Kitekintő: elérhető TE-ek a holtszezonban

Kép
TE

Ismét a Bostonsportsjournal-nál dolgozó Greg A. Bedard cikkéhez nyúlok, amikor megpróbálom bemutatni a lehetőségeket TE fronton. Igaz,a cikk már közel 1 hetes, de ahogy gyorsan végignéztem a rotoworld oldalán, egyik játékos sem kapott még szerződést a régi csapatától a FA-ek közül. Ahogy az elkapóknál is, itt is kiegészítem a cikket a főbb statisztikai mutatókkal, amiből ugyan nem derül ki, hogy blokkolásban milyen az adott játékos, de talán ad egy képet arról, hogy mennyire biztos kézzel húzza be a labdákat, és hány yardot ért el az adott évben, és a karriere alatt. A rövid bevezetés után térjünk a tárgyra:

A cikk címe is árulkodó: Mivel kevés szabadügynök TE lesz idén a piacon, a Patriotsnak kreatívnak kell lennie, hogy javítson a TE helyzeten.

Szabadügyökök

Az a helyzet, hogy idén nem sok valóban jó TE-lesz szabadügynök, vagy egyáltalán csere útján megszerezhető, így vagy bele kell nyúlni mélyen a pénztárcába, vagy a drafton kell keresgélni. 

Ha már szabadügynökökről beszélünk, akkor 3 nagy név jön szóba: Hunter Henry (Chargers), Austin Hooper (Falcons) és Eric Ebron (Colts). A Chargersnek bőven van annyi pénze a sapka alatt (48 millió $), hogy akár Franchise Tag-et tegyen Henry-re. Igaz, Henry sok sérüléssel bajlódott, de egy "Tag" és később egy szerződés hosszabbítás megfontolt és bölcs dolog lenne a Chargerstől.

A Falconsnak szinte semmi szabad pénze nincs a sapka alatt (5 millió $), de tudnak felszabadítani. Ha a terhelhetőséget, "tartósságot" vesszük figyelembe, akkor egyértelműen Hooper a legjobb elérhető TE. Ő az egyik legjobb, legkomplexebb (Szerk: tehát blokkolni és elkapni tudó) TE, tökéletesen illene a Patriots rendszerébe. De elérhető lesz egyáltalán? Thomas Dimitroff (Szerk: az Atlanta Falcons GM-e) nem egy idióta. Tisztában volt a jelenlegi Cap helyzettel már a 2019-es szezon csere határidő lejárta előtt is, így ha akarta volna, elcserélte volna valami értékes draft pick-re, mert így maximum egy 3. körös kompenzációs draft választást kap cserébe érte. 

A Patriotsnak nagyon kétségbe kell esnie - és vélhetően kétségbe is vannak esve - ha Ebron-t szemelik ki maguknak, mivel Ebron javarészt csak egy elkapni tudó TE, viszont a Patriotsnak blokkoló és elkapó TE kell egy személyben. Ehhez még hozzá jön, hogy a Colts annak ellenére sem akarja visszaigazolni Ebront, hogy ők maguk sem állnak túl jól TE fronton. Ezen felül kétséges, hogy Ebron el tudna-e boldogulni a Patriots rendszerében. Viszont a Patriots nagyon rá van szorulva, hogy igazoljon valakit a csapatba.

Rajtuk kívül nincs igazán nagy név a piacon. Ami viszont a nagyobb gond, hogy sok csapat keres TE-et, akik ráadásul a sapkával is jobban állnak.

Dolphins: 89.4 millió $
Cowboys: 76.8 millió $
Texans: 64.3 millió $
Browns: 61.9 millió $
Redskins: 53 millió $
Jets: 49.7 millió $

Így ha Henry és Hooper is szabadügynök lesz, nagyon meg lesznek fizetve. Ha viszont mindketten "Tag"-et kapnak, akkor Ebron lesz túlfizetve.

