezdő irányítója. Azonban ha kifog egy jó napot, akkor akár még meg is találhatja a pálya szélén DeVante Parkert, aki karrierjének legjobb évét teljesíti. Persze csak ha nem Gilmore őrzi majd. A második legveszélyesebb fegyvere a csapat TE-je, Mike Gesicki. Várhatóan őket próbálja majd keresni a labdával, azonban a védelemnek rengeteg lehetősége lesz az INT szerzésre.

Előny: Patriots

 

Sérültjelentés

Kérdéses a játéka

LB Ja'Whaun Bentley - térd

DB Terrence Brooks - ágyék

LB ShiliqueCalhoun - betegség

OT Marcus Cannon - boka

LB Jamie Collins - váll

WR Julian Edelman - térd/váll

CB Jonathan Jones - ágyék

CB Jason McCourty - ágyék

 

forrás: patriots.com

Hozzászólás

4-0 ide? Ajjaj! 😊 TB ezek szerint egészséges?!

Kicsit off: úgy tűnik a sport tv nem adja a meccset, így Game Pass lesz. Ha valakinek van kedve csatlakozni Kaposváron, az jelezze itt.

 

JMC már elég hosszú ideje bajlódik ágyék sérüléssel. Van esély még a játékára ebben a szezonban?

Fitzpatrik passzolni fog rengeteget, a SECnek lesz dolga, meg a Parker-Ford-Gasicki trió nem olyan rossz, a Bengals ellen voltak elég komoly elkapásaik. Viszont ezekben a mi védőinkkel simán benne van a számos INT, remélem látunk ezekből párat.

Győznük kell, és győzni is fogunk, nem  kétséges. GOOOO PATS!!!!!!

Sziasztok, teljesen OFF, de tudtok valami stream-et majd a Sport2 TV adásihoz? Digi-s vagyok és januártól megszűnik a csomag a Digi-nél. Láttam olyan feliratot is, hogy azokat is csak éjfélig lehet majd nézni.

Köszönöm

Sporttv streamet baromi nehéz lesz találni, talán nincs is. Viszont ha a Google-be beírod az adott meccset és utána hogy stream, kB 1 millió lehetőséget dob majd ki. Én konkrétan a reddit.com-on szoktam nézni, full HD, jól megy, nfl network meccset is adják. És nem mellesleg igazi szakértőket hallgatsz, ha egy csöppet tudsz angolul. Én Tony Romot nagyon szeretem, de Troy Aikman Joe BuckKal is jó szokott lenni. Mondjuk ők asszem mind cbs tagok. 

Szia, köszönöm. Én beszélek angolul, de a feleségem is "teljesen rászokott az NFL ízére", Miatta kerestem volna magyar nyelvű adást.

De hálás vagyok a segítségedért, nézzük angolul és majd fordítok ha érdekes lesz a mondandó. :)

TV Go nem tudom működhet-e hűség nélkül, mondjuk csak 1 hónapig a playoff idejére. De akkor 3-4 ezer forint körül lenne sport2 1hónapra.

1. Még tárgyalnak, talán nem kerül ki

2. Ha nem magyar nyelvű streamet akarsz bármelyik meccsre van, igaz angol

3. Igen az egyik opció az nfl gamepass, tuti, de drága

4. Megnézed milyen más szolgáltató van nálatok (talán a legolcsóbb alternatíva a Flip), előfizetsz rá és nézheted magyarul

Így van, én is a redditet nézem és kiváló, minőségi.Csak a reklám az reklám... Rengeteg van belőle és azt végig is nézed a meccsel együtt... De hát ez van. A minőség kárpótol majd. 

Én itt szoktam nézni a streameket :

http://buffstreamz.com/nfl-streams/

 

Az első link, az NFLgamepassHD link mindig működni szokott. Csak mindig 5-6x kell klikkelni a play ikonra, mindig feldob valami reklámablakot, de türelem, és menni fog. Ami felugrik bezárod, újra play, előbb-utóbb elindul.

Ahogy fentebb írták, Sport tv stream az kb esélytelen, főleg jó minőségben. nflbite.com-on elég jó kinti streameket szoktak összegyűjteni, ha esetleg valamelyik lefagy, akkor lehet másikra váltani, de eddig elég jó tapasztalataim voltak az idényben, ritkán volt probléma a megbízhatóságukkal és a minőségükkel is.

http://bfst.to/watch/nfl-3

Hát ez csodálatos. sikerül kisz...ni a delfinektől. Na ez pont olyan mint az idei éve a csapatnak.

