Beharangozó Wild Card kör: Patriots vs Titans

Kép
titans patriots po

A New England Patriots elvesztette az alapszakasz utolsó mérkőzését a Dolphins ellen, ezzel pedig elúszott a pihenőhét is. Így tehát a csapatnak, hosszú idő után újra Wild Card mérkőzést kell játszania. Az ellenfél a Tennessee Titans lesz. A mérkőzés magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradóan, hajnali 2:15-kor kezdődik és a Sport2 élőben közvetíti.

 

A Patriots 12-4-es mérleggel fejezte be a szezont, ami legtöbb esetben top 2-es kiemelést jelentene, de nem idén. Így hát a csapatnak Wild Card mérkőzést kell játszania. A Patriots utoljára a 2009-es szezont követően játszott a rájátszás 1. körében, akkor pedig ki is kapott a Ravens csapatától. Azóta minden egyes évben otthon a fotelből nézhették a játékosok, edzők és szurkolók, hogy kivel találkoznak a következő hétvégén.

A két csapat egyébként két évvel ezelőtt is találkozott egymással a rájátszásban, akkor a Patriots 35-14-re győzni tudott a Gillette Stadionban.

 

Az párosítás története

A két csapat 44. alkalommal fog megmérkőzni egymással vasárnap hajnalban. Mind a két csapat 1960-tól tagja volt az AFL-nek. A Patriots és az Oilers (Titans korábbi neve) 1960 és 1969 között évente kétszer csapott össze egymással. Az 1970-es egyesülés óta pedig még 23 alkalommal. Ez egyesülés óta lejátszott mérkőzéseken a Patriots mérlege 15-8, amiben benne van a rájátszásban elért 2-1-es mérleg is.

A két csapat tehát 3 alkalommal találkozott egymással a rájátszásban. 1978-ban, az akkor még Oilers néven futó Titans 31-14-re legyőzte a Patriotsot idegenben, a Schaefer Stadionban, Foxboroban az AFC Elődöntőben. Ez volt a Patriots első hazai rájátszásmérkőzése. A következő összecsapásra 2003-as szezon rájátszásáig kellett várni. Akkor a Patriots 17-14-re legyőzte a Titanst az AFC Elődöntőben a Gillette Stadionban. Az utolsó találkozás pedig a már említett két évvel ezelőtti, amikor a Patriots 35-14-re győzte le a Titanst szintén az AFC Elődöntőben, szintén a Gillette Stadionban.

Az örökmérleg szintén a Patriots felé billen, 25-17-1 arányban. Utoljára a 2018-as alapszakasz során találkoztak a felek, akkor a Titans 34-10-re legyőzte a Patriots csapatát hazai pályán.

 

po stats

 

Amikor a Patriots fut

A Patriots futójátéka nem muzsikált jól a szezon során, mindössze 106.4 yardot átlagolt mérkőzésenként. Azonban bizakodásra adhat okot, hogy az utóbbi hetekben életjeleket mutatott az egység. Különösen igaz ez Rex Burkheadre, aki remekül teljesített a korlátozott játékmennyiségben. Múlt héten 6 kísérletből 48 yardot futott, a Bengals és a Bills ellen pedig látványos TD-t szerzett. Azonban továbbra is Sony Michel a csapat első számú futója és ő is jobb teljesítményt nyújtott az utolsó mérkőzéseken. Ennek ellenére az egész éves átlaga csak 3.7 yard lett kísérletenként. A Titans jól megfogta a futásokat a szezon során, 12.-ek a mérkőzésen engedett yardokban, míg 7.-ek a futókísérletenként engedettekben. Jurrell Casey, DaQuan Jones és Jeffrey Simmons remek munkát végez a falban. Dean Pees 3-4-es védelme jól fogta a futást a szezon során és ennek feltörése kulcsfontosságú lesz most hétvégén.

