Patriots vs Panthers után - Pozíciós harcok 1.rész - Offense

Kép
Milton

Ahogyan ez korábban is várható volt nem kaptunk látványos és izgalmas mérkőzést, de ami a leglényegesebb nem sérült meg senki és ezen felül még megszületett a Mayo éra első győzelme. A kezdők és 53-ba várt játékosok közül sokan nem kerültek pályára, viszont bemutatkozott Drake Maye először a Gillette-ben.

Na de lássuk hogyan is szerepeltek akik lehetőséget kaptak, illetve kik voltak képesek javítani a csapatbakerülési esélyeiket és kik rontottak a megítélésükön, ebben nagy segítséget nyújtanak Taylor Kyles és Dan Orlovsky posztjai és elemzései, valamint a PFF értékelései.

Irányítók:

Brissett kezdett, azután Maye következett a sorban és az első számú irányítói pozícióért versenyben lévő két úriember mindössze 1-1 drive-ot kaptak. Brissett 3 passzából egyből sem lett elkapás. Volt amit alul dobott, volt amit az elkapója ejtett el és ezen kívül volt egy pályán kívülre dobott passza.

 

 

Maye azonban eredményesebben zárta a számára rendelkezésre álló drive-ot. 3 kísérletből 2 sikeres passzal 66,7%-os pontossággal és 19 yard-al zárta az estét. Mayo mérkőzés utáni nyilatkozában kitért arra is, hogy a második (Eagles elleni) előszezon mérközésen Maye több lehetőséget fog kapni.

 

 

Dan Orlovsky röviden elemezte Maye mozgását, zseben belüli jelenlétét, azt hogy mennyire NFL irányítókra jellemző módon adja át a labdát és tartja bizonytalanságba a védőket. Azt is kiemeli, hogy mennyire jól manipulálja a védőket és, hogy mennyire jó a lábmunkája és dobómechanikája. Ezen kívül kiemeli azt is, hogy mennyire éretten hoz döntést és nem erőlteti a nagy játékot. Tűkön ülve várhatjuk, hogy hogyan fog teljesíteni a Sasok ellen.

Zappe érkezett harmadiknak és ő kapta a legtöbb snapet, 20 kísérletből 12 volt sikeres 60%-os pontossággal. Továbbra is úgy tűnik, hogy amennyiben nem történik sérülés, nem sok esélye lesz bekerülni az 53-as keretbe.

 

 

Ahogy a fenti videóban is látszik több probléma is jelentkezett a játékával kapcsolatosan, amelyek már korábban is gondot okoztak számára. Nem megfelelő döntéshozatal, rossz időzítés, rossz olvasás, az elkapókkal való félreértések és pontatlanság. Nem igazán érezhető a fejlődés, így csak abban bízhat és a stáb is, hogy valaki cserél érte.

Utolsóként Joe "Bazooka" Milton érkezett, aki támadó oldalon a meccs ember volt. A Zappe által hozott ködött feloszlatva újra életet lehelt az igencsak kevés helyszínen helyet foglaló és tv előtt álmossággal küzdő szurkolókba. (8 kísérlet 6 sikeres 54 yard, 1 TD, 22 futott yard)

 

 

Azt hiszem a képsorok magukért beszélnek, Milton magabiztos volt, jól mozgott a zsebben és azon kívül is, passzai nem meglepő módon erősek voltak és a pontossággal sem volt probléma.   
Ezzel a teljesítménnyel igen nagyott lépett a 3. számú QB posztért.

Futók:

Stevenson és Gibson is kapott snapeket, de a két top futót nem terhelte a stáb. Hasty, Harris és Jennings harcolnak a fent maradó helyekért. Ezen a mérkőzésen Jennings emelkedett ki a hármasból 6 futásból szerzett 38 yardjával és erőteljes, lendületes futásaival. Ám Harris sem hagyja magát, 8 futásból 22 yardot és 1 TD-t szerzett. Hasty szereplése volt csendesebb 5 kísérletből 10 yardot szorgoskodott össze mindössze a földön, ő viszont elkapások után szorgoskodott össze 2 elkapásból 16 yardot és 61%-ban fent volt a speciális egységben. Itt sem dőlt el még semmi, a fentmaradó edzéseken és meccseken nagy lesz a küzdelem az 53-ba kerülésért. Alábbi videóban látható hogyan szeretnénk kiaknázni Gibson képességeit.

 

 

Tight Endek:

Hunter Henry nem játszott, Austin Hooper is csak pár játék erejéig került a pályára. A legtöbb snapet kapó TE Mitchell Wilcox volt, aki túlzás nélkül a leggyengébb támadóoldali játékos volt a 39 offense játékos közül a mérkőzés folyamán. 32.9-es PFF értékelése rendkívül gyengének mondható. A többi keretbe kerülésért küzdő Tight End sem remekelt: La'Michael Pettway és Jacob Warren is a leggyengébben teljesítők között volt. Az egyedüli akit pozitív oldalon lehet említeni az a sérülésből visszatérő Jaheim Bell volt aki elkapást is szerzett és emellett a blokkolási feladatait is kiválóan ellátta. Az újonc TE számára is egyre biztosabbnak tűnik a 3. hely a poszton, jelenleg nem tűnik valószínűnek, hogy 4 Tight End kerül az 53-ba.

Elkapók:

Ez az egyik olyan poszt ahol jelenleg nem igazán tudjuk megállapítani az erősorrendet, ezen ez a mérkőzés sem segített. Ami biztos, hogy Juju-t kivágtuk, így rá nem is vesztegetnék több szót. Douglas és Bourne roster helye biztos, ahogy K.J. Osborn helye sincs veszélyben. A két újonc Polk és Baker helye sem kérdéses, viszont ehhez képest nagyon sok időt töltöttek a pályán. Baker 58%-ban, Polk 48%-ban szerepelt a támadó snapeken, ők ketten voltak a legtöbbet foglalkoztatott elkapók a Panthers ellen. Betudható ez annak, hogy a stáb szeretné, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek és gyakorolhassanak NFL védelmek ellen, annak érdekében, hogy minél hamarabb készen álljanak az éles meccseken. Az elkapási statisztikáik nem kiemelkedőek, de ezen az "edzésen" nem is ez volt a cél, Polk (3 elkapás 14 yard) és Baker (2 elkapás 11 yard) futották a legtöbb útvonalat. Ahogy lejjebb is látni Polk esetében, hogy a kezei nagyon biztosak és contested elkapásoknál használható és használni is kell majd.

 

 

A 6.WR pozícióért nagy a harc és ezért is furcsálhattuk, hogy Thorthon csak 7 snapen volt fent és ezalatt 1 felé menő labdából egy dropot tudott csak felmutatni. Sérült lenne vagy ennyire biztos a helye? Ezek a kérdések még megválaszolásra várnak, de mindenesetre sok a kérdőjel vele kapcsolatosan. Boutte felemás teljestményt nyújtott voltak szép elkapásai, de emellett dropja is. Ő volt a csapat legtermékenyebb elkapója 53 yarddal. Továbbra is a konzisztencia hiányzik a játékából, ahogy ezt az alábbi videóban taglalják a szakértők:

 

Reagor is keveset szerepelt és akkor sem volt igazán produktív (1 elkapás, 3 yard) és az ST-ben sem volt fent sokat (7%), nála sem tudni, hogy milyen okból kifolyólag volt ilyen alacsony a snap szám.

A többiek közül JaQuae Jackson emelhető ki, aki egy gyönyörű double move után szerzett 38 yardos TD-t Milton passzából. David Wallis kevésbé elkapói tulajdonságai, inkább visszahordásai miatt maradhat emlékezetes Punt és Kick return yardokban is vezette a csapat statisztikáit. (PR: 36 yard, KR: 24 yard) Kawaan Baker kiesni látszik a WR küzdelmekből, de ő is kapott néhány játéknyi lehetőséget.

Oline:

A fal közepe

Az előszezon előtt és közben is a legtöbb kérdés ezzel a csapatrésszel kapcsolatban keringett a szurkolók és szakértők között.Ami biztosnak látszik, hogy a fal közepe stabil és összeállni látszik. A kezdő hármas (Sow 81.3, Andrews 78.4, Onwenu 81.3) futásblokkolásban egyaránt átlag feletti teljesítményt nyújtottak, látszólag a futásoknál még nincs meg a kellő összhang, de szerencsére van még idő a finomhangolásra a szezonkezdetig, de ahogy lejjebb is látszik, azért nem elveszett az egység.

 

 

 

 

A második sor tekintetében is kifejezetten pozitív a megítélés, Michael Jordan (86.1) kapta a legmagasabb PFF értékelést passzblokkolásban. Nick Leverett, aki korábban Guardként játszott túlnyomó részt, most centerként szerepelt Jake Andrews sérülése után és nem is vallott szégyent.

 

 

Míg futásblokkolásban pedig Layden Robinson alkotott maradandót (78.9 PFF grade), ahogyan lejjebb is látható, fizikai ereje és mobilitása igencsak szembetűnő és kiemelendő, hogy LG és RG posztokon is játszott a mérkőzésen:

 

 

Liam Fornadel (80.6) és Charles Turner (75.0) is stabil teljesítményt hozott, mind a ketten átlag feletti passzblokkolási mutatókkal zártak, egyedül a tavalyi 5.körös Atonio Mafi lógott ki lefele, aki centerként sem tudott meggyőző lenni, aki várhatóan nem lesz az 53-mas keret tagja.

A fal széle:

Sajnos a Fal szélével kapcsolatban kevésbé tudunk bizakodóak lenni, a kezdő Tackle páros a sérülésből visszatérő Okorafor (RT) és Lowe (LT) voltak, akik közel sem oszlatták el az aggodalmunkat, Okorafor csak 10 játéknál volt fent, futásoknál elfogadható volt viszont passz szituációkban bizonytalankodott, de lehetséges, hogy a kihagyás miatt nem volt meg a ritmus. Lowe ellenben végig edzett és az első ötössel kapott lehetőséget és 57.0-ás PFF értékeléssel "hálálta", mindezt a Panthers front seven második sora ellen sikerült.

Utánuk érkezett a Caedan Wallace, Calvin Anderson páros, akik a Tackle-ök között a legtöbbet töltötték a pályán. Sajnos ők is elég inkozisztens teljesítményt nyújtottak. Wallace esetében valamelyest érthető, mivel egy harmadik körös újoncról van szó, aki kisebb sérüléssel is bajlódott korábban, de így is összességében több bíztató momentumot láthattunk tőle és Peters szárnyai alatt fejlődhet, hogy a jövőben a Patriots Franchise LT-je lehessen. Vele kapcsolatban is kísérletezik az edzői kontingens, RT és LT poszton is próbálgatták és mindezek ellenére is ő volt a legmagasabbra érékelt Tackle a passzjátékoknál.

 

 

Említést érdemelnek még a napokban távozó Tyrone Wheatley Jr. helyett érkező Kellen Diesch és az UDFA Zuri Henry, akik a 3. egységben szerepeltek. Diesch számai ugyan nem igazán kecsegtetőek, de tudjuk be ezt a kevés közös edzéslehetőségnek és annak, hogy még a rendszert tanulja. Henry viszont, ha passzoknál nem is, legalább futásoknál átlag felettit hozott (80.2 PFF grade), ő a jövő embere lehet, nem lennék meglepve, ha az edzőcsapatban kapna helyet a keretszűkítést követően.

Mayo mérkőzést követő nyilatkozatából is egyértelmű, hogy az Oline továbbra sem teljesít olyan szinten, mint ahogyan azt elvárnák, így az elkövetkező napokban várható, hogy támadófal játékosok érkeznek majd próbajátékra.

Összefoglalva: 

A támadósornál láthatóak az alapok és, hogy mi a Van Pelt által kijelölt irány. Ami a legfontosabb az a fejlődés, építkezés, a gyakorlás és az alapok lefektetése. Nem sietünk és nem sürgetjük a fiatalok beépítését sem, megkapják a lehetőséget a gyakorlásra és a tapasztalatszerzésre. Emellett építünk egy stabil magot a veterán Patriots játékosokból, ezért is fókuszált a stáb az értékes saját szabadügynökök megtartására.

A támadók után érkeznek majd a védők a következő részben, akik a várakozásokhoz mérten végig dominálni tudták a Panthers támadókat.

Go Pats!

Hozzászólás

Az butaság, hogy ha Milton túl jól teljesítene, érte cserélne valaki? Zappe QB3-nak bőven megfelel, bár nyilván jobban örülnék Bazooka Joe-nak, de ha valakinek megtetszik, és kapnánk érte valami értéket, akkor elengednénk?

Az :)

Miért cserélne érte bárki egy semmit nem jelentő preseason meccs után, ahol rostert nem fogó játékosok játszottak?
Mit adnának érte, amit nekünk megérné elfogadni?

Milton fejlesztése nem csak biztosíték Maye mögött, hanem egy sokkal nagyobb ellenérték esetleges bezsebelése évek múlva, ha sikeres a projekt.