Egyéb szabadügyökök

Tyler Eifert, Bengals: A régi szép időkben Eifert (30 éves) lett volna a legnagyobb név a piacon. De az azóta eltelt időben a halom sérülés (könyék, hát, láb) miatt sok olyan év volt, amikor csak tévén nézte a meccseket. (Szerk: 2013-tól az alábbi mérkőzés számokat produkálta: 15, 1, 13 , 8 , 2 ,4 ,16. Tehát 7 szezon alatt a lehetséges 112 mérkőzésből csak 59-en volt bevethető) Megnéztem pár felvételt róla...már nyoma sincs a robbanékonyságának. Hasonló, mint Ben Watson az elmúlt szezonban. Plusz Eifert blokkolásban is gyenge.

MyCole Pruitt, Titans: Ígéretes játékos (28 éves), izmos, de a magassága miatt korlátozottan bevethető. ( Szerk: ő 6-2, 245, míg Gronkowski 6-6, 268). 

 

Cserelehetőségek

Gerald Everett / Tyler Higbee, Rams: A Rams sem áll túl fényesen a fizetési sapkával. A múlt szezonban hosszabbított Higbee-vel (27 éves), aki karrierévet produkált a 69 elkapásával. Elcserélésével a Rams kb. 4 millió dollárt tudna felszabadítani. (Szerk: A szerződése jelenleg így néz ki: 2020-ra 8,025 m$, 2021-re 6,5 m$, 2022-re 6,25 m$, 2023-ra 6,25 m$. Tehát nem egy megfizethetetlen szerződés, ráadásul 2021-től már 1,8/1,2/0,6 m$-os halott pénzzel elküldhető. A bökkenő az, hogy épp a 2020-as szezonra a legmagasabb a fizetése, ahogy írtam 8,025 m$). 

Everett (25 éves) az újonc szerződése utolsó évébe lép, és kezd beérni, mint játékos. Ha Higbee marad a Ramsnél, akkor talán ő elhozható draft cetliért.

Cameron Brate / O.J. Howard, Buccaneers: Brate tehetséges játékos, de folyton sérült. Ajátékideje az elmúlt 3 szezonban folyamatosan csökkent. (Szerk: annak ellenére, hogy mindhárom évben mind a 16 mérkőzésen szerepelt) Ha a Patriots úgy gondolja, hogy a saját rendszerükben jobban használható, akkor a szezononkénti 6 milliós szerződése jó üzlet lenne. (Szerk: pontosítsunk: 2020-ra 6,0 m$, 2021-re 6,5 m$, 2022-re 6,8 m$, 2023-ra 7,5 m$.) Az elkapásonkénti yard átlaga a 3 évvel ezelőttihez képest 3 yarddal csökkent.

Howard, a 2017-es draft első köröse szintén az újonc szerződésének utolsó évébe ér, de ha elcserélik, akkor az új csapata élhet az 5. éves opciós jogával, sőt, még utána egy évre "Tag"-elheti is. A múlt szezonban csak 34 elkapása volt (igaz 13,5 yard/elkapásonként!). 

 

A cikk itt véget ért, de jöjjön a táblázatom, ahogy ígértem. A végére betettem még pár FA-et, csak hogy teljesebb legyen a kép.

  2019 TGT REC % YDS Y/Catch Y/G TD Karrier TGT REC % YDS Y/Catch Y/G TD
Hunter Henry   76 55 72,36 652 11,9 54,3 5 3 év 191 136 71,20 1.709 12,6 41,7 17
Austin Hooper   97 75 77,32 787 10,5 60,5 6 4 év 277 214 77,26 2.244 10,5 38,0 16
Eric Ebron   52 31 59,61 375 12,1 34,1 3 6 év 450 283 62,88 3.195 11,3 38,5 27
Tyler Eifert   63 43 68,25 436 10,1 27,3 3 7 év 270 185 68,52 2.152 11,3 36,5 24
MyCole Pruitt   8 6 75,00 90 15,0 5,6 1 6 év 37 27 72,97 294 10,9 5,7 2
Gerald Everett   60 37 61,66 408 11,0 31,4 2 3 év 142 86 60,56 972 11,3 21,6 7
Tyler Higbee   89 69 77,53 734 10,6 48,9 3 4 év 197 129 65,48 1.406 10,9 22,3 7
Cameron Brate   55 36 65,45 311 8,6 19,4 4 6 év 293 195 66,55 2.156 11,1 26,3 27
O.J. Howard   53 34 64,15 459 13,5 32,8 1 3 év 140 94 67,14 1.456 15,5 38,3 12
                                 
