Első benyomás - 3. hét: Patriots @ Jets

Kép
Első Benyomás

Elkezdődött az NFL harmadik játékhete, sajnos a mi szempontunkból egy nagyon csúnya vereséggel a New York Jets ellen. A meccs során esélye sem volt a csapatnak, a hazaiak a játék minden szegmensében sokkal jobban teljesítettek és simán, 24-3-ra nyertek.

Én alapvetően is "tartottam" ettől a találkozótól, hiszen a TNF meccsek a jobb csapatoknak kedveznek a rövid pihenő miatt - ezért nyertünk anno annyit és ezért kaptunk most ki: a Jets jelenleg a jobb csapat. Arra persze én sem számítottam - főleg az első két forduló után - hogy semmi sansz nem lesz arra, hogy egyáltalán meccsben legyünk...

A találkozó elején a Jets jól kezdett, viszont a védelem meg tudta állítani őket. A támadósor a Seattle elleni meccs végén látottakat hozta, innentől pedig nem volt megállás. Aaron Rodgers elvette amit a védelem adott neki, sem a futást, sem a passzjátékot nem tudta megállítani a védelem, szisztematikusan felépített driveokkal 14-0-ra vezetett a Jets a második negyedben. Innen még jött egy aprócska feltámadás - Slye értékesített egy mezőnygólt, de lehetett érezni, nem a győzelem reménye csillant fel, csak a nullázásé foszlott semmivé.

A második félidő is hasonlóan zajlott, a Jets egy Wilson touchdownnal gyakorlatilag lezárta a meccset, innentől jött a garbage time. Stevensonnak volt még egy fumble-je, amiből mezőnygólt rúgott a Jets - ez is lett a végeredmény: 24-3. A végén láthattuk élete első NFL-meccsén Drake Maye-t is, ő is megkapta első snapjeit az alapszakaszban - kíváncsian várjuk, hogy lesz-e váltás esetleg a center mögött. Jerod Mayo elmondása szerint kielemzik majd a szituációt és döntenek.

Alapvetően minden borzasztóan működött. A támadójáték nem létezett, a támadófalat úgy szétverték, ahogy illik, tényleg ligautolsó ez az egység. Az eddig még jól működő futójáték is teljesen földbe állt, Demario Douglasen kívül nem volt olyan támadójátékos aki jól nézett volna ki (7 elkapás, 69 yard). Jacoby Brissett a 23 dropbackjéből 13-szor volt nyomás alatt (56,5%!!!). A gameplan sem működött, az elejétől szenvedett az egész támadósor.

Védőoldalon sem festett sokkal jobban a helyzet, bár megint az volt a szituáció, ami tavaly - rengeteget voltak pályán. Az elrontott szerelések gyakorlatilag megásták a csapat sírját - ennyi missed tackle-t nagyon ritkán látni. Különösen furcsa ez annak tekintetében, hogy az első héten mennyire jól teljesített ebben a Patriots. A Jets nagyon szépen szedte darabjaira ezt a védelmet, nyilvánvalóan Bentley hiányzott középről, de nem lehet csak erre ráhúzni az egészet - a labda mindkét oldalán outcoacholva lettünk.

Sajnos megint akadtak sérülések, a támadófal baloldalán Wallace és Jordan is térdsérülést szenvedett - még tovább mélyítve a gödröt amiben van az egység. Alex Austin egy bokasérülést szedett össze.

Az első két meccsen mutatott játék után ez egy hatalmas pofon volt, nagyon kíváncsian várom, mi lesz erre a válasz a csapat részéről a San Francisco 49ers ellen jövőhéten vasárnap. Ahogyan Jabrill Peppers mondta a sajtótájékoztatón a meccs után: "Egyszerűen seggbe lettünk rúgva".

Hozzászólás

Sikerült lemásolniuk a tavalyi Jets elleni meccset. Gratula! Ez már megalázó volt. Nagyon nem tesz jót egy csapat moráljának. Up Douglas és hogy Maye végre játszott. 

Azt gondolom és várom ,hogy Brisett utolsó kezdő meccse volt ez. 

Vagy ha nem ,borzasztó lesz végigszenvedni a meccseinket . ( én ezt is kinyomtam hajnalban ,ezért éjszakázni ?)

Ha Maye fog játszani, az csak annyit jelent, hogy lesz valami érdekesség a meccsen. Eredményben én nem várok komoly javulást, de most már tényleg  nyugodtan meg lehet nézni, mit tud.

Azért annyira nem volt ez meglepő szerintem. Ez a realitás jelenleg. Meglátjuk sikerül-e elmozdulni erről a mélypontról. A Dolphins meccs talán izgalmasabb lesz, ha még nem lesz Tua.

