Vissza a valóságba? A múltheti győzelmet követően Miamiba látogatott a Patriots, ahol a hazaiak végig jobban játszva nyertek is 31-17-re. A csapat ezzel 2-6-tal áll, kedden itt a cserehatáridő, nem lenne meglepő, ha néhány játékosát megpróbálná elcserélni a Patriots.
A mérkőzés eleje még jól indult, hiszen az első Dolphins-drive egy interceptionnel ért véget, majd Kendrick Bourne szerzett touchdownt. Innentől aztán a hazaiak is felvették a ritmust és átvették az irányítást, 17-7-re vezettek a félidőben. Az utolsó drive kulcsfontosságú volt, hiszen Mac Jones labdáját a RZ-ban csente el Jalen Ramsey, így pedig 14-10 helyett ment két labdával a Miami.
A második félidő is jól indult, hiszen sikerült rögtön labdát szerezni, ezúttal azonban a rövid pályát nem sikerült TD-re váltani. Innentől megint a Miami akarata érvényesült jobban, főleg a Patriots támadójátéka volt az ezúttal is, ami gátat szabott a szorosabb találkozónak.
Az utolsó negyedben 24-10-nél megérkezett az első JuJu-TD is Patriots mezben, nyolc perccel a vége előtt ismét egy labda volt közte. Itt sem hagyott azonban sok kérdést a Miami, végigmentek a pályán, majd Waddle szerzett egy nagyon könnyű TD-t, ezzel lezárva a meccset.
Az elmúlt heti fellángolás után ismét szerényebb produkciót nyújtott a csapat - főleg a támadósor. Mac Jonesnak volt két touchdownja, de sokkal fájóbb volt az a bizonyos INT a félidő végén, meg a 161 passzolt yard. A futójáték megint csak hellyel-közzel működött, vagy megállították 0-1 yardon a futókat, vagy jöttek a nagyobb futások, de konstans módon nem igazán tudott haladni a csapat. Az elkapóknál Parkert kiütötték meccs közben, Bourne is megsérült, de Douglas, Henry és Brown is szállított szép elkapásokat - csak éppen mellettük szükség lett volna másokra is.
A védelemnek ezúttal rendesen meggyúlt a baja a Hill-Waddle duóval, akik ketten együtt 15 elkapást, 133 yardot és két touchdownt szereztek. A Dolphins futójátékát ezúttal sikerült megfogni - most mással győzték le a Patriotsot.
A bírókat is muszáj vagyok megemlíteni sajnos... Nem miattuk alakult úgy ez a meccs, ahogy, mert jobb volt a Dolphins, de ennyi hibát megint... Land Clark és csapata Stevie Wondert meghazudtoló magasságokban (mélységekben?) tevékenykedett ezen a napos vasárnap délutánon a Hard Rock Stadiumban.
Jövőhéten a Washington Commanders érkezik Foxboroughba, addig viszont még van egy trade deadline, így könnyen lehet, hogy pár játékos addigra már nem lesz a Patriots tagja - az insiderek több nevet is bedobtak már, pl. Uche, Dugger, Gesicki és Elliott.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
Up: a Miamival idén már nem kell játszanunk.
Down: a meccs elég nagy részében az offenz.
Down II.: a meccs még nagyobb részében a defense.
Ui.: ezt a játékvezető csapatot remélem idén már nem engedik pálya közelébe.
Ui: de, igen...
Készülhetünk a draftra?
Ha megnézzük a további menetrendet akkor két egyértelmű L van benne, meg egy rakás 50-50 meccs. Hívjuk így a többit, mert a csapat maximum átlagos kvalitású, nem konzisztens és az sem egyértelmű, hogy fejlődik.
Akikről egyértelműen lemondtunk és lejár a szerződése - Uche pl, aki teljesen egydimenziós -, értük bezsebelhetünk némi aprót, a hiányuk a szezon második felében abszolút nem lenne releváns. Viszont a fontosabb játékosok esetében nem érzem, hogy értelme lenne második vagy harmadik napi lutripickekre cserélni Őket. Maradjanak csak, aztán majd kiderül kivel akarunk hosszabbítani és kivel nem. Pénz lesz, csak nagyon nem mindegy mit mutat a csapat addig, mert sokra nem megyünk vele, ha a kutya sem akar majd ide jönni. Jacksonville, Cleveland, Colts is járt hasonlóan az elmúlt években..
Nagyon remélem, hogy a védelmet nem kezdi el szétverni a csapat. Szerintem egy erős védelem, még így is, hogy a elég komolyan meg van tépázva a sérülések miatt. Nem is nagyon kellene hozzányúlni. Támadó oldalon szinte bárki mehet, Juju, Parker, vagy valamelyik TE, de nem hinném, hogy komoly értéket képviselnének.
Én nem így látom, nem csak 2 egyértelmű vereség van képben, amit gondolom a Chiefs, Bills-re teszel, hanem sajnos több is! Én a Mile High-ban sokat nem adnék a győzelemre, még akkor sem, ha a Denver is 2:6-tal áll! Aztán szerintem simának néz ki a Pittsburgh és a Chargers is! De meglepetések mindig vannak, csak most már gondolkodhatunk a kövi szezonban Bill-el, vagy nélküle... szerződés ide, vagy oda... Sajnos azoktól a játékosoktól is meg kell válni, akik a nagy pénzért jöttek és nem a csapatért küzdenek! Új csapatot kell építeni, mert elment mellettünk a hajó! A múlt sikereiből meg már nem lehet megélni! Addig kell veretes csapatot felhúzni, amíg mg jönni akar hozzánk jó játékos!
A Broncos felfelé szálló ágban van és otthon fognak játszani,most vertek meg otthon a Chiefst,a Chargers egyértelműen jobb csapat,ott akkor nyerhetünk ha Herbert elszorja a labdákat,vagy chokerkednek,ami viszont nem áll messze tőlük. A Vasas most ugyanolyan ergya mint mi,az szerintem is 50-50.
Csak a Vasas is otthon játszik...
Szomorú látni,hogy már annyira rezignáltak a szurkolok,hogy egy újabb papírforma L után ,már kommentcunami sincs,pedig korai idosavban volt a meccsunk.
Ugy látszik,már mindenki beletörődött a csapat helyzetébe. A Washington meccset szerintem hozni fogjuk mert Howell ritkán tud kétszer egymás után jól játszani és most a Philly ellen kifejezetten jó volt,de játékerőt tekintve akar tőlük is kikaphatunk simán.
Bizony az AFC-ben utolsók vagyunk, a ligában hátulról 3.-ok. :(
A bírók kegyetlenek voltak valóban. Soha nem értettem, miért kell tolni az amúgy is jobban teljesítő csapatot, de mindegy. Most bezzeg nem jöttek az RPO-k, mikor MJ-t leütötték. Parkert is kiütötték, zászló sehol. Nem ezen múlott, de azért na…
Mindegy, hogy jól- vagy rosszul kezdünk egy meccset, nem tudunk jól élni a kedvező momentumainkkal a kedvezőtleneket meg többnyire megszívjuk. Fizikálisan a játékosaink többsége (főleg a roster mélyén) gyenge/ügyetlen?/lassú?/rosszul helyezkedő stb. és a rossz szereléseket meg a sérüléseket úgy gyűjtjük, mint a büntetéseinket (Büntiben immár 54-el holtversenyben 3.-ok vagyunk a ligába, az elsőknek 55 van.) Az, hogy MJ talán sohasem hallott Ramsey-ről, csak romlott hab a tortán.
Elgondolkodtam, azon is, hogy a Pharao Brown játékosunkat miért használjuk olyan keveset noha a TE-ink közül a legjobb felépítésű (Karhossz, kéz, +5 kg) és a statjai impozánsak: 7/7 (100%), 170 yard (avg:24,3) és a YAC átlaga a legjobb a csapatban: 108 yard! (Ez akkor is nagyszerű, ha a TD-je során szerzett ebből 40 yardot, mert anélkül is 11,3 YAC/rec) Alig várom az elkapásait, mert stabil és aztán, mint a tank - kicsit „Gronkszerű” :)
Már nem vagyok elkeseredett, csak szomorú!
@gomes88: Talán megváltozott a véleményed Dugger-ről! :)
Brown nekem is nagy kedvencem, nagy tarol, mikor nekilódul. És a neve is menő.
Szerintem a védelem fizikalitásával semmi gond nincs. Az elhibázott szerelések is ebből adódnak sokszor, nagyot akarnak ütni, feleslegesen. A támadók olyanok, amilyenek... tegnap Hill és Waddle bemutatta mi a különbség egy jó és egy kiváló elkapó között. Minimum 2-3 drive-ot életben tartott a zsenialitásuk. Tuának kb. csak feléjük kellett dobnia a labdát. A Pats-nél jóval ritkábban látni ilyet, MJ-től várja mindenki a tűpontos passzokat... ami nem nagyon megy, ráadásul néha még úgy is elejtik.
Pontosítok, a védelem fizikalitásának gyengeségét a sec.re értettem, ott Én csak Peppers, Dugger és JC játékosokat tartom kellően fizikálisnak. Aztán a fizikalitáshoz tartozónak vélem a gyorsaságot is, a lecsúszó szerelések gyakran nem csak a rossz szögválasztásnak, hanem a késői odaérésnek is köszönhetők. De ezen nem fogunk összeveszni. :)
A 2 elit elkapót csak limitálni lehet, a passzrush segítségével és a sec. jó helyezkedésével/összmunkájával. Az utóbbit néhányszor nagyon megettük. A magányos Waddle szomorú volt...
Bourne ACL szakadás - szezon out.
Ez biztos sokat segít a támadóknak…:( Elég fájdalmas már ez az év.
Ezt az évet én már elengedtem....
Bourne szerintem így marad a csapatnál. Remélem megkínálják egy pár éves szerződéssel. Nem hiszem, hogy más csapatok nagyon kapkodnának utána a sérülésével, és azért olyan sokat nem tudott bizonyítani.