Lehangoló teljesítmény, egy roppant gyenge Miami ellen.

Szeretném hinni,hogy a playoff-ban minden más lesz,de...

Nesze neked top defense..  Vicc

Pedig Gilmore már kiosztotta magának az "Év Védője" címet. Kár hogy ma Parker azt csinált mellette amit csak akart.

 

 

Ő nem olvasta sajnos amikor Gilly kiosztotta... Szólni kellett volna neki hogy mi a szitu. 

Meg úgy kb a többi miami játékosnak is hogy megállni, mi jók vagyunk, ne ugraljatok... 

Nem lesz. De legyünk őszinték nem is érdemeljük meg ha ettől a fos miamitól kikapunk. Az egyetlen esélyünk a hazai pálya lett volna, meg a pihenés. Ne ez kuka, a szezon kuka, a látványos pats játék meg hónapok óta kuka. A D meg túl van hájpolva, korántsem annyira jók mint a számok mutatják.

Ettől függetlenül imádom az egész csapatot meg a franchise-t is. Remélem e következő évben betömjük a lyukakat a csapatban. Kell 1 fasza TE meg 1 közepesen fasza az biztos!!! No meg klónozni kell Edelmant mert idén sikerült halálra használni szerencsétlent.

A mai napra egyetlen szó jut eszembe: szégyenteljes és gyalázatos

Jó éjt mindenkinek

Elsősorban egy QB-t kellene végre draftolni, Bradyre nem lehet már csapatot építeni, szóval nem csak TE kell ide, meg elkapó. A mai napig nem értem,hogyan lehetett Michelt előbb ledraftolni, mint Lamar Jacksont, amikor annyira adta magát dolog. Na mindegy, kár ezen elmélkedni.

A defensunkon ugy mentek at mint kes a vajon...

a secondery kritikan aluli volt.

Jojo es Gilmore betli..

Brady pick sixe sokba kerult..

Hol volt Edelman az egesz mecsen? Ha serult ne vallalja a mecset!

Igy odadadni a Chifsnek a 2. seedet,hihetetlen☹️

Brady érthetetlen INT-je és a még érthetetlenebb első félidei időkérés nélküli végjátéka megpecsételte a sorsunkat. A Titans idehaza megver minket, jobbak idén. Brady és Edelman sérült, az O gyenge, idén ennyire futotta. Nem lesz a PO más mint ez a meccs.

Majd jövőre talán még egyszer nekifutunk.

Sanu - kidobott pick.... Sanders jobb lett volna

Harry- eddig bust de nagyon... 

Dorsett - mehet amerre akar...

TE - vannak? 

RB egység nagyjából OK

O fal... Inkább hagyjuk... 

TB? Egész szezonban olyan PM-es hanyatló volt...

És az első félidő végén volt 1:46 3! Időkéréssel és lefutattuk.... MIÉRT? Ekkor már sejtettem, hogy baj lesz... 

Ravens, KC röhög... Aki meg jön hozzánk az meg dörzsöli a tenyerét... 

 

Válasz Zarathorn2.0 üzenetére

Ma nem az O falon múlt.Jól védték Bradyt.Volt,amikor hosszú ideig.

Amiért gond volt az a teljesen reménytelen elkapósor.

Sajnos Edelmanon látszott,hogy sérült.Azért volt a pályán,mert félnek tőle és lefogott egy védőt.

Sanu még visszahordónak is gyenge.Fair catchet mutatott,amikor még mehetett volna legalább 10-15 yardot a labdával.Nem értem,miért nem Boldent próbálták végig.Rögtön csinált egy jó visszahordást..

Azt sem értem,miért nem kértünk időt a végén.Legalább egyszer.Az jelentett volna 10-20 plusz másodpercet a végső támadáshoz.

Gilmore teljesen megégett ma.Talán kettőzni kellett volna Parkert.

Summa summárum:minden évben borsot tör a Miami az orrunk alá.Idén se lett kivétel.

Jesszusom! Hogy meritek leírni amit láttatok??!!!

Hát nem tudjátok? A szezon februárban kezdődik és lehetőleg ott is az OT-ban. Nagyjából a browns meccs óta mondja itt mindenki, hogy valami nem kerek. (Aki egy kicsit is reálisan látja a dolgokat nem bedig elvakultan mantrázza a sok baromságot, hogy blablabla jobban tudja stb) Ez a csapat szar! Nem örül neki senki, de ez az igazság. Egy kört max túlélnek de nagyjából ennyi van benne. Az okokat lehet boncolgatni....

 

Hát az biztos, hogy Edelman jövő héten sem lesz sokkal egészségesebb mint ma, így a legfontosabb elkapó játszathatósága erősen kérdéses, a többi elkapó pedig nem igazán mutat kiemelkedő formát ha finoman akarok fogalmazni. A védőkön fog múlni a meccs, labdákat kell majd szerezniük, hogy a támadóknak minél kevesebb yardot kelljen megtenniük a pontszerzésekhez.

Erre a szezonra nagyjából a Ravens meccs óta keresztet lehet vetni.

Izgalmas offseason lesz. Csak ne sírjuk vissza még ezt a szezont is jövőre.

Jó ez most troll lesz de lehet át kellene írni az előny részeket Miamira... :)

Amúgy egy elkapóval sokra nem megyünk. De lássuk mit hoz a jövő hét. 

Egyszer minden csoda véget ér.

Jövő héten egy teljesen más meccs lesz

annak tétje lesz és abban a rutin sokat számít.

Amennyiben nyerünk és megyunk a Chiefshez

akkor meg lesz ami lesz. 

Mindig sajnos nem nyerhetunk.

Nos, a playbook rejtegetés reményét én is elengedem. Annyira már nem titkolózhatunk, hogy odaadjuk a hazai pályát, és inkább Kansas, ha egyáltalán eljutunk odáig. Ugyanis a liga perpill legjobb qb-je érkezik egy sikerre éhes csapattal. Minden meccs más, de vállalom a véleményem, nem lehetnek vérmes reményeink. Egy jó TEN otthon, aztán egy bosszúra éhes KANSAS, majd ha van csoda, akkor a szintén vérszomjas és jó hollók. Rosszabb sormintát el sem tudnék képzelni. Ha a jelenlegi állapotból így is eljutunk az SB-ba, akkor nincs több kérdés BB-vel és TB-vel kapcsolatban. GOAT 2x. Szurkoljunk!

A két faszinak 6-6 SB-ja van (BB-nek még plusz kettő koordinátorként), milyen kérdésed merült még fel velük kapcsolatban? A többit adom. Peace!

Nem ezen az oldalon vannak, akik megkérdőjelezik őket. De azért lásd be, vannak ilyenek az NFL nagy és kusza világában.

Bárki, aki életében 5 percnél többet nézte ezt a nyamvadt sportot majd a szívére teszi a kezét és egy őszinte pillanata van, bevallja magának, hogy ezen a két emberen kívül nem sok nagyobb alakja volt ennek a ligának eddig. Minden más csak színészkedés, feltűnési viszketegség, bohóckodás, ripacskodás és a stb. Igaz-e kedves ESPN?

Nem ezen az oldalon vannak, akik megkérdőjelezik őket. De azért lásd be, vannak ilyenek az NFL nagy és kusza világában.

Nézzük a jó dolgokat: Bradyt több meccsen látjuk játszani ebben a szezonban (3 helyett 4-en)

Titans nekünk most nagyon rossz matchup

Tannehill jó formában van de PO rutin nincs 

izgulni fog 

Van egy igazi erofuto Henry személyében ez szintén nem jó

A Titans offense jelenleg sokkal potensebb mint a miénk és nem tudunk belemenni ponthaborura ha a defense esetleg nem tudja őket megfogni. 

Nem találok szavakat ... :( :( :(

Én igen: szégyen! :(

 

Nem nagyon látszott a csapaton a tűz hogy annyira nyerni akar.

10 éve nem játszottunk a Wild Card  korben

és mindig PO ban voltunk reméljük most nem úgy fogunk mint akkor. 

Szörnyű volt ez a mai vereség, de szerintem továbbra is akkor van igazán értelme beszélni a szezonról, ha már vége van. 

Az elmúlt években is mindig minden évben ment ez az iszonyatos temetés.3 éve a Falcons elleni SB évben a defense volt folyton elővéve, hogy nyeljük a yardokat, mint kacsa a nokedlit. Tavaly is ment a "max. 1 kör", mert Mahomes Kanase ellen az Arrowheadbe kell menni és ott aztán nem elsz esély, mert a Miami Miracle-el és a Steelers ellen elbastuk a kiemelést, stb.

Az elmúlt 5 évben 4-szer Super Bowlt játszottunk, abból 3-szor megnyertük.

Azért az nem semmi, hogy egy 12-4-es alapszakasz után "gyalázatos"-nak minősítsük a szezont....

Tudom, nem látom reálisan, mert az elmúlt 5 évben is a realisták látták jól....végülis, ha minden évben elmondják, hogy ebben a playoffban most már biztos gyengék leszünk, akkor előbb-utóbb biztos igazuk lesz.

Ezzel nem védeni akarom a csapatot, mert a mai meccs után nincs miért és én sem vagyok elégedett, csak elképesztő, hogy szinte szó szerint évről-évre meg kell hallgatni ugyanazt. Az pedig egyébként igaz, hogy a foci februárban kezdődik. A playoffban - nem kizárólag -  de nagyrészt a pillanatnyi forma dönt.

Ez a mai meccs úgy volt szar, ahogy. A Miamin érződött, hogy nagyon borsot akarnak törni az orrunk alá és sajnos Brady homály picksixe után ezt abszolút el is hitték már.

Ehhez jött, hogy Gilmore ma teljesen világtalan volt és Fitzpatrick is jó napot fogott ki, ráadásul ma mintha Billt kicsit overcoacholták is volna. Flores amúgy jól össze kukázott olyanokat, akik ide nem kellettek, Rowe, Trent Harris, Calvin Munson.

Ezzel együtt a védelem, talán idei egyik legsoványabb produktumát hozta. Érdekesség, hogy franchise rekordot döntöttek az egy évben engedett legkevesebb pontban.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Brady mit tud összehozni a playoffba és a defense ott milyen lesz. 

Sajnos szerintem azért nem tudunk a 12-4-es mérlegnek örülni, mert nem igazán látszik ebben a csapatban a potenciál. A tavalyi csapat támadósora ettől klasszisokkal jobb volt, volt egy liga top 3 támadófal, egy liga top2 TE, egy liga top 10 futójáték és a mostanitól jóval színesebb, mozgékonyabb elkapósor. Sanu szánalom, Harry egy meccset leszámítva a büdös nagy bust kategória eddig, Edelman lépni nem tud annyira kinyírtuk, Dorsett pályán sincsen, soroljam még? 

A defense pedig épp ellentétes utat jár be a tavalyival. Igen 2018-ban az a def bűn rosszul kezdte a szezont, de az utolsó meccsekre kemény lett mint a kád széle, és mikor a túlhypeolt chargerst a playoff első körében (nekünk első), első félidőben garbage time-re küldték már mindenki tudta, hogy a Kc ellen igenis lesz keresnivalójuk. Ezzel szemben ez a 2019-es csapat offense megmutatta a maximumát és az sajnos nincs túl magasan. Nem látom azt, hogy aTennesse ellen bármiben is lényegi változást tudnának majd elérni. Nem lesznek kevésbé sérültek, tehetségesebbek vagy kevésbé újoncok. TE játékunk kizárólag 1 meccsen mutatott életjelet. Az O fal meg hiába tart néha jól, ha a wr-ek képtelenek elszakadni. A Titans talán még legyűrhető otthon. Iszonyatos mákkal még a KC is, de azon a meccsen a KC év eleji, bűn rossz védelmének kell játszania. A probléma azonban az, hogy az utolsó 5-6 meccsen liga top 10 számokat hozott az a védelem.  És akkor a másik oldalon ott áll majd Mahomes, Kelce, Hill stb. Ehhez pedig az év eleji védelmünk kell. Ha ez meg is lenne, a Baltimore-t jelenleg nem látom hogyan fogjuk meg. De mondjuk ezt az AFC-ben senkitől sem látom. Bár vízionálok a Baltimore-nak egy olyan ronda nagy buktát, mint amit a Panthers és Cam Newton szenvedett el a Broncos ellen. A 49ers védelmében látok annyit, hogy megfogják őket. 

Amiben bízhatunk:

- amikor kellett, tudtunk villantani, de egész meccsre levetítve kevésszer, ezen kell változtatni

- a másik helyen is megírtam, a KC meccs masszív bírói besegítés miatt nem volt meg, verhetőek, igaz itthon könnyebb lenne (és ugye most mennyire számít az elvett győzelem)

- mocskos nagy PO rutinunk van

- én azért bízom benne, hogy van ott még a playbookban anyag

Ha nem jön össze, akkor durva változásokra számítok az offseasonban.