Kíváncsi vagyok, hogy előkerül-e az a téma, hogy lehet irányító helyett az offense falba kellett volna pickelni. Igaz az 1/3 cetlinél nagyon nagy a kísértés, hogy franchise QB-t válassz. Ilyen gyenge fal teljesítménnyel nehéz ezt a játékot eredményesen és kiegyensúlyozottan játszani.

Remélhetőleg lesz ez még jobb is. Hajrá!

Akinél előkerül az nem érti egy franchise felépítését. 
A fr.QB-t 10-15 évre húzzák, alig botorkál belőlük egy időben a ligában, hiszen nincs 32 jó QB. Ha lehetősége van egy csapatnak behúzni, vagy egy ígéretes próbát tenni rá, akkor megteszi. Hiszen más években rosszabb esélyei lesznek ezt beszerezni. Márpedig fr.QB nélkül hiába van OT, bajnokság nem lesz belőle.

Ezt kellene először megérteni a kérdéskörben. Ugyanez vonatkozik az elkapóra, hiába van, ha nem tudják odadobni neki.

A másik ami nagyon fontos az ilyen hangulatkeltő okvetetlen felvetés kapcsán, hogy idén SEMMILYEN eredménykényszer nincs a csapaton. Ez egy új rebuild az elbaltázott utóbbi 4 év után, ami totál félrevitte a csapatot. Tehát nem elvárható egy NFL csapatnál, hogy egy offseason alatt versenyképes legyen. Ráadásul nálunk a 3 legfontosabb poszton, ami a legnehezebben beszerezhető (QB,WR, OT) volt need. Ezt lehetetlen egy nyár alatt megoldani úgy, hogy pompázatosan dübörögjön a csapat.

Nem is volt ez tervben, hiszen a csapat épül, fejlődik. Itt nem lehet túl sokat eredményben elvárni, ezért aki OT-t  húzott volna, az nem tudom miért tette volna ezt. 

Alapjában véve egyetértek azzal amit írtál,de azért ne csináljunk már úgy mint ha az abszolút megoldhatatlan feladat lenne hogy egy bottom 3-as csapatból egy offseason alatt sikerült kompetitiv PO csapatot csinálni. A Texansnak ez egész jól sikerült….

megint a szokásos hibádba esel, valamit kiragadsz és az lesz a példád..
Hallgatom kinek sikerült még, és hogy a Texans az adott 3 poszton hogy állt az adott offseason előtt. Ha rengeteg példát sorolsz, akkor igazad lesz, ha nem, akkor borzalmas a felvetésed. Illetve ha a Texansnál adott volt a fal, meg a skill személyzet és így hullott ölükbe Stroud, akkor az megint más tészta. De ha szerinted nálunk volt egy Tunsil, vagy egy Collins, hogy másokat ne említsek a támadóik közül, akkor nem egy ligát nézünk.

Szóval mielőtt a példát felhozod kérlek nézzél körbe, hogy az valóban helytálló-e.

Nem feltétlen kell rebuild egy bottom3 csapatba. Lehet az egy fr.QB sérülés miatt egy közepes csapatnál, vagy egy nagyobb sérüléshullám jobb csapatnál is, meg lehet egy teljesen kiürült O oldalú csapatnál is, ahol nincs OT, nincs WR, nincs QB. 

Ne csináljunk már úgy, mintha ezt előttünk bárki megoldotta volna valaha.. Akkor ugyanis, ha ez több csapatnak sikerül, nem lenne szinte lehetetlennek besorolva..Főleg, hogy a piacon se vonzók nem voltunk, se nem volt jó a felhozatal, akit mindenképpen túl kellett volna fizetni.

Ja és ledraftoljuk Altot, aki majd beállt volna egyszerre a fal két szélére, guardba és centerbe is! 
Vagy egy ember megoldott volna mindent is?

Úgy kellene ezt nézni, mint a Lionsnál. Három éve még a ligavicce csapat volt. Egy öt éves tervet tettek le az asztalra, és amentén dolgoztak. Két éve még nem voltak sokkal jobbak. De egy jó stáb, jó munkával, és szerencsés húzásokkal az öt helyett három év alatt komoly contendert csinált belőlük. Még úgy is, hogy Goff azért nem a liga elitjéhez tartozik - de jó rendszerben jó teljesítményre képes.