Ricky Seals-Jones (RFA)   22 14 63,63 229 16,4 16,4 4 3 év 119 60 50,42 773 12,9 19,8 8
Ross Dwelley (ERFA)   22 15 68,18 91 6,1 5,7 2 2 év 24 17 70,83 105 6,2 3,9 2
Blake Jarwin (RFA)   41 31 75,61 365 11,8 22,8 3 2 év 77 58 75,32 672 11,6 20,4 6
Levine Toilolo   2 2 100,00 10 5,0 0,8 0 7 év 138 97 70,29 996 10,3 9,2 8
Lance Kendricks   7 3 42,86 50 16,7 4,2 0 9 év 399 244 61,15 2.555 10,5 18,6 19
Logan Thomas   28 16 57,14 173 10,8 10,8 1 3 év 54 35 64,81 317 9,1 7,5 2
Jacob Hollister (RFA)   59 41 69,49 349 8,5 31,7 3 3 év 75 49 65,33 443 9,0 13,0 3
                                 
Hayden Hurst    39 30 76,92 349 11,6 21,8 2 2 év 62 43 69,35 512 11,9 18,3 3

 

Update:

Hopi kérésére és a többi olvasó további tájékoztatására egy táblázatba összeszedem a fenti játékosok pff által mért futás blokkolási és passz blokkolási értékelését. Kiegészítésként beleírtam a 3 listavezetőt (egyébként Higbee a 4.!)

Az utolsó oszlopban az Offense alatt feltüntetett szám a globális értékelése a játékosnak, így minél magasabb ez az érték, annál előrébb van a teljes rangsorban. 

Igaz, még 2015-ös Twitter hozzászólás a PFF-től, de akkor így írták le a különböző értékelésekhez tartozó szöveges értelmezést (nem tudom változott-e ez azóta, nem találtam ettől eltérő besorolást):

  • 100-90 Elite
  • 89-85 Pro Bowler
  • 84-70 Kezdő kaliber
  • 69-60 Tartalék
  • 59-0 Lecserélendő
     
  Offense Receiving Run Block Pass block Total snaps Pass snaps Run block snaps Pass block snaps
George Kittle 94,3 94,2 78,2 65,9 975 420 472 78
Mark Andrews 88,5 87,8 66,5 61,1 503 347 149 7
Travis Kelce 77,2 88,7 86,0 64,9 1.149 741 346 59
Hunter Henry 73,1 75,0 56,8 56,5 615 419 182 14
Austin Hooper 78,3 80,5 56,2 65,0 724 511 178 35
Eric Ebron 71,1 69,4 67,4 59,4 325 225 92 8
Tyler Eifert 65,7 65,8 47,0 79,6 491 382 80 29
MyCole Pruitt 65,9 65,7 60,7 78,2 523 126 332 64
Gerald Everett 76,0 78,9 58,8 44,3 440 264 142 34
Tyler Higbee 85,9 90,0 63,1 63,4 695 304 292 99
Cameron Brate 66,3 66,1 59,1 56,6 430 308 113 9
O.J. Howard 54,7 58,7 50,0 54,3 781 402 309 70
                 
Ricky Seals-Jones (RFA) 56,9 58,1 45,8 78,1 240 183 49 8
Ross Dwelley (ERFA) 57,0 59,1 53,5 51,8 377 157 196 24
Blake Jarwin (RFA) 61,4 66,6 46,3 76,5 434 213 197 24
Levine Toilolo 61,2 50,5 63,2 66,3 232 33 172 27
Lance Kendricks 60,2 57,3 66,8 69,6 92 58 33 1
Logan Thomas 55,2 60,3 50,2 61,7 337 173 130 33
Jacob Hollister (RFA) 64,0 64,5 65,8 45,2 608 369 196 43
+ 1: Matt LaCosse 59,0 48,5 53,4 59,3 465 180 236 49
                 
Hayden Hurst 72,4 77,3 51,3 72,1 500 255 241 4

 

Még egy linket osztanék meg, ahol fel vannak sorolva a FA TE-ek. Valakit hiányoltok a táblából?

