Elmaradó előszezon - Hatásai az edzőkre és a játékosokra

Kép
Belichick

A 2019-es szezon több szempontból is különleges volt a New England Patriots számára. Az egyik legfontosabb kérdés az volt, vajon hány irányítóval vág neki a Patriots az alapszakasznak. Bill Belichick döntésében nagy szerepet játszottak az előszezon-mérkőzések. Tom Brady egyértelműen az elsőszámú játékos volt ezen a poszton, ám mögötte a veterán, sok tapasztalattal bíró Brian Hoyer, illetve az azévi draft negyedik körös tehetsége, Jarrett Stidham csücsült a "padon".

Végül mint tudjuk Stidhamre esett Belichick választása, ám ha az idei vírushelyzet tavaly következett volna be, korántsem biztos, hogy végül nem három irányítóval vágott volna neki a szezonnak a foxboroughi együttes. Az előszezon-mérkőzések, és a más csapattal tartott edzések, akármennyire is edzőmeccs jellegűek, komolyan beleszámítanak a végső keret kialakításába. Ilyenkor sokkal átfogóbb képet kapnak az edzők a játékosok teljesítményéről, potenicáljáról, csapatba való illeszkedésükről. Ezért is érdekes az idei holtszezon, hiszen ezeket a döntéseket éles meccsek és edzések nélkül kell meghozni - az egymás közötti (csapaton belüli) edzések intenzitása össze sem hasonlítható azzal, amikor másik együttessel edz együtt egy csapat.

Bill Belichick 20 éves vezetőedzői pályafutása során még egy újonc irányító sem kapott annyi lehetőséget a preseasonben, mint tavaly Stidham. 90 passzkísérletéből 61 talált célpontot, 731 yardért, 4 touchdownért, valamint volt egy eladott labdája is. Ráadásul nem az ún. checkdown passzok voltak azok, amiket előszeretettel használt, az NFL Next Gen statisztikái alapján 8 passza is 20 yardnál többet tett meg a levegőben, ezekből született 2 TD is, a ligaátlagtól pedig alig maradt el (8,9% a 10,8%-kal szemben). 

Bill Belichick a tavalyi két utolsó előszezon meccsen már pályára sem küldte Hoyert. "Brian rengeteget játszott." Értsük ezt tehát úgy, hogy pontosan tudta mire számíthat a veterán játékostól, de Stidhamről többet kellett megtudnia.

Az idén májusban visszavonult edző, Brad Seely, aki az első három Super Bowl győzelem idején a csapat speciális egység koordinátora volt, a következőket mondta a kialakult helyzettel kapcsolatban: "Az előszezon meccsek mindig fontosak voltak. Az idő előrehaladtával az edzésen korlátozták a kontaktot, ám az előszezon meccsek és a közös edzések ez alól kivételek voltak. Ilyenkor tudhattad meg, mire képesek a játékosok." Sok vezetőedző osztja Seely véleményét, miszerint megnehezíti a dolgukat a koronavírussal járó korlátozás. Többek között Kliff Kingsbury, Doug Pederson és Bruce Arians is elmondta, hogy az újonc, kevésbé ismert játékosok csapatba kerülése idén minden bizonnyal nehezebb lesz majd.

Seely szerint idén még jobban kirajzolódhat majd az edzők közötti különbség, hiszen kevesebb információ, videóelemzés fog a rendelkezésükre állni, a tapasztalt edzők ebből a szempontból előnyben lehetnek majd.

Bill Belichick nem aggódik túlságosan amiatt, hogy elmarad az előszezon jelentős része: "Az egyetemi futballban hasonlóan működnek a dolgok. Három hét edzőtábor, aztán már kezdődik is a szezon. Nincsenek előszezon-mérkőzések, készen kell állnod neked is, és a csapatnak is az alapszakaszra. Nincs ebben semmi forradalmi újítás, egyszerűen csak az NFL-ben nem történt még ilyen."

Ha nem is forradalmi újítás a mostani, de tényleg precedens nélküli az NFL-ben. 1978 előtt hat előszezon meccs és 14 alapszakasz találkozó, szerepelt a programban, majd két preseason meccset alapszakasz-mérkőzésekké alakítottak, így jött létre a sokak által ismert formula.

Habár egyre több olyan hang van a sajtóban, és az NFL-ben is, hogy az előszezon-találkozók feleslegesek, és csak arra jók, hogy a játékosok megsérüljenek, néhány játékos számára ez jelenthet mindent - a csapatba kerülést, vagy a kivágást. Az edzők nem csak saját játékosaikról tudnak majd kevesebbet, de gyakorlatilag a többi 31 csapat játékosairól semmilyen új információjuk nem lesz, ez pedig a szezon közbeni rostermozgásokra is nagy hatással lehet majd.

Kíváncsian várhatjuk, idén vajon megszakad-e az a hosszú sorozat, miszerint a Patriots végső keretében mindig megtalálható legalább egy azévi draftolatlan újonc játékos. Az kijelenthető, hogy az elmúlt években még sosem volt ilyen nehéz dolguk ezeknek a játékosoknak...

Forrás: Mike Reiss - ESPN

Hozzászólás

Az előszezon szükségességéről valószínűleg közöttünk is megoszlanak a vélemények, Én 1-2 mérkőzést tartanák jónak, hogy az újakat/újoncokat ás a roster-ért küzdő UDFA-kat legalább néhány play erejéig láthassuk, mert így most lehet, hogy több mérkőzést kell várnunk a bevetésükre. Nem véletlenül írtam, hogy „UDFA-kat”! Az elmúlt években 1-2 ha megragadt a roster-en és a PS-be is csak néhány került ill. legfeljebb pár embert sajnáltunk, hogy cut lett. Idén viszont 6 fővel növelhető a PS, az átjárás a roster-re is változott és a Covid-19-es fertőzöttségtől függően „ráadásul” olyan játékosok is esetleg visszajöhetnek, aki a kezdeti 53+16=69-es keretbe nem férnek be. Idén tehát több UDFA kerülhet rövidebb-hosszabb időre a keretbe s így a játékuk valószínűsége is nagyobb.

Az edzőkkel sajnos nagyobb a baj, ha a fertőzés miatt kiesnek, pláne, ha hosszabb időre, hiszen másikat, ráadásul u.olyan/hasonló minőséget nem lehet csak úgy leakasztani. Szerencsénkre Nálunk rendkívül veszélyeztetett csak BB és Fears (65), de tudjuk a vírus nem válogat, azaz kiesés esetén az asszisztensek képességei döntőek lehetnek.

Jelenleg a roster 73 fős, ma csak 4 embert kellene elküldeni...

Válasz hopi46 üzenetére

A rövidebb-hosszabb idővel egyetértek, szezon közben persze csatlakozhat UDFA a kerethez, ám a keretszűkítésnél szerintem nehezebb dolguk lesz. Ez látszott abból is, hogy amikor 80-ra kellett csökkenteni a létszámot, akkor UDFA játékosokat küldtünk el. Nagyon sajnálom ebből a szempontból is, hogy itt a vírus, ugyanis idén is van jópár UDFA, akit nagyon megkedveltem, és szívesen látnám az 53-ban:) Ami viszont az egyik oldalról fáj, az a túloldalról nézve egy lehetőség is a megemelt PS-létszámmal :)

Ha lesz szezon, akkor szerintem az egyik legnagyobb edzői kihívás az lehet, hogy hogyan kezelik azt, ha valahol mégis beférkőzik a vírus. Maguknak a teszteknek is van egy bizonyos hibahányaduk (jelezhetnek fertőzést, annak ellenére, hogy a delikvens nem az, illetve nem jelezhetnek, miközben az illető fertőzött), illetve ott van a humán faktor. Ha bejut a vírus, akkor nem random módon fog terjedni, hanem azok között, akik legtöbbször együtt edzenek. Tehát komplett csapategységek eshetnek ki.

Bár én továbbra is arra tippelnék, hogy szeptemberben nem lesz szezon, de ha igen, kíváncsi vagyok arra, hogy az NFL mit tervez, ha egy csapat jelzi, hogy náluk komolyan beütött a dolog. Elvárja, hogy a B csapattal menjen le egy komolytalan meccs? Halasztás lesz?

A tesztekkel és a vírussal kapcsolatos véleményed igaz, a szezonnal kapcsolatosan Én két dolgot gondolok: az edzőtábor tapasztalatai (együtt edző csoportok megszervezése, közelségvédelmi eszközök alkalmazása stb.) dönthetnek a szezonról ill. az NFL-ben nincs B csapat (BB igen furcsán nézne Rád! :)), amig van kb. 44 játékosa egy csapatnak addig az a csapat, ráadásul az összetétel hétről-hétre változhat. Kicsi a valószínűsége, hogy a 69-es roster-ből 25 játékos dőljön ki egyszerre. Természetesen semmire sincs garancia.

Egyrészt kétségtelen, hogy az erőnléti edzést meg lehet csinálni távolságtartással, de az érdemi résznél ez már értelmezhetetlen, vagy röhejes. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mi történhet egy O fal edzésen nyáron, 30 fokban. Ráadásul ez egy kontakt sport, ahol röpködnek a kis izzadságcseppek, és bizony, nem tartják a 1,5 métert a játékosok egymás között, esetenként meg egymás izzadt testéhez, vagy átizzadt ruhájához érnek. A "közelségvédelmi eszközök"-ről annyit, hogy kórházakban orvosok fertőződtek meg, pedig azért ők képben vannak a dologgal kapcsolatban és szkafanderben jártak. Persze ott volt egy csomó beteg, de ez azt mutatja, hogy 100%-os technológia nincs, ráadásul hónapokon keresztül meg kizárni a humán faktort szinte lehetetlen.

Másfelől itt nem csak egy edzőtábor viszonylag jól szabályozott, helyszínhez kell fenntartani a védekezést, hanem a regular season-ben is, ahol utaznak, meccselnek más csapatokkal, a hétközi edzésen meg élesben kell gyakorolniuk. Miközben egy rakat további emberrel is találkozni fognak.

"NFL-ben nincs B csapat" - Köszönöm a pontosítást. :/ A B csapatot nyilván ironikusan értettem. De akkor a kedvedért: tömeges fertőzés esetén az egy hét alatt UDFA-kból verbuvált csapatra gondoltam.

"Kicsi a valószínűsége, hogy a 69-es roster-ből 25 játékos dőljön ki egyszerre." - Pont nem kicsi. Olvass híreket!

Nem tudom milyen hírekre gondolsz, a polgári viszonyok (teszteletlen emberek sokasága jár-kel ide-oda) szerintem nem hasonlíthatók az állandóan tesztelt edzőtábor/mérkőzés viszonyokhoz, amennyiben a nagy többség betartja a kemény szabályokat. Nem néztem bele, de úgy tudom az NBA is megy, igaz "zárt osztályon" bár tökéletes szeparáció nincs. Kontakt ott is van bőven szinte pucér testtel. Az viszont biztos, hogy aki játszani akar, annak fél évig máshogyan kell élnie, mint eddig. Én egy kicsit szeretném, ha Nekem lenne igazam... :)

Opt-out a határidőig: 64 játékos.

A játékos továbbra is kiléphet később, ha az alábbiak egyike érvényes: ha a játékos új diagnózist kap, hogy magas kockázatú; vagy ha a játékos családtagja meghal, kórházba kerül vagy más módon orvosi intézménybe költözik a COVID-19 vagy ahhoz kapcsolódó állapot miatt.

Érdekes, a MIN 7 covidosából már csak 3 van, a DET 6 covidosából is csak 3 maradt. 14 csapatnál egyelőre nincs covidos.

Upgrade: 66 lett végül. 

Jeff Thomas rosteren lesz, ha már felmerült az a kérdés, hogy lesz-e UDFA. Megérzés.

BOCSÁNAT, összekevertem Taylor-al!! De a PS-be Ő is tuti bejuthat. A roster helyért Olsevszki-vel küzd, Ő jobb elkapó, de Olsewszki jobban ismeri a rendszert, s ez most előnye lehet.

(Én is kedvelem  a mini Lewis-klónt, de a roster-re jutása szerintem függ Michel PUP visszatérésétől. Jelenleg 11 idei UDFA van a 74 fős roster-en, sokan bejuthatnak a PS_be, Ő oda szinte biztosan.)

Ha lesz szezon, akkor mindenkinek lesz olyan menő logós maszkja? ... Vagy felejtsd el abban a normális levegő vételt...