Mi az első évben vagyunk, van irányító, aki még nem is biztos, hogy franchise QB lesz, van pár ígéretes fiatal, de rohadt mélyen vagyunk még. De hogy ne egy fiatal irányítóra építs egy csapatot, azt csak az teheti meg, akinek amúgy a csapata kész, csak egy jó irányító hiányzik. Például pont, mint a Jets volt tavaly.

csak ott valamivel tökösebb az edzöi kar…. märmint hívások terén ha már úgyis mindegy…. 

de egy fotelból semmire semvagypk szakértö 😀

csak ott valamivel tökösebb az edzöi kar…. märmint hívások terén ha már úgyis mindegy…. 

de egy fotelból semmire semvagypk szakértö 😀

Pat Lane szakírónál jobban/rövidebben nem tudom megfogalmazni a benyomásomat: „...egy felkészületlen csapat versenyképtelen veresége…” Az első drive-ok után már egy cseppet sem izgultam, mert annyira fölényben volt az ellen. Persze mindig reménykedik az ember a feltámadásban, de ezt nem tűrte a Jets védelmi daráló és Arod „ihlete” sem csökkent. Szomorú mikor egy csapat idén eddig végig konzisztensen jól játszó tagja – a punter. Kicsit ismétlődni láttam azt a tavalyi eseteket, amikor egy-egy végre sikeres/hosszabb play-ünket büntetésekkel semmisítjük meg. A Jets jelenleg természetesen jobb csapat az elit irányítójával és így nem a vereség fáj igazán, hanem az esélytelenségünk/reménytelenségünk. Ráadásul a sérülések is fokozódnak, a posztmélységeink pedig nem éppen elitek. :(

Egyszer voltam egy magát fontosnak tartó szervezet egyik irodájában, ahol egy ósdi monitoron egy általuk fontosnak vélt szobrot megfigyelő kamera képe ment 0-24-ben.  Na, ez a szobor annyira sem volt fontos, hogy még a kóbor kutyák sem jártak arra, hogy levizeljék, ezért a szobor kameraképe annyira beleégett a monitorba, hogy amikor nem néztek oda, akkor kikapcsoltam a monitort, de a kép továbbra is ott volt. Szerintem te így jártál a rebuild kifejezéssel...

2020.03.17. volt az a nap, amivel megindultunk a lejtőn és azóta is csak gyorsulunk. Lassan öt év, izé kötél?!

Kicsit olyan kezd lenni, mint a Remény rabjai... Egyébként irigylem az optimizmusodat, ha lesz belőle felesleges, akkor átvennék belőle.

PEACE!

Hát ez egészen értelmezhetetlen lett.

Volt egy rebuild BB-vel, az becsődölt. Lecserélték a bandát felül, akik így értelemszerűen ÚJ rebuildet kezdtek, hiszen a másik fuccsba ment, az irányt behintették sóval. Nem mellesleg még fr. QB jelöltet is cseréltek.

Szóval ez egy rebuild, egy új stábbal, új iránnyal. Nem igazán értem mit nem lehet ezen érteni. Azért mert volt egy rebuild BB-vel, az nem jelenti azt, hogy mással nem lehet. Sőt, ha Mayoék is földbe állnak, meg Maye is, akkor megint egy rebuild lesz, mert az új rezsim majd megint irányt vált és a maga elképzelései mentén kezdi felépíteni a csapatot.

Amúgy nem 2020-ban indultunk meg a lejtőn, erről is volt már írás. Hanem korábban..

Válasz topin üzenetére

Csak az utolsó bekezdésre reagálnék:

Tényleg?! Amikor anno ez feljött szóba, akkor még károgók voltunk... De mindegy is, most jó minden, rebuild, tök jó, király. Lehet aludni, elég visszanézni...

Őszintén érdekelne, hogy mit gondolsz, hol kéne tartanunk egy új stábbal. A Jets elleni mérkőzés tragédia volt, ez mindenki számára nyilvánvaló, de pl. ha az előtte lévő két meccset is láttad, ott más volt a mutatott játék. Vagy arra számítottál, hogy 12-5-tel bemasírozunk a rájátszásba?

Nem csak a mostani őszre gondolok, hanem az elmúlt ötre. Az idegenbeli lelátókon nézd meg a patriots mezek arányát és kijön a matek. Kétség kívül most vagyunk talán (legalább is remélem) a görbe alján, de az edzői stáb, a tulajdonosi kör és a menedzsment is mindent megtett az utóbbi fél évtizedben ezért. És csak remélem, hogy a játékosok mindent beleadtak...

De hát erőn felül voltunk 20 évig, törvényszerű, hogy amikor ezt az időt kitolod akkor a jövőt adod el.
Minden franchisenál így van, vannak akik történetük során SB-be se jutottak el. Itt meg 5 év után, egy rebuild elején picsogunk..