Előny: Titans

 

Amikor a Patriots passzol

Tom Brady egyik leggyengébb alapszakaszát játszotta idén, amit az egyik leggyengébb mérkőzésével zárta a Dolphins ellen. Egyértelműen közrejátszik ebben egy jobb könyök sérülés, ami hátráltatja, azonban nem szabad mindent erre fogni. Az szezont 88-as irányítómutatóval fejezte be, ami a legalacsonyabb 2013 óta, 24 TD passzt adott ami a legkevesebb 2006 óta. Ennek a visszaesésnek számos oka van, amik közül az egyik a megfelelő célpontok hiánya. Julian Edelman és az ő 100 elkapása után a következő elkapó Phillip Dorsett a maga 29 elkapásával. James White továbbra is egy megbízható célpont a futó pozíciójából, összesen 79 elkapást jegyezett az alapszakasz során, azonban az irányítónak idén a megszokottnál kevesebb célpontja volt. A Titans passz elleni védekezése szerencsére nem muzsikált jól idén, 255 yardot engedtek mérkőzésenként ami a 24. legjobb a ligában. A csapatból hiányzik Malcolm Butler, aki sérültlistára került, azonban a csapat rendelkezésére áll a másik korábbi Patriots játékos, Logan Ryan és Adoree Jackson, aki kihagyni kényszerült a csapat utolsó mérkőzését sérülés miatt. A két Safety Kenny Vaccaro és Kevin Byard. A csapatban Harold Landrynek van a legtöbb sackje 9-el, azonban rajta kívül nincs meghatározó irányítósiettető a Titansben. A Patriots támadófala fejlődött a passzblokkolásban, de Pees megpróbálja majd megtalálni a fal gyenge pontját és onnét siettetni Bradyt.

Előny: Titans

 

Amikor a Titans fut

Derrick Henry egy szörnyeteg. Ráadásul egy elég gyors szörnyeteg. Idén ő futotta a legtöbb yardot az NFL-ben 1540-el, mellé 16 TD-t is szerzett és összességében 5 yardos átlaggal futott. Mindezt úgy, hogy Mike Vrabel pihentette őt a 16. fordulóban. Ami ráadásul még ennél is impresszívebb, hogy a futó általában egyre jobban teljesít a szezon előrehaladtával. A tavalyi szezon során is a szezon utolsó szakaszában játszott a legjobban, akár csak idén. Múlt héten 211 yardot és 3 TD-t szerzett, amivel bejuttatta a csapatát a rájátszásba. A Patriots futás elleni védelme esetenként megingott a szezon során, azonban az utóbbi időben egyre jobban játszott. Azok után, hogy Joe Mixon 136 yardot futott a Bengals színeiben, a Billst és a Dolphinst mondhatni lenullázta az egység. Annak ellenére, hogy egyik csapatnak sincs olyan képességű futója, mint Henry, ez komoly elismerés Lawrence Guy és Danny Shelton számára. Ez a párharc lesz a mérkőzés kulcsa, a Titans futni akar majd amivel Tannehillt könnyű helyzetbe hozzák. Ha Henryt nem sikerül megfogni, a Patriots hosszú napnak néz majd elébe. A Patriots egyértelműen az ő megállítására fog koncentrálni, ezzel Tannehillre helyezve nyomást.

Előny: Patriots

(szerk.: őszintén szólva nem igazán tudom, hogyan hozták ki a Patriots futás elleni védelmét előnyre, Henry egy állat, de reménykedjünk hogy igazuk lesz, nem úgy mint múlt héten)

 