Link

Forrás: Bostonsportsjournal , PFF

Hozzászólás

Szerintem tudjuk, hogy kit szeretni mindenki TE-nek jövőre:)

Ha Gronk visszatérne, mik lennének a cap számai?

Köszi a cikket! Elég gyenge a felhozatal, inkább a drafton kellene esetleg keresgélnünk, hátha...

OJ Howard fog jönni vagy senki.

Pénzünk nincs , OJ pedig nem úgy játszott eddig ahogy  Bucks tervezte, nálunk kivirágozhat hogy nagy pénzt kaphasson 2 év múlva.

Egy első kört adnék érte /2021-est/, nehogy az Öreg húzzon megint egy bustot.

Aztán a draftról is hoznék valakit a hátsó körökben.

Azért nem bánom, hogy nem te vagy a GM.

 

Semmilyen első köröst nem ér OJ, de még másodikat sem. 

Szerintem senki sem vitatja, hogy szükségünk van egy jó univerzális/igazi TE-re (blokk+rec), de szerintem nem könnyű megtalálni az ilyet. Az elkapásokról vannak adatok bőven a blokkolásokról alig. Persze van egy prototípusunk Gronk: 6-6, ~120 kg, T szintű blokkolás, kiváló útvonal futás, hatalmas, puha, ügyes kéz, alázat a játék iránt és elpusztíthatatlan erő-erő-erő…, de elmúlt. A jelenlegi két legjobb közül méretben Kelce (6-5, 118 kg) közelíti meg legjobban Gronkot ,de Ő is már 30 éves. Kittle mindössze akkora, mint TB (6-4, 112 kg) és elmondta, hogy szinte jobban szeret blokkolni, mint elkapni miközben szélvész gyors, mint JE (draft adatok: 4,52s). LaCosse 6-6, aztán kész, a többi képességeiről még nem győzött meg Minket, főleg ami a blokkolásokat illeti. A számunkra talán legjobb, de elérhetetlennek tűnő, és jól blokkoló Hooper is csak 6-4, 113 kg, azaz Kittle alkatú. Számomra úgy tűnik, az „új” TE típus nem kell, hogy nagyon magas és súlyos legyen, de tudjon blokkolni/abból szabadulni (úgy gondolom ez technika kérdése is, nemcsak erőfüggő, azaz talán tanulható) és gyors ügyes, jó útvonalfutó legyen...mint egy nagydarab WR. (Harry pl. ilyen WR, lehet ki kéne próbálni TE poszton is. :)) Egyébként fogalmunk sincs arról egyelőre, hogy a jelenlegi 2 TE-ünknek mi lesz a sorsa, fejlesztjük őket vagy cut?

 

Amennyiben a nagyágyúkhoz nem tudunk hozzáférni, számomra szimpatikusnak, fiatalnak, olcsónak és biztató elkapási mutatójúnak Jarwin-t látom, annélkül, hogy blokkoló képességeiről valamit is tudnék.

(Jó lenne a TE-k blokkolási teljesítményéről valamilyen adatot szerezni, amennyiben valaki tud ilyet ossza meg Velünk.)

Bar nem volt a kert nevek kozott, de felmerult nalunk Hayden Hurst neve a Ravenstol. Akkor mar o is bekerukhetne, ha ugyis bovited.

Köszönjük Croaker, ez gyors volt!

Igen érdekes adatok ezek! Nem hittem volna hogy a ligában jelenleg mindössze 8 kezdő kaliberű blokkoló TE van, akik azért elkapni is tudnak. (Persze fordítva biztos több.) Érdekes többeknél a kiegyensúlyozatlanság a run block/pass bock viszonylatában. A táblázatok alapján bizony Hooper lenne a legjobb a FA-k közül vagy egy Higbee esetleg Everett trade. Megdöbbentett Howard gyenge blokkolása és az un. egyéb FA-k között Hollister backup (tartalék?) helye. LaCosse meg cut-nak tűnik. (Jarwin passz blokkolásban egész jó :))

Jó megállapítások, még a töredék infók alapján is. Értem ez alatt, hogy a kéréseknek megfelelően a pass és a run block értékeket írtam be, kiegészítve a globális értékelés (Offense) számaival.