Ez egy olyan liga, ahol bizony 5-10 évig mennek csapatok a málnásba, amíg össze nem áll minden, hogy aztán legyen egy olyan PO, ahol ha minden összeáll, akkor reális eséllyel mehetnek SuperBowlért. De ez a szerencsén is múlik, nem csak azon hogy ki mit tesz meg és mennyire jó döntéseket hoznak.

20 évig a csúcson voltak azzal ahogy gondolkoztak, aztán utána már nem működött. Nem ez utóbbi a csoda, ez teljesen törvényszerű. Az a csoda, hogy 20 évig ment és működött ugyanaz, egy olyan ligában ahol a körforgásra épül minden.

Mi köze van az idei szezonnak, az elmúlt öthöz? Mármint azon kívül, hogy nyilván azért van rebuild, mert úgy alakultak az elmúlt szezonok. Hozzáteszem Mac újonc évében itt sem ilyen hozzáállás volt tapasztalható, amikor miénk volt a #1 seed december elején-közepén. Pont az van amit írsz, nem működött a dolog, ezért van most rebuild. De azt várni, hogy egy offszezon alatt minden megoldódik óriási butaság.

Ákos! Te nem is arra válaszol, amit írtam. Lehet, hogy a saját kétségeidet olvasod/gondolod bele? 😉 Értem amit mondasz, nincs minden reggel bundáskenyér, de már unalmas a zsíroskenyér, jöhetne végre újra a habzsidöbzsi. 🫢

Más valami, meg a konkrét ok miatt károgni. Hogy példát is mondjak, pl a két Belichick szerepvállalása miatt is ment a nepotizmus, meg JMD is egy kalap szar volt itt sokak szemében. NA most ezek pont nem állták meg a helyüket, több más károgással együtt. A diszfunkcionalitást innen senki nem tudhatta. Sőt nem csak innen, még az insiderek között se nagyon volt olyan, aki képben lett volna azzal, hogy mi folyik a háttérben.

Nem véletlenül születtek a nagy leleplező cikkek az év végén, amikor már mertek beszélni az emberek. 

Szóval a károgás, meg a tisztánlátásból fakadó érvelés az nem ugyanaz. Ahogy az is fura ogy ennyi év NFL követés után sem érted, hogy ah egy csapat lecseréli a gödör alján a stábját, akkor az egy rebuildet von magával. Függetlenül attól, hogy mi volt előtte X évig.

Ráadásul mindenhol elhangzik, hogy idén nincs eredménykényszer. A rendszerek telepítése, kiépítése zajlik. És millió helyen olvasható, hogy ez a növekedés fájdalmas. Nem a Maddenben ülünk, hogy nyomunk két gombot és meg is vagyunk..

Ráadásul TB féle csapatnak is voltak ultra gyenge meccsei, pedig az egy kész és nem egy épülő csapat volt. Ez az év erről fog szólni, nem kell hozzá se optimizmus, se hurrá hangulat. Egyszerűen tisztában kell lenni, hogy épül egy franchise..

Nem azt kérdőjeleztem meg hogy van-e vagy kell-e rebuild. Csupán irigylem azt az optimizmust, amivel rendelkeztek. Ti ugyanúgy hittetek volna a végső célban 1945. május 9-én is, mint 1939. szeptember 1-jén. Ellenben én azok közé tartoztam volna, akik 1943. február 2-án körbenézte, hogy "Hahó! Van még itt valaki? Minden okés?!".

Elhittem Newton-t, örültem MJ-nek, bízva BB-ben, de "Mig állni látszék az idő, Bár a szekér szaladt."

Értem a 20 éves időszak egyediségét, de szerintem 10-ből 9 ember azért ül a tv elé, hogy olyan meccsett lásson, mint mondjuk 2007-ben. (Bár a vége annak is savanyú volt...)

Ezt is már ezerszer átrágtuk, hogy attól mert valakinek van egy elvárása, az nem lesz realitás.
Meg akarod nyerni hétvégén a lottó ötöst, majd a húzásnál az egy feladott szelvénnyel nem ütöd meg a főnyereményt és elkezdesz mérgelődni, az önmagában mulatságos. Az is, ha valaki tolja egy évig ezzel a heti 1 szelvénnyel, majd megállapítja, hogy baszki ezt nem lehet megnyerni. 

De ha mondjuk ismerné az oddsokat, akkor pontosan értené, hogy majdnem 44 millió darab szelvény kell egy ötöshöz. És a szórás ezen belül lehet az persze, hogy elsőre megjön, vagy ezredikre, vagy 100 ezredikre, vagy 10 milliomodikra, és ezek mindegyik önmagába upswing, vagy felülteljesítés. És ugyanígy benne van, hogy 100 millió szelvény sem adja ki (most tekintsünk el attól, hogy 44 millióval hetente le lehet fedni a tutit).

Ez a szám azt jelenti, hogy minden játékosnak alanyi jogon a maga kis egy darab szelvényével 44 millió húzásonként jár egy ötös. Aki előbb kapja az mákos, és a mákosok java se éli meg, hogy mákos lehessen. Aki később kapja, annak is jár, csak nem jut időben..

Ugyanez van a rebuildnél is, hogy van egy várható értéke annak. Nem az van, hogy hiszünk benne és akkor majd jaj de jó lesz, hanem vannak döntések, értékelhető események, folyamatok, rendszerek, amikből lehet várható értéket megállapítani. Ez sosem 0 és 100%, tehát nincs olyan hogy tuti vagy nem tuti. És nagyon sok ilyen folyamat ebben a kezdeti fázisban egy coinflip szintjén van. Az is ami kicsit negatív várható értékű, meg az is ami kicsit pozitív várható értékű. Tehát, ha van egy 60%-os beválási eséllyel meghozott döntés, az 10ből hatszor jó eredményt fog hozni, négyszer meg rosszat. és a szórás simán adhatja úgy, hogy a 4 rossz jön először. Ilyenkor a szurkoló szerint mindenki fogalmatlan mert a végeredmény 0. De ez csak a szórás, nem a valós eredmény. Ha kellő mintán van értékelve, akkor jön ki az amit ki kell adnia.

És lehet fordítva is, hogy a 6 jóval kezd a variancia, és akkor meg azt hiszik a szurkolók, hogy Kánaán van és a bab is hús, holott amíg az előbb alulteljesítette a döntés a várható értékét, addig most meg felül. Közben ez ugyanaz a csupán 60%-os döntés.

Ezt kell elsőre megérteni, hogy a rendszerek és folyamatok ezért fontosak. Mert azokat lehet értékelni hosszabb távon. Amikor a károgást írtuk, akkor az nem a rendszereket érintő kritikára jött, hanem az egyes végtermékekre, amiket a fenti példa alapján a szórás határozott meg. De egyáltalán nem volt látható a folyamatokból, hogy az a döntés nagyon negatív várható értékkel bír. Még a Patricia kinevezés sem, vagy a Judge QB coachként való alkalmazás és folyamat sem 0%-os értékkel bír. Ettől lehet előítéletünk, megérzésünk, gondolatunk róla, hogy ez szar lesz, de ezek nulla valós infót tartalmaznak és mind a saját értékeink alapján kerül meghatározásra. Minél kevesebbet tudunk, annál valószínűbb hogy csak két eredménye lehet a gondolatunknak. Igen vagy nem. Minél többet tudunk a folyamatokról, változókról, rendszerekről, amik behatásként érik majd azt a döntést, amit egyébként önmagában felesleges vizsgálni, annál inkább a két véglet között fogunk valahol elhelyezkedni. De legfőkéépen találunk olyan elemet, ami alapján működhet.

Az idei évhez, vagy az előttünk álló rebuild időszakhoz nem kell optimizmus. Mentünk egy rossz irányba, elértünk a falig. Új irány van, új zászlóvivővel. Új rendszerekkel, amik most épülnek ki. Van mellé egy elképzelés, ami egyértelműen jónak tűnik, még ha konzervatív is. Megtehetik, hogy azok legyenek, hiszen nincs eredménykényszer, nem a week3-ra vagy week6-ra épül a csapat, hanem a következő évekre. Direkt nem azt írom, hogy a következő évre, hiszen a Lions kapcsán már konkrétan kifejtettük, hogy 5 éves tervük volt, amiben a harmadik évükben a GM/HC páros szerint is túlteljesítettek és a 4.évre ettől nem lett más az ütemterv ezen év végére, mint amit a nulladik évben megadtak. Az 5.év végére kell olyan csapatot összerakni, amelyik SB contender lesz.

Ha a Lionsnál, és kb minden csapatnál ezzel a 3-5 évvel számolnak, akkor a Patriots mi a fenétől lenne különb? És a szurkoló várhatja hogy mert ez a mi csapatunk, meg mert az elmúlt 20 év, vagy az elmúlt 5, ez a valóságban zajlo folyamatokat nem érdekli. Lehet ezt túltejesíteni, mint a Texans, bár ők jobb helyzetből mentek mint bármelyik 1/2-es csapat az elmúlt években. Meg lehet alul is, mint a Panthers vagy a Browns korábbi években, vagy a Lions akár.

De a Chiefs se vitte túlzásba az építkezéseket korábban. Aztán most adott lett egy HOF HC, egy HOF QB, egy HOF TE és működnek a rendszerek. Mindenkinek, aki ebben a korszakban gyűrűt akar, annak nehezebb lesz, és sok csapat, aki felépül és reálisan SB esélyes lesz, el se jut az utolsó meccsig, mert a Chiefs kiejti a kapuban. Ahogy a pats tette ezt más korszakos csapatokkal korábban. Szóval hiába épül fel a Bengals, lehet nem játszanak SB-t a köv 10 évben, ahogy Josh Allen is simán letudhatja a karrierjét ilyen meccs nélkül, ahogy Herbert is. 

Mi meg egy 5 éves rossz irány miatt sírunk, ez komoly? Akkor amikor irányba tudtunk állni? Aztán majd ezer változó lesz hatással a rebuildre, a sok 60-70-80 vagy akár csak 51%-os döntés mind bejön, akkor az óriás felülteljesítés, hiszen a 60+70+80+51 az 261%, és ha ez a 4 döntés bejön, akkor a beválási arány meg 4x100 vagy 400%. Tehát majdnem kétszeresen túlteljesítjük ezen döntések várható értékét.

Szóval amikor Normandiában partra szálltak, akkor az egy olyan várható érték volt, amit meg kellett lépni. És 4 évvel későbbi helyzetig ezerszer kellett újratervezni, alkalmazkodni, döntéseket hozni, mert nem egy döntés határozza meg a sikert, hanem a teljes folyamat és rendszer, na meg a variancia. Ha még egyszer le kellene játszódnia a II.VH-nak, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ugyanez lenne a végeredménye. Mármint lehet pár évvel hamarabb vége lenne, vagy tovább tartana vagy más nyerné, vagy egyes országok más mellett szállnak be, vagy be sem szállnak, vagy nem ott zajlik egy csata és nem úgy, ahol akkor egy vitatható coinflip döntés után meghozták..

Miután ez a stáb mindent megtett, amit tudott, így én nem látom okát a kesergésnek.

Draftoltak egy fr-QB-t akinek a plafonja Allen felett van. Egyben tartották a védelmet, elkezdték építeni a támadóoldalt. FEjlesztésben erős edzőket hoztak, logikailag értelmezhető döntéseket és rendszereket látunk. Nem hibátlanokat, nem olyat ami átugrik 2-3 évet, mert a szurkoló türelmetlen, hanem olyat, ami napról-napra épül. A fájdalmas növekedés egy nagyon jó jelző, amit nagyszerűen használnak az NFL kapcsán. Mi most ebben vagyunk. De növekedünk.Akkor is, ha a szurkolók nem látják a fotelből.

"Mi meg egy 5 éves rossz irány miatt sírunk, ez komoly? Akkor amikor irányba tudtunk állni?"

Ez szimpla optimizmus. Honnan is tudjuk, hogy ez jó irány?

Amúgy Sztálingrád volt 1943.02.02-án, ott fordult meg a háború... Normandia csak 490 nappal azután volt, mert nem akarták, hogy a ruszkik az Atlanti óceánig menjenek.

Igazából nem néztem a dátumokat, csak a háborút azonosítottam be..

Onnan tudod, hogy ez egy jobb irány, mint volt, hogy tájékozódsz és az infókból kirajzolódik. Infó nélkül ez valóban vagy így, vagy úgy. De attól mert te nem szeretnél időt áldozni az infókra, mások megteszik és tájéjozottabbak. De mégegyszer mondom, hogy ez nem azt jelenti, hogy ez tuti biztosan révbe fog érni. Te csak végletekben és végeredményekben gondolkozol, nem rendszerekben és megoldásokban. Előbbiekben csak siker van vagy bukás, utóbbinál csomó döntési helyzet, amiket külső változók is meghatároznak mindentől függetlenül.

Mondok erre egy pókeres példát, mert amúgy a póker és annak a matekja, nagyszerű szemléltető eszköz sok területen.

Kapsz egy Ász párt egy versenyen, ahol 1 kieső kell ahhoz hogy pénzbe érjen a mezőny. Előtted valakinek több zsetonja van és allin megy, amire neked döntened kell. A GTO vagyis a Game Theory Optimal, azaz az optimális játék a megadás. Ellenfeled mutat mondjuk egy hetes, kettes különböző színű lapot, majd a leosztás úgy alakul, olyan lapok jönnek, hogy kiesel. Nyereményed nulla, buktad a nevezési díjat. Most akkor rosszul játszottál? ÉS legyen mondjuk 10 ilyen szitu, 10 egymást követő versenyen, ahol GTO szerint meg kell adnod, aztán a variancia miatt szipka van és mindig kiesel eredmény nélkül. 

Rossz játékos vagy? Rosszul döntöttél volna? Egyik sem. Jó döntéseket hoztál, de a változó nem segítette a döntés várható értékének valóra válását. Az a rossz játékos, aki a végeredményből indul ki.

Fordítsuk meg, ugyanez a helyzet, hogy egy kieső és pénzben a csapat, hetes-kettes különböző van nálad, valaki allin megy és megadod. Rossz döntés, mert a GTO döntés a fold. Akkor is rossz a döntés, ha megnyered és pénzbe jutsz. Ez ugyanis egy negatív várható értékű döntés, amit most a variancia megtámogatott. De ettől még egy világtalan és bűn rossz döntés, hiába nyerted meg a partit.

A Patsnél most jó döntések voltak. Nem hibátlanok, nem olyanok hogy ne lehetett volna jobban, de teljesen rendben vannak. Logikusak, épülő tendenciát mutatnak, az irányba illeszkednek és egymásra épülnek. Ez a lényege egy rebuildnek, hogy a kirakós darabjait keresik, ami oké, azt megtartják és keresik mellé a köv.illeszkedőt.

Amúgy reális esély van rá hogy a Miami előtt leszünk a csoportban. Az egy kézzel fogható eredmény lenne.

 

Részben igen, de szerintem a FA piacon már az sokat számít hogy nem voltál csoport utolsó, meg nem AFC utolsó.

Sziasztok

Szeretném kikérni a nálam nagyobb tudásúak véleményét.

Szerintem mindenki tudta, hogy új irányító ide vagy oda ez a szezon nem lesz egy fáklyás menet. Az utolsó meccsből kiindulva azoknak igaza van, akik attól tartottak, hogy az O-fal lesz az Achilles sarka az amúgy sem veretes offense-nek. Azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek hogyan kellene a továbbiakban nekimenni a szezonnak: maradjon Brissett vagy jöjjön Maye?

A csütörtökből kiindulva bárki az életéért fog menekülni, de kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok erről?

Illetve (tudom, hogy még csak 3 meccsen vagyunk túl) de ha az offense a szezon során nem tud egy pici előrelépést sem felmutatni akkor lesz-e vagy jó lenne ha lenne egy koordinátor váltás?

Előre is köszönöm a válaszaitokat :)  

Készül a cikk a Jets elleni meccsről, ami ezekre válaszolni fog.
Ennyire nincs gond mint amennyire kisarkítod a helyzetet. Ahogy az is teljesen mindegy, hogy melyik szurkoló mitől tart, ha egyszer nem lehet mindent megoldani egy offseason alatt.

ÉS tessék körbenézni a ligában, ne csak vákuumban a Patset kezelni a tökéletességhez képest. A Browns fala a szezon előtt elég jónak tűnt, most meg a Giants ellen 8 sack, 19 QB nyomás, 17 QB ütés.

Az egész ligában gond van a falakkal. 

Azért 3 meccs után még elég nehéz azt mondani, hogy a koordinátor személye a hiba. Az O fal meg annyira nyilvánvaló gond, hogy a vak is látja. Azon változtatni majd csak a következő holtszezonban lehet érdemileg. Esetleg abban lehet bízni, hogy a meglévők felgyógyulnak, fejlődnek a fiatalok, és jobban összeszoknak, de ettől max jobbak lesznek, de nem jók, mert ahhoz nem elég jó az alapanyag. És nem gondolom, hogy nagyon értenék ehhez, nem azért válaszoltam.

Bocs, a lenti sorokat Topin “magasabban van a plafonja, mint Alan-nek” kommentje alá szántam, csak nem sikerült odarakni…:(

Azért az utolsó bekezdés inkább egy optimista bold brediction jelenleg, mint tény. Majd 2 év múlva meglátjuk mi lett igaz a felsoroltakból. A másik problémám ezzel, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az edzői karnak van 3-4 éve építgetni a csapatot. BB 4 sikertelen év után kett kirúgva, pedig ő elég sokat letett az asztalra. Ha ebből indulunk ki, azt mondom, higy jövőre komoly előrelépés kell, különben megint jön az új stáb, új rények. Ahogy mondta is az öreg Kraft, számára a rájátszás elérése igen fontos a csapatnál. A csoportunk ilyen szintű erősödésével ehhez komolyabb lépések fognak kelleni, minthogy “egybe tartják” a védelmet (ahonnan azért konkrétan a legjobb játékost szintén távozott). Az, hogy valamin nem rontottak jelentősen, azért nem sokat nyom a latba az edzői stáb megítélésében szerintem. Szóval, nem csak a egyszeri szurkoló akar gyors javulást látni, hanem a tulajdonosok is, ebben biztos vagyok. Egyébként azzal, hogy évtizedes “éhínség” jöhet a Pats háza táján és nem kell ezen kétségbe esni, teljesen egyetértek. Mint ahogy azzal is, hogy jó is lehet az irány, amerre indultunk. De ennél nesszebb én nem merészkednék jelenleg…

Nézd, itt megint több dolog sántít.

Nem Bold, hogy Maye plafonja magasabb vagy akörüli, mint Allené. Nagyon hasonló a skillset, nem én találtam ki. A plafon nem azt jelenti, hogy egy bekövetkezett dologról beszélünk, hanem egy várható értékről. Két év múlva ebből max azt látjuk ha elérte, ha nem érte el, akkor is ott volt az a plafon, csak nem jött ki belőle valamilyen oknál foga. RGIII is magasabb plafonnal bírt, Mac Jones is magasabb plafonnal bírt, mint amit végül/eddig befutottak. 

Szóval ez egy általános vélekedés Maye kapcsán, a draft scouting reportokban a comparison résznél Allen volt feltüntetve Gondolom jó sok ilyet elolvastál te is, és megnéztél csomó meccsét, meg elemzést róla, és ebből alakítottad ki az álláspontodat. Vagy persze lehet, csak úgy látatlanba kitaláltál valamit.. Remélem érzed, hogy a kettő között ég és föld a különbség.

A rebuild kapcsán, hacsak nincs egy eget verő nagy ostobaság, ami teljes kilátástalanságot mutat, akkor a 3-4 évet azért meg szokták kapni. Ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy BB mennyit kapott, pláne annak, hogy előtte 20 évig mit ért el. BB is azért lett elküldve, mert kilátástalanság volt és a rebuild 4 évére nem előre, hanem hátralépett.

Mayoékkal is ugyanaz lesz, pont ezért mehetnek lassan a dolgok az első évben és nem kell kapkodniuk. A második évre sem feltétlenül realitás a PO, és ezt Kraft is tudja. Innentől a szurkolói maszlagok okafogyottak, hogy ők mit várnak el. Leültek, vázoltak egy tervet a rebuildre, amire az öreg azt mondta deal, tietek a meló. Nem hiszem, hogy olyat ígértek volna, hogy itt 2 év múlva PO van. Ettől még lehet az, csak az felülteljesítés lesz. Itt a jövő csapata épül, ami majd a következő 3-15 évben képes oda visszajutni, ahol volt. 

DE erre sincs garancia, hiszen a Steelers, a Ravens, a Broncos, a Colts mint meghatározó csapatok a 2000-2018 közötti érában konkrétan 0 darab SB-ben voltak azóta, hogy kifutott az aranygeneráció. ÉS ezért mondtam a közös nézésen is, hogy ha a köv. 20 évben összejön még egy SB win, az már baromi jó eredmény lesz. Ettől még lehetünk contenderek majd minden évben egy erős csapattal, de lesznek Mahomes, Burrow, Allen, Herbert vezette ellenfelek már a főcsoportban is, akik ugyanúgy oda szeretnének jutni és nem lehet majd mindig mindenkit megverni. Ezért volt csoda az a 20 év amit mögöttünk hagytunk és ezért nem szabad abból kiindulni, mint elvárás.

 

Most komolyan úgy gondolod, hogy hivatkozási alap lehet egy játékos vélt "plafonja" abban a kérdésben, hogy megítéljék az edzői stáb eddigi teljesítményét (ez a bold prediction, amit egyébként te is írtál, hogy semmit nem garantál)? Azért ez minimum szakmaiatlan. Nem kell cikkeket olvasnom arről (amúgy olvastam) hogy mit várnak Maye-től, mert rohadtul semmit nem számít. Az, hogy te mit feltételezel Kraft-ról, megint semmit nem jelent. Ami tény,  hogy nem tűnik türelmesnek a negatív szezonokkal kapcsoaltban. Honnan tudod milyen tervet vázoltak? Azt, hogy te nem hiszed, hogy PO részvétel a cél, az csak egy egyéni vélemény másik millióval szemben. Csak találgatsz, ugyanúgy, mint bárki más.  Egyébként nem azt írtam, hogy PO kell jövőre, hanem, hogy komolyabb előrelépés (de igen, minimum PO közeli állapot szerintem). Komolyan, szerinted nem az eredményeket fogják nézni jövőre, legkésőbb 2 év múlva? Ne viccelj már, ennyire nem lehetsz naív. Kutyát nem érdekli a nagy terv, 2-3 szar szezon után. Nem azt mondom, hogy ez lesz, hanem, hogy ha nem lesz látható előrelépes (és a hangsúly a láthatón van), villám gyorsan el fog fