Ups & Downs - 10. hét: Patriots vs Ravens

Kép
Ups#10

Végre egy olyan mérkőzés, amely arra a Patriotsra emlékeztette a szurkolókat, amit az elmúlt évek során megszoktunk! A labda mindhárom oldalán jól teljesített a csapat, az ellenfél ráadásul a tavalyi alapszakasz-győztes Ravens volt. Az időjárásnak is köszönhetően a futójáték dominált, a futás ellen ligaelső baltimore-i védelem ellen azonban volt ellenszere a Patriotsnak, ráadásul a hazai védelem is jól limitálta az ellenfelet, ennek köszönhetően pedig 23-17-re győzött a Patriots és csak egy győzelemre van az 50%-os mutatótól. Nézzük kik kerültek az UP-ba (és DOWN-ba)!

UP

Damien Harris - Rex Burkhead: Az elmúlt hetekben megszokhattuk, hogy vagy a futókkal, vagy Jakobi Meyersszel kezdődik az Ups rovat, most előbbire esett a választás. Harris hihetetlen ütemben szerezte a yardokat a földön, 22 kísérletből 121 yardot ért el (5,5-ös átlag), több hosszú megiramodása is volt. Ki kell emelni, hogy a támadófal is jól dolgozott előtte, illetve Johnsonnak és az elkapók blokkjainak is köszönhetően tudta megtréfálni a Ravens védelmét. Burkhead - ahogyan azt megszokhattuk - rendkívül hasznos volt. Nem csak futásokkal, de elkapásokkal is yardokat szerzett a csapatnak, ráadásul két elkapott TD-t is elért. Összesen tízszer került hozzá a laszti, ezekből 66 yardot ért el, ám többször is kulcsszituációban ért el first downt.

Jakobi Meyers: Meyers az elmúlt két meccsen megégette az ellenfél cornerbackjeit az elkapásaival, és most is volt 5 elkapása 59 yardért. Az Upsba mégsem ezért került be, hanem a félidő előtt dobott touchdownja miatt - tűpontos passzal találta meg Burkheadet az endzone-ban. Nagyon fontos pontszerzése volt ez a meccsnek, innentől kezdve nem engedte ki a Patriots a vezetést a kezei közül.

J.C. Jackson: Újabb mérkőzés, újabb Jackson-interception. A múltheti két engedett touchdownja után a fiatal cornerback bombaformában játszott, mindössze egy elkapást engedett 14 yardért négy kísérletből, ehhez társult ugyebár az INT-je. Gilmore még mindig sérüléssel küszködik, de a távollétében is jól szerepelt a secondary, ez nagyrészt Jacksonnak köszönhető.

Chase Winovich: Winovich néhány héttel ezelőtt kb. annyi snapet kapott mint a vízhordó fiú, a Ravens ellen viszont megmutatta, mire is képes valójában. 7 tackle-lel zárta a meccset, de főleg pass rushban jeleskedett, 11-szer tudta megzavarni az irányítót (1 QB hit, 10 pressure), valamint egy sárga zászlót is kiharcolt.

DOWN

-

Hozzászólás

Mindennel egyetértek, a DOWN-al a legjobban...

Megjegyzés:Ha Dugger az első félidőben úgy fogta volna a TE Andrews-t, mint ahogy gyakorlatilag a másodikban eltüntette, talán lehetett volna UP. :) 

UP még Increay is, mert végre nincs DOWN egy ilyen fantasztikus meccs után.

Winonak még leütött labdája is volt, bitang jó a srác és rettenetes küzdőszellem szorult beléje, nagy jövő állhat előtte. 

Én még UP-ba tenném a FB Johnsont is, egyre jobban érezhető a jelenléte és még elkapást is rábíztunk, amit szépen teljesített. Incray nagyon helyesen megemlítette a futószekciónál, de szerintem megérdemelne egy önálló UP bejegyzést is.

És nekem UP Cam Newton is, végre mentek megint a futások, végre voltak pontos passzok (igaz pontatlanok is), végre többször eldugták a futókkal a labdát, és INT nélkül lehozta a meccset ebben az időjárásban.

UP nekem még a támadó hívások miatt ma JMD/BB is, remek tervet raktak össze a futásokkal, jól időzített passzokkal.

Ugyanakkor nekem DOWN JMD a rém hülye "elsőremindigközéprefutunk" hívásaival. :) :)

Összességében nagyon nézhető, szurkolószív-barát meccset láttunk, egyértelműen UP az egész csapat edzőstül, legelsősorban azért, mert a papírformát és az elmúlt hetek állapotát a szemétbe vágva elverte az egyik legerősebbnek tartott csapatot végig egyértelmű dominanciát mutatva. Le a kalappal előttük!

GOOO PATS!

Lassan ez a „elsőremindigközéprefutunk” mondás olyan lesz, mint az „elkapóinknemtudnakelszakadni”. Nem vagyok szakértő, de talán értem a gyakori középre futás szükségességét, amennyiben megvannak a sikerességének feltételei. Ha van egy jó erőfutó és egy jó Ofal (és Nekünk most végre van!, a Blount és a BJGE korszakban meg volt), bizony középen van a legjobb potenciál a sikerre, a jelentős yardmennyiség szerzésére. Most is Harris a yard-jainak felét, és a leghosszabbat (25) is konkrétan középen szerezte. A szélső futások, már csak a futásirány miatt is, meg az „alkalmi blokkolók” TE/WR miatt, általában kevesebb yard-al kecsegtetnek. Ráadásul, ha folyton csak egy irányba futunk, a védelmek felkészülnek rá. Az elsőre futás pedig nemcsak felméri a szemben álló falak tagjainak „állapotát”/képességét, hanem eldönti a további kísérletek milyenségét is. A tegnapi meccsen eszembe sem jutott a középre futáson aggályoskodni.

FB J.Johnson UP-ját támogatom! :)

Válasz hopi46 üzenetére

az alkalmi blokkolóknak is volt pár emlkékezetes pillanatuk. Pl. Newton futott TD-jénél nagyot röhögtem, mikor Onwenu rohant blokkolni Camnek, de nem volt kit, mert a két WR (talán Byrd és Harry) kivett szinte mindenkit, aki odaérhetett volna :)

Megnéztem nektek a futásokat, hogy középre mennek-e. Sajnos összesített csapat eredményt nem sikerült szűrni, így kénytelen voltam Harris adatait venni, de abban egyetérthetünk, hogy ő a tipikus futónk jelenleg.

Harris_1

25 alkalommal futott középen, de 24 ment erősen jobbra. 123 és 118 yard a teljesítménye ezen a két irányon, és mindkettőnél 4,9 az átlaga. Látszik, hogy ha irányt vesz, akkor az 38/22 arányban jobbos. Abban viszont igazatok van, hogy a kicsit jobb és kicsit bal irányokban 7,1 és 8,2 az átlaga, tehát azt a kis oldal lépést esetleg tényleg bele kellene komponálni a játékunkba.

Harris_2

Ez a második táblázat azt mutatja meg, hogy mi áll a "down" mutatón, amikor nekiindul. Látszik, hogy első és 8-10-nél 61 kísérlete van, tehát elsőre nagyon sokat futunk, a megérzéseteket a számok alátámasztják. Viszont ebből elér átlagosan 5 yardot, tehát felezi a távot, magyarán hadd csinálja.

Két kiugró érték van még, a 2. és hosszú, itt csak 2,5 yard az átlaga, amit nem értek, hiszen a védelemnek ilyenkor inkább passzra kellene készülnie és nem beton erős futás megállításra.

Második és rövid esetén pedig van egy 16,5 yardos átlaga, ahol azért figyelni kell a kiugró 41 yardos futásra (az átlag a kiugró értékekre érzékeny statisztikai mutató), ha ezt nem vesszük számításba, akkor is 8,3 yard az átlaga. Itt azért jobban értem a dolgot, mert második és rövid esetén azt csinálsz amit akarsz. Lehet rövid vagy hosszú passz, próbálhatsz egy futást, tehát a védelemnek mindenhol ott kell lennie.

Az egészben a legfurcsább, hogy NEM fut 3. és 4. kísérletre Harris. Burkhead vagy Newton igen, de a legjobb futónk az nem... Ezen ledöbbentem...

A 3. és 4. kísérletnél azért használjuk Burkheadet vagy Whiteot, mert ők sokkal jobban bevonhatóak a passzjátékba, ergo a védelemnek nem elég a futás megállítására figyelni. Harrisszel a pályán azért szerintem 90% körül futunk :)

Respect a "felkutatásért"!

Nem tudom, hogy a B gap-en futás középre futásnak számít-e, szerintem, igen, mert csak a C gap kapcsolódik falon kívüli játékoshoz. Ha jól gondolom, akkor a Ravens ellen Harris a 22 futásából 10 középen (A gap), 2 guard mellett (B gap), a többi 10 szélre. Középen így 12 futásból szerzett 54+7=61 yard-ot, a szélen 10-ből 60 yardot, ami eléggé kiegyenlített. Azaz nem fut mindig középre.

A Ravens elleni összes futás megoszlása (+Börky és CN): Középre ugye Harris 12 futás 61 yard, a többiek 6 futás 28 yard, összesen: 18 futás 89 yard. A szélre Harris 10-ből 60 yard, a többiek 11-ből 24 yard, összesen:21 futás, 84 yard 

A 18 és 21 ill. a 89 és 84 gyakorlatilag egyenlő, azaz a Ravens ellen a középre és szélre futásaink a kísérletek és a yardszerzés szempontjából egyaránt kiegyensúlyozottak voltak.

Michael Onwenu PFF grade 91.3, ha jól olvastam 2006 óta a legjobb rookie pff értékelés. Ez a szám mindent elmond... Ha így folytatja és ez a szint marad, és rajta kívül mindenki kuka lenne a draft classból akkor is már megérte az idei draft.

Talán összeállt a CSAPAT, és bár lesznek még nehéz ellenfelek, de azt gondolom, bárki ellen minimum 50-50 arányban mehetünk.
Meyers szerintem már tavaly is megmutatta, hogy tehetséges, de valahogy nem sokat foglalkoztatták, idén talán végleg berobban az élvonalba. Harris engem az Atlanta elleni White-ra emlékeztet, Winovich az én meglátásom szerint klasszisjátékot mutatott be, és nekem nagy öröm, hogy Cam úgy néz ki, visszanyeri a Covid előtti formáját.. Én változatlanul nagyon csípem az ürgét, szerintem (persze az olvasásaimra hagyatkozva...) nagyon jó csapatjátékos... :)
 

Ha már az UP-nál tartunk emlékezzünk meg egy játékosunkról, akiről sosem szoktunk: a long snapperünkről Joe Cardonaról, aki bár mindig tökéletesen elvégzi a munkáját, és ezt mindig természetesnek vesszük, de most a zuhogó eső és a szélvihar miatt nem volt természetes, hogy a snapjei tökéletesen fognak sikerülni. (Legalábbis elnézve a Baltimore szerencsétlenkedését, amiket a snapekkel műveltek.) Persze ide vehetnénk David Andrewst és Jake Baileyt is ugyanemiatt.  

Mivel úgyis benéztem, és azt hittem, kedd hajnalban van a meccs, ezért most néztem meg. A w az w, de próbálok realista maradni. Azért sokat tettek a hollók is a zakóért. Itt főleg a szabálytalanságokra gondolok kulcsszitukban. A második félidő nem volt egy épületes játék tőlünk, az viszont működött, hogy ment az óra és LJ-nak passzolni kellett volna, abban meg nem a legjobb. Azért is értékes ez a győzelem, mert szerintem (bocsi) ez 10-ből 7-szer nem ide. Viszont most pont jól jött ki és ez a lényeg. Adjon hitet, és On to Houston!

Meyers...

Az megvan, hogy Cam múlt héten szólt, hogy Meyers játszott irányítót?!

Harbaugh mester sem a régi...

Jaj, John, pedig szóltak...