Ami nincs a táblázatban: 

  • Receiving = Elkapás értékszáma
  • Total snap szám
  • Pass snap szám
  • Run block snap szám
  • Pass block snap szám

És hogy ezek miért fontosak? Írok egy példát, aztán szerintem bővítem a táblát ezekkel is. 

Eric Ebron 59,4-es értékelést kapott a pass blockra. 

Tyler Higbee 63,4-et. 

Viszont: Ebron összesen 8-szor blokkolt, míg Higbee 99-szer. 

Vagy: Hurst 51,3-at kapott run blockra, és 72,1-et pass blockra. Run blockja 241 db volt, pass blockja viszont csak 4 db!

Nekünk olyan TE kellene, aki mindhárom szegmensben használható..elkapás, pass block, run block. A nagyon egydimenziósok, mint pl Ebron annyira nem fogja megdobni az offense játékot, mert pass blockra alkalmatlan. És nem is marad bent blokkolni, ezt pedig az ellenfél is tudja. Gyakorlatilag egy TE bőrbe bújt elkapó..igaz futás blokknál hasznos lehet egy ilyen TE is.

A run block értékeknél a blokkolási sémák változása miatt, akár egy csapatváltás után is jelentősen javulhat az értékelés. Nem mindegy, hogy egy csapat ZBS vagy PBS-t használ, de ez inkább az Oline tagjaira nézve fontos.

Hurst esetében a Ravens offense alapból behatárolja, hogy több futójátékot fog kapni, mint passz blokkot. Ha meg 3 és hosszú van, akkor Andrews marad bent egyedül a TE corpsból és 3 WR-es csomagot használnak. Higbee nyilván a leguniverzálisabb és legjobb játékos a nem elit TE felhozatalból. Szerintem éppen ezért a Rams nem is fogja elengedni, most kapta az új szerződést tavaly, akkor inkább spórolnak máson. Kupp és Ő fontosabbnak tűnik mint a Woods,Cooks,Gurley trió.

Talál-e BB olyan játékost, aki nincs ennyire szem előtt, de nálunk bőven használható lenne. Seals-Jones ilyen lehet..

Egy szezonnal korábban Howard offense értéke 89,1 volt, most meg 54,7. Ez aztán a jelentős visszaesés. 

sziaszto.először is óriási köszönet a cikkért.más oldalakon ezért fizetni kell.én most úgy látom,hogy nagyon sok csapat,aki egy-két játékosát agyonfizette az most cap gondokkal küzd,és egész jónak tűnő játékosokat tesznek ki sorban,akiknél kiderült,hogy az ő rendszerükba nem illenek be.s mivel most nem jól teljesítettek efgésszen olcsók lesznek.az öreg B.B szerintem már most a kukázáson gondolkodik,nem lesz itt senki agyon fizetve,minek is,aztán szokás valaki majd csak nagyot virít,azt mehet máshová nagy lóvéért.nó para

 

Ami nekünk need, ott az FA piac eléggé khmm korlátozott lesz szerintem: TE, WR. Vagy a kijövő nagy nevet bőven lesz olyan csapat, aki megfizeti előttünk (mert ott is need), vagy nem is lesz ilyen név, mert megtartja a jelenlegi csapata.

Csak reménykedni lehet, hogy valami gyémántra bukkan a hamuban. De építeni erre elég meredek lenne...

Eugene Frenette tweetje szerint a Patriots és a Jaguars is érdeklődik a Ravens játékosa, Hayden Hurst után. A csere attól függ, hogy milyen draft pickkek jönnek szóba. Hurst 2 hónapja azt nyilatkozta, hogy több passzt szeretne kapni.

Hurst a 2018-as draft 25. választása volt, tavaly 30 elkapása volt 349 yardért és 2 TD-ért, ami nem is rossz, hiszen Mark Andres-al és Nick Boyle-al volt versenyben a TE poszton. 

 

A Cikkbe beleírok pár infót róla mindkét táblázatba. Ezen kívül infók a fizetéséről:

  • 2020 - 3,009 millió $
  • 2021 - 3,511 millió $

 

Köszi a kiegészítéseket, azt hiszem ezeknek a TE táblázatoknak magyar oldalon nincs párja. Még jobban azt látom, hogy egy minden szempontból jó TE nehezen található/választható ki, pedig az off. egyik kulcsjátékosa lehet, ha jó/beválik. Mi is több meccsen a TE-ek ellen tudtunk a legkevésbé jól védekezni.

Én változatlanul kitartok a Hooper, Higbee/Everett, Jarwin vonulatom mellett, de Hurst ellen sincs kifogásom. Közben megsüvegelem Kittle és Kelce snap adatait és elgondolkodom micsoda páros TE-ünk volt Allen és Gronk személyében.

Ezek közül nehéz lesz..Hooper lehet ki se jön a piacra, Higbee nehezen mozdítható. Jarwin futásnál nem akkora help..de azért van élet a felsoroltakon túl is szerencsére :)

Dallas Goedert például jobban festene a jövőt nézve, a PFF számai: Off: 82,7 Run block: 78,9 pass block: 71,6

Maxx Williams Off 78,6 run block: 84,7 pass block: 81,8

Blokkoló TE esetleg Rhett Ellison lehetne nálunk, ha már a Giants nem tart rá igényt.

Amúgy a Colts TE részlege nem gyenge, Doyle és Mo Alie-Cox több mint elégséges tandem..mögöttük Grimble és Lengel..Ebron félét meg a drafton is találnak, aki elkapásban jó. Az újonc tight endek ritkán lesznek meghatározóak első évben, bele kell erősödnie a többségnek a blokkoló feladatokba..

Hát nagy hülyeséget csinálna az Eagles, ha Goedert elengedné. Már sok mindenben jobb, mint Ertz (pl. tgts/rec: 66,6%; YAC: 6,25, Ertz fele ennyi.) fiatal és nagyon olcsó egyelőre.

Maxx Williams az Arizona egyetlen valamire való fiatal TE-je, támadóként már mindenben jobb, mint a 31 éves FA Clay. Itt is érthetetlen lenne számomra a trade.

Persze az NFL útjai kifürkészhetetlenek! :)

Mindketto olcsobb lenne egy tradenel,mint Higbee. De nyilvan ertuk is aldozni kellene boven..de mindketto hasznalhato mindharom fegyvernemben.

Ha mar tradelunk es magas arat fizetunk,inkabb ilyen sracokat hozzunk,mint Howard feleket. Howard egy 3.napos pickert mondjuk johetne nyilvan..

Nem hiszem amugy, hogy ilyen kaliberu jatekost tudunk tradelni..bar nagyot lepnenk elore az nem kerdes..mivel nincs 2.korunk, az elso meg sok ertuk, igy olyan jatekosert lehet talan trade, akit 3.-4.koros pickert tudunk elhozni..

 

Anyám, Mekhi Becton milyen méretekkel rendelkezik. És a vicc, hogy egészen atletikusan mozog.

 

Most, hogy átrakták prime time időpontra a workout részét a combine-nak, félek, hogy még több reklámot fognak lenyomni a torkunkon, és még kevesebbet látunk az on field drillekből. Pláne azért lehet ez kellemetlen, mert új gyakorlatokat vannak, amik különösen érdekelhetik a nézőket, plusz néhány prospect jelezte, hogy a változtatások miatt, nem is fognak részt venni workout-on.

Hoopert kiengedi a piacra a Falcons..lassuk mennyit birunk neki adni,ha egyaltalan kepben van BB-bel..

Így, ha tényleg kiengedik a piacra akkor nekünk felejtos, hacsak nem akar épp hozzánk jönni. Lesznek akik bőven túl fogják fizetni, legalábbis ahhoz képest ameddig a mi takaronk ér... 

Bár nézve,hogyan állnak néhányan a sapkaval, nem is állunk olyan szarul..

A Patspulpit egyik szakírója szerint a FA piacról van Roten jöhetne az Ofalba és Fells TE-nek mintegy Watson "pótlásaként. Két öreg és közepes játékos, de olcsó...