Hajnalban visszatért a futball! A New England Patriots is megkezdte az idei előszezont, az első ellenfél a Washington Football Team volt. A meccs pontosan úgy festett, ahogyan egy előszezonmeccs szokott, a jól teljesítő játékosok mellett voltak, akik nem igazán tudtak felnőni a feladathoz. A Patriots két negyedik negyedben szerzett touchdownnal végül 22-13-ra győzött.
Az előszezont sok szurkoló éhségét csillapítja, még akkor is, ha legbelül mindenki tudja, messzemenő következtetéseket ebből nem szabad levonni. Az idei előszezon azonban más: újra lehetnek szurkolók a lelátókon - hihetetlen milyen különbség van a bejátszott szurkolói hangok és a valódi közönség között. Ezt a saját bőrén tapasztalhatta meg az idei első körös irányító, Mac Jones is, akinek pályára lépését hatalmas üdvrivalgás köszöntötte. Jones egyébként 5 drive-ot volt a pályán és jól is játszott - igaz nagy dolgokat nem kért tőle az edzői stáb.
UP
Rhamondre Stevenson: Nem túlzás azt állítani, hogy az újonc futó valósággal berúgta az ajtót, nagyszerűen játszott. Főként a negyedik negyedben jutott szóhoz, ám először a Joejuan Williams labdaszerzése miatti rövid pályán is touchdownt szerzett, majd a meccs végén egy 91 yardos megiramodást produkált - a stadion szó szerint felrobbant a futásánál. A draft előtt Stevensont sokkal inkább látták egy LeGarrette Blount-féle erőfutónak, tegnap azonban megmutatta, messze nem erről van szó.
Quinn Nordin: A kihagyott extra pontjáig, valamint Stevenson hatalmas touchdownjáig nálam ő volt a meccs embere, hihetetlen magabiztossággal értékesítette a mezőnygóljait, ráadásul nem is 15-20 yardról. Ha Folk záros határidőn belül nem tud visszatérni, bizony komoly konkurenciát jelenthet az újonc rúgó. Bár egy extra pontot elhibázott, de utána szerencsére tudott javítani, így jó szájízzel fejezhette be a mérkőzést.
Mac Jones: Bár Jones nem hozott űrszámokat, de megbízhatóan teljesített, szép passzai voltak, ráadásul többször is no huddle-lel haladtak előre, ami egy újoncnál igencsak megsüvegelendő. Végül 13/19-cel és 87 yarddal zárt.
Joejuan Williams: Williams végre mutatott abból a teljesítményből valamit, amiért két éve a második körben választotta ki a Patriots. Igaz, nem a kezdők ellen került a pályára, de több leütött labdája is volt - egy konkrétan a mérkőzés végén a kétpontos szituációban, valamint egy fontos interceptiont is szerzett. A meccs során nem csak cornerbackként, de safetyként is játszott.
DOWN
Harvey Langi - Cassh Maluia: Látványos volt a különbség, amikor ők ketten a pályára kerültek, több ízben is megetették őket a támadók. Ezért is fájó különösen McMillan kiesése, hiszen így a LB-mélység igencsak megcsappant, sajnálatos módon egyikük sem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel, hogy beverekedjék magukat a végső keretbe.
Marcus Martin: Martin is meccsben van azért, hogy bekerüljön az 53-ba, ám a Washington ellen több hibája is volt, két false start büntetést is dobtak rá.
Végül, de nem utolsósorban megemlítenék néhány olyan játékost, akik bár az UP-ba nem fértek be, de szerintem jól teljesítettek.
Az egyik ilyen J.J. Taylor, aki már-már Dion Lewisra hajazó futásokat és elkapásokat mutatott be, rendkívül jól mozgott. Kristian Wilkersonnak is voltak szép elkapásai - ha elkapja Jones passzát az endzone-ban, az könnyedén a nap játéka lehetett volna. Érdemes még kiemelni a védőoldalról Matt Judont és Josh Uchét is, mindketten jó teljesítményt nyújtottak.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
Megnézve a 40 perces összefoglalót, Mac-10 jól mozgott a zsebben és a dobások is ültek. Nem az Ő hibája, hogy nem szerepel 2TD a neve mellett. Végre láttunk egy kis foooccsit.
Csak lassan dönt, így késve indítja a dobást, lehetőséget adva így az ellenfél védelmének a reagálásra, a közbe avatkozásra. Bár gondolom, ha több lehetőséget kap majd élesben is, lesz ideje felvenni az NFL gyorsabb tempóját.
Amit Chase Young a meccs elején művelt, az brutál volt. Nem vagyok szomorú, hogy idén nem találkozunk vele a rendes szezonban :)
Az még hagyján hogy MC lassan dönt talán még gyorsulni fog, de basszus CN se gyorsult tavalyhoz képest :(
el sem meri dobni a labdát