Amikor a Titans passzol

A Titans végre szintet lépett idén a passzjátékban, azonban ehhez csak annyi köze van Mariotának, hogy melegíti a padot. A helyét Tannehill vette át a 7. héten és azóta 117.5-ös irányítómutatóval passzol, legyen ez akármilyen hihetetlen a Patriots szurkolók számára, akik évekig láttak ahogy gyenge teljesítményt nyújt a Dolphins színeiben. Tannehill 10 mérkőzés alatt 22 TD-t is 6 INT-et dobott, miközben passzai 70%-a végződött elkapással. Kedvenc célpontja az újonc AJ Brown (52 elkapás, 1051 yard, 8 TD) és Corey Davis (43 elkapás, 601 yard). A Titansnak továbbá két jó TE-je is van Jonnu Smith és Adrew Firkser személyében. A csapat slot elkapója Adam Humphries, aki azonban sérülés miatt nem tud pályára lépni. Tannehillnel elegendő fegyvere van és érdekes lesz figyelni, hogy akarja őrizni őket a Patriots. Tavaly Corey Davis fickándozott Gilmore mellett, 125 elkapott yarddal és egy TD-vel zárta a mérkőzést. A Patriots irányítósiettetése, ami meghatározó volt a szezon elején, elég halk mostanában. Szükség lesz az ő jó játékukra, hogy hibába kényszerítsék Tannehillt, akit 31 alkalommal vittek földre 10 mérkőzés alatt és akinek meggyűlt a baja a nyomással korábban. Ez különösen igaz Foxboroban, ahol az irányító mérlege 0-6 a Dolphins játékosaként.

Előny: Patriots

 

A két csapat statisztikái az idei alapszakaszban

 

reg

 

 

Tom Brady szinte minden rájátszásrekordot megdöntött az évek során, ezek közül itt van pár.

Megnyert rájátszásmérkőzés

1. Tom Brady (Patriots): 30 győzelem

2. Joe Montana (49ers, Chiefs): 16 győzelem

3. Terry Bradshaw (Steelers): 14 győzelem

3. John Elway (Broncos): 14 győzelem

3. Peyton Manning (Colts, Broncos): 14 győzelem

 

Rájátszásmérkőzés győzelmi százalék

1. Bart Starr (Packers): 90% - 9 győzelem, 1 vereség

2. Jim Plunkett (Raiders): 80% - 8 győzelem, 2 vereség

3. Tom Brady (Patriots): 75% - 30 győzelem, 10 vereség

 

Passzolt yardok a rájátszásban

1. Tom Brady (Patriots): 11'179 yard

2. Peyton Manning (Colts, Broncos): 7'339 yard

3. Brett Favre (Packers, Vikings): 5'855 yard

 

Passzolt TD-k a rájátszásban

1. Tom Brady (Patriots): 73 TD

2. Joe Montana (49ers, Chiefs): 45 TD

3. Brett Favre (Packers,Vikings): 44 TD

 

Sikeres passzok a rájátszásban

1. Tom Brady (Patriots): 1'005 sikeres passz

2. Peyton Manning (Colts, Broncos): 649 sikeres passz

3. Brett Favre (Packers, Vikings): 481 sikeres passz

 

Zárásnak itt az NFL.com beharangozó videója
 

 

és a két évvel ezelőtti rájátszásmérkőzés összefoglalója
 

 


Sérültjelentés

Kérdéses a játéka

LB Ja'Whaun Bentley - térd
DB Terrence Brooks - ágyék
LB Jamie Collins - váll
WR Julian Edelman - térd/váll
CB Jonathan Jones - ágyék
CB Jason McCourty - ágyék

 

forrás: patriots.com

Hozzászólás

Nem is Henry a legnagyobb baj, hanem az előtte lévő faluk, ami igen jól tud utakat nyitni a szörnyetegnek, szétblokkolnak mindenkit, vagyis nyilván arra készülnek, hogy Guy és Shelton rendszeresen ne férje hozzá a futójukhoz. Itt lesz az alkalom a LB sor villantásának, remélem Collins visszatalál az idény eleji szörnyeteg üzemmódjába, mert nagy szükség lenne rá. Van Noynak meg HT-nek is pusztítania kell és a Bentley-Simon-Winovich triónak is a legjobb formáját kell hozni, hogy ne legyenek rések a falon, Tannehillnek meg folyamatosan rettegnie kelljen a rárontó passrushereinktől.

Nagyon várom már, hogy az öreg krampuszunk mit talált ki - nagyon remélem, hogy erre a meccsre végre rendesen felkészülünk, és nem "lesz-ami-lesz" gameplannel megyünk fel a pályára és nem hagyjuk az első félidőt menni a lecsóba.

ÜSSÜK MEG ŐKET!!!! :) :) :)

Én nem igazán szoktam nézni a támadó falak statisztikáit, de a Titans több meccsén is kiemelték a szakértők, hogy még csak igazán jó fala sincsen a Titansnek, pont ezért durva amit Henry csinál.

Remélem a rájátszásra limitáljuk Michel-t,és nem adjuk a kezébe a lasztit, ellenben tömjük White/Burkhead párost, Collins visszatalálását várom még az év eleji formához, és akkor a D ismét hasít, kiváló futójáték mellett pedig Bradynek csak le kell vezényelnie a meccseket.A falunk egyre jobb, csak érik a stabilitás. Mayers lesz a mi meglepi emberünk  elkapóknál.

Idén minden ötödik futása TD-t hozott. Nagyon limitáltan futtatták, de akkor mindig (kivéve a Jets ellen) jól teljesített. Remélem, hogy a 15 snap a 16 meccsen a PO-ra tartalékolásnak/tartogatásnak a jele.

Elértünk arra a pontra, hogy nincs helye a mismásolásnak, bele kell állni izomból a meccsbe és szétcsapni a Titans-t... 

Az fura, hogy a 24. passzvédelem előnyben van... Amúgy is megmosolyogtató, hogy egy vereség után a liga legalja leszünk hirtelen mindenkinél. Szerintem nagyjából menni fog a futás, lesz Michel elkapás nem is egy, kiderül, hogy Dorsett nem csak dísznek van fenn, Harry is villantani fog. 7-10 pontos győzelmet várok, sok ponttal, 28-20.

 

Válasz wolandrule üzenetére

Ugyanez jutott eszembe..Egy top 3-as Bills védelem ellen 400 yard fölé jutottunk, akkor nehogy már egy 24. helyen álló passz elleni védelemnél a Titans legyen előnyben..Szerintem a passzoknál messze előnyben vagyunk..Sőt az elmúlt 3 meccsen végre a futásunk is kezd éledezni. Ha megfogjuk Henryt a futásoknál Guy-al és Sheltonnal, akkor meg kell lennie a meccsnek..

Szétfutjuk Őket!

 

Ui.: Vasárnap hajnalban csak annyit kell írnom az Első benyomás cikkhez, hogy : Én megmondtam előre!

Nézem ezt a trash talk című műsort, ahol cseppet leírnak minket. Valahogy hallgatva ezt a karogást minden fórumon, az a rohadt érzésem támadt, hogy a támadósornak most lesz egy olyan meccse, amikor minden összeáll. Mondok egy merész boldot: Tom papa 350+ yard 4 td, Sanu 100+yard és mindent elkap ami felé megy. Futunk még mellé 2 td-t. A védelem villogni fog, a második félidő garbage time lesz. Erőt demonstrálunk, Kansasben meg a szerkók kakifoltosak lesznek emiatt. Sőt mondok még egy merészet, nem Baltimoreban lesz a főcsoportdöntő, hanem odahaza. Bold hátán Bold, na de hátha. Mondjuk ha ez bejön akkor a következő 20 évre nem kapok karácsonyi ajándékot, de köpök rá. 

Én Patriots-Texans főcsoportdöntőt várok, nem annyira elrugaszkodott tipp szerintem. Watson a legjobb a 3 fiatal irányítóból, benne van a bravúrmeccs, szét tudják szedni a Ravens nem túl acélos secondery-jét. Aztán jönnek Bostonba kikapni. :)

Mahomes a legjobb fiatal irányító, utána Watsont majd Lamar. Az első kettőben látom, hogy 15 év múlva is még itt lesznek és rekordokat döntögetnek. Jackson ezzel a play stylelal és playbookkal egy nagy ütésre van RGIII, Cam Newton féle tönkrevágott pályafutástól. Plusz Mahomes a passzjátékban abszolút virtuóz, Watson simán csak elit, Lamar pedig hát, na.... Szerintem a közepestől csak kicsit jobb. A hihetetlen passing számait elsősorban annak köszönheti, hogy a futásával megalapoz neki. Ezt nem lehet 15 éven át fenntartani. Még 5 évig sem. Nekem egy Mike Vick, Vince Young féle karrier látszódik a távolban. De ez a saját véleményem. 

Ha ezzel az egyelőre szinte levédekezhetetlen játékrendszerrel és -stílussal nyernek a következő 4-5 évben - amíg Jacksont nem ütik szét, mert szerintem is szét fogják ütni - 1-2 Super Bowlt, szerintem ez nem fogja érdekelni a Ravenst. Ez szerintem szimpla irigykedés sokak részéről, mert olyan valamit talált a Ravens, amivel már sokan próbálkoztak (futni tudó irányító), de Baltimore-ban működik a legtökéletesebben. Mivel most van a 2019-es szezon rájátszása, így nagyjából senkit sem érdekel a Ravensnél, hogy Jacksont mikor találja meg valaki. Ráadásul Lamar tud passzolni is, Harbaugh pedig látott már néhány irányítót, aki addig futkározott, amíg szét nem ütötték. Ő ennél szerintem okosabb. Ha hosszabb távra akar tervezni Jacksonnal (és miért ne akarna), akkor úgyis elkezdi majd inkább passzoltatni. Sajnos nagyon jó ez a Ravens. Ebben a passzorientált ligában kidolgoztak egy félelmetes rendszert, ami kreatív, látványos (mondjuk nem az én stílusom) és nagyon hatékony, és a legjobb védelmek ellen is működik...

 

Nem feltétlenül irigység az ellendrukkerek részéről. Az utóbbi években egytől egyig tiszavirág életű volt az összes hasonló rendszerben játszó QB. Több csapat kidolgozott hasonlóan zseniálisnak tűnő rendszert ( Kaepernick, RGIII, Newton, Goff, Wentz féle csapatok ), de szerintem egy rendszer attól zseniális, ha legalább 5 éven át konstans uralkodó a ligában. Ezt az elmúlt 20 évben a Peyton-féle Colts és a Pats mondhatja el, de hasonlóan zseniális - szerintem - a Steelers és a Packers rendszere. A Ravens jövőre a rájátszásban sem lesz.

Nagyon hasonlóan gondolom én is. Jó példa erre a wild cat nevű játék. Azt hiszem 2005-2006 táján jelent meg az nfl-Ben. A dolphins rondán meg is szivatott minket vele. Egyszer. Aztán gyorsan helyre lett téve. Lamarra és a Ravensre a legkevésbé sem vagyok féltékeny. Csak láttam már ezt azt 15 év alatt a nfl-Ben, és ez a srác nem kiemelkedő tehetségű qb, ha passzolni kell. Rá, illetve az ő rendszerükre is meglesz a megoldás. Nézzétek meg a tavaly agyonsztárolt Rams, Mcvay és Goff hol tart most. Ráadásul Goff szerintem jobb mint Jackson, ha passzolni kell. Szóval én már a playoffban sem lepődnék meg, ha erre találna valaki megoldást. 

Teljesen egyformán gondolkodunk ebben is. Ahogy tavaly BB megfogta a rájátszásban a verhetetlennek tűnő Chiefs-t és főleg a Rams-t, úgy a Ravens rendszere ellen is rövid időn belül lesz megfelelő válasz. Lehet nem a Pats-től, de a Ravens rendszere inkább váratlan, mint zseniális. Lamar jövőre vagy legkésőbb 2 év múlva egy hatalmas szerződést kap majd, onnantól reszeltek a Ravens-nek. Nekünk sem lenne ellenfél a rájátszásban, idén egy Gronk-kal vagyunk gyengébbek "csak".

Válasz crucified üzenetére

Még egy Andrews-zal vékonyabb ez a fal, ami sajnos nagyon látszik. A Gronk dolgot az offseasonban kellett volna orvosolni. Pontosabban az elkapó sorral törekedtek rá, mivel a Gordon, Harry, Edelman, Dorsett négyes nem nézett ki rosszul. Aztán mi lett belőle. AB-t szándékosan nem veszem ide, vele az offseasonben még nem számolhattak. Az Andrews féle kiesés sokkal jobban megviselt minket szerintem mint Gronké. Bár ez így nem teljesen igaz, ha egy all time great TE kiesik az óriási csapás bárkinek. Mason szerintem emiatt nézett ki nagyon szarul. Ez kihatott Cannonra is. Thuney és Wynn jobban néztek ki. 

Én egész szezonban azt vártam, hogy kezdjenek már végre rendesen leírni bennünket, mert az mindig segít, de csak nem akartak, csak nem akartak, talán mostanra eljutottunk oda.

Mindenképp Henry limitálása a kulcs, a Titans 50+ sacket engedett idén, alulról vannak a top 5-ben ezzel. Passzoljanak csak, mi ott nyerhetjük a meccset, Tannehill mutatói ide, vagy oda.

Illetve az álmaimban szerepelt még egy első negyed, ami 14-0. Nagyon-nagyon kellene egy tökös kezdés. Na de majd meglátjuk.

Az 56 sack-ből Mariota 3,6/G, Tannehill 2,6/G. Nem tudom, hogy az az 1 sack/G többlet nagy különbség-e? (TB 1,7/G)

Jelentős, hiszen ha nem lenne az, akkor TB és Tannehill közti szám se lenne érdekes.

Amúgy a pass rushnál a kérdés, hogy 4 emberrel mire megyünk..ha szokás szerint semmire, akkor lesz érdekes, hogy az LB sorból mennyire fog hiányozni passz ellen az az ember. De ha azt jelentené, hogy ezáltal végre elhagynánk a zónát és embereznénk, DMC meg maradna single high safetynek, akkor nem lenne akkora gond, hogy nem megy a 4man rush..Persze árnyalja a képet, hogy Tannehill tud futni is, és a bootlegekkel is szépen operáltak a szezonban, szóval nem lehet agyatlanul menni blitzelni se mindenáron.

Nálam ez rosszabb párosítás nekünk, mint a Chiefs, és szerintem a Kansas-t kicsapta volna a Titans, ha mi vagyunk bye weeken.

Egyetértek.

Szerintem minket is kicsap, meg mindenkit, csak a SB-ban kapnak ki. Csak azért gondolom így lesz mert akkor Tannehillt nagyon meg kell fizetni jövőre.

Rákell borítani Tannehillra falat, hogy összecsinálja a gatyeszt és ha legalább közepesen fogjuk Henryt nem lesz gebasz... Jah de a Zebrák... Jah JMD... 

Mindegy csak kapjunk vérszagot és baszunk ODA MINDENKINEK! 

Remélem hiba nélkül fogunk játszani, nem adjuk el a labdát és a védelem visszatér régi önmagához és akkor nem lesz gond. Go Pats

Az biztos, hogy itt már csak egyet lehet tenni : kimenni és mindent kiadni, ami a tarsolyban van. Ez egy igazi vizsga lesz, el fog dőlni, hogy mennyi van a csapatban. Itt már nem lehet alibizni,hibázgatni, egyszerre számíthatunk taktikai és fizikális jellegű meccsre.  Jó lenne, ha holnaptól úgy emlegetnénk  ezt a kört, mint X.Y.  és Z. emlékezetes nagy mérkőzését. Volt már ilyen többször, hátha megint lesz. Szükség lenne rá.Ha nyernek és nem sérül le a fél csapat, akkor Kansasba sem kell feltartott kézzel utazni, ha  veszítenek, akkor érdekes utószezonra számíthatunk.

Odakint is hasonló a helyzet, mint nálunk,  csak nagyban. Mindenki értetlenül áll a múltheti produkció előtt, a bukik inkább  a Pats győzelmét várják, de több szakértő is meglepetést szimatol. Többen felvetik, hogy vereség esetén Brady utolsó meccsét láttuk Pats mezben, általában várja mindenki, hogy mi lesz a szerződése lejárta után.

Jómagam egy szoros meccsen hazai győzelemre számítok, abban biztos vagyok, hogy nem szívbetegeknek való összecsapás lesz. 

28-24 vagy 24-21 lesz ide

Lets Go!

Remélem megegyszer nem fogunk olyan rosszul játszani mint a múlt héten és a defense

hozza amit tud. 

Nagy meglepetésre nem számítok Vrabeltől ők a saját nem rossz játékukat próbálják játszani és azzal nyerni.

A PO tétje nem tudom mennyire fogja őket megzavarni mert azert az teljesen más mint az alapszakasz.

Jó lenne ha valahogy a momentum hozzánk kerülne a meccs elején es főleg ne kerüljünk hátrányba. 

Legyünk optimisták! Ahogy egy szurkolótársunk írta a héten, így reményeink szerint eggyel többször láthatjuk a csapatot az idén! :-)

Ha már úgy csinálták, hogy ma pályára kell lépniük, az legyen méltó az elmúlt húsz évhez. Tegyék ki szívüket-lelküket a pályára. Mi pedig szorítsunk értük, mást úgy se nagyon tehetünk. Remélem az idén nem utoljára kell éjszakázni!!!

És ha netán kiesnénk - ami remélhetőleg nem fog előfordulni - mi akkor is büszkén viseljük a mezeket, sálakat, sapkákat, mert, amit eddig kaptunk az felbecsülhetetlen!

Go pats!

Mondtam, hogy Harryt kell megfogni. Nem sikerült.

8/15 72 yard amit az ellenfél qb-ja összehozott és így nyertek

SENKI NEM ÉREZTE ÁT A MECCS FONTOSSÁGÁT, BETLIZETT MA MINDENKI!!!

Csak a duma ment, de teljesítménye nem igazán követte.

Ami a legjobban dühít, az a védelem betlije.

Ha egy védelem 14 pontot kap egy meccsen az szép munka.

Ha a támadósor nem képes ettől többet felrakni a táblára, akkor az nagyobb gáz. Idén a támadósorunk gyenge volt.

A defense megtette amit kellett 14 pontot engedtek az offense betlizett több momentum is volt amikor megvoltak fogva és nem tudtak élni az eséllyel. 

4 punt volt az offense eredmenye a második félidőben. 

JMD nulla volt kritikus helyzetekben. 

Megmutattuk a Ravensnek Henryt hogy kell megfogni. 

Megkönnyebbültem.

A D nem volt rossz. Az OFF egy nagy fos mindenestől. Már az első félidőre 21- 14 el kellett volna bemenni ha redzonban nincs a szokásos idei impotencia.

Bővebben majd ha felkeltem.

 

JMD-nem nem sikerult kihuzni a fejet a sajat seggebol. Ez az O egy nagy kalap fos volt de meg igy is nyerheto meccs volt ez. Ha mondjuk nem ez a 3soros playbook lenne ami csidalatosan ki is nyilt ugye.....

Meltatlan volt ez a csapat Bradyhez. Dehat a szuper GM ugye jobban tudja... Sotet idok kovetkeznek. Szep volt de sajnos ennyi volt egy korszak. 

Egyetértek az előttem szólókkal. Ha egy védelem 14 pontot enged és még labdát is szerez a félpályánál, az nem rossz teljesítmény. Az idei csapatban ennyi volt, miután AB-t és Gordont elküldték.

Az első benyomás, hogy ma a jobb csapat nyert. A második, hogy igen érdekes lesz az offseason.

Iszonyat kemény offszezon/évek elé nézünk. Mindenesetre hálásak lehetünk, hogy láthattuk minden idők legnagyobb dinasztiáját.