Nekem is ez ugrott be a passzot látva. Fogalmam nem volt, hogy Meyers irányító volt, amíg múlt héten ki nem emelték, hogy ezért lehet jó a route futása, mert tud irányító fejjel gondolkodni, hiszen az volt... :)

Nagyon csúnyán benézték azt a playt. Előtte még időt is kértünk, hogy Meyersnek legyen ideje levenni a kesztyűjét, és ezt nem vette észre senki a Ravensnél. Remélem, most is szabálymódosítást követelnek majd, mint a négy falemberes felállásoknál.

Szerintem:

UP:

  • BB újra oktatja meccs közben a DEF-et – meg is látszott az eredménye
  • Kezdő LB sorunk (Simon + Hall) ennél gyengébb, rutintalanabb már nem lesz
  • Esőgépet jól működtette a Gillette személyzete
  • Kiderült, hogy 2 emberes passrushsal sem tudunk nyomást generálni
  • Kiderült, hogy Harry (legalább) blokkolni tud
  • Camnél lassabb, íveltebb passzot senki nem tud adni az NFL-ben egy screen játék esetén (még a DT is kényelmesen kiér…)


DOWN:

  • Cam Newton már majdnem a legjobb irányító volt a meccsen --- köszi Meyers 😊
  • Bírói kar --- az 1-2. driveban adtak 15-15 yardot mintegy „esélykiegyenlítésként”, aztán ezt a jó teljesítményüket nem állandósították
  • Onwenu --- egy meccs alatt megduplázta a szezonban engedett sackjeinek számát

Végre egy "értékes" UP & DOWN a múlt heti kisiklásod után, szerintem is maradhatsz. :)))

És köszönjük.

Duggert Upba tettem volna - egy-két meccsen nagyon megégett korábban, de most igazolta a feltételezést,hogy steal lehet és Chung helyére léphet. 12 tackle és 2 nagyon fontos stop third downnál.  

Terez Hall gyengén játszott, több mistackle-je volt és a helme-to-helmet büntetése sokba került. Ez a LB poszt nagyon megoldatlan maradt idén, szerintem ha HT nem ült volna ki, akkor is gond lenne.

Nekem DMC volt még down - mind a két TD-nél ő védekezett az elkapónés elejtett egy picket is.

Egyes fórumok Folkot sorolták még downba a kihagyott extra pont miatt. (Nagyon számított volna, ha a Postások feljönnek egy TD-vel.)

 

A LB T.Hall szereplését szeirintem kissé eltúlzod, a szerelési stat.-ja 8-2=10, a csapatban a legtöbb solo, BB azért adott neki 83% snap-et, pedig a kezdő Simon-Hall-Wino! LB-sorból bármikor cserének készen állt Uche, Jennings, Maluia, csak hát M(ike)LB-t nem könnyű játszani főleg a PS-ből fellépve. A szabálytalansága során olyan helyen próbált kisegíteni (oldalvonalnál) ami nem az Ő posztja.

Nem hiszem, hogy a pöttyös sisakos FS DMC elkapót osztott magára coverage-ba a két TD-nél. Azért mert a képernyőn Ő is látszott? Az első TD Simon sara, csoda, hogy DMC egy 6 yard-os játéknál, középről, a tumultuson keresztül egyáltalán odaért az oldalvonalhoz. A második TD pedig szerintem kollektív hiba JoJo-val. Ami az "elejtett INT"-et illeti, ferdén felugorva monszun idején előfordul, hogy kicsúszik az ember kezéből a laszti. :)

Dugger szerintem is majdnem UP, de kicsit kiegyensúlyozatlan volt mérkőzés közben, az elit TE Andrews hol hozta a yardokat, hol eltűnt és azért a 7 rec 61 yard viszonylag sok.

Hát ennyire másképpen látunk eseményeket, de ez nem baj. :)

Andrews 7 elkapásából 4 volt Duggeren, és extra yardok egyszer sem jöttek. Azt is érdemes megnézni, hogy mennyire fontos szerepet játszott ő és Phillips a futás megállításában, gyakorlatilag OLB-t játszottak, és nélkülük nehezen vesszük el Lamar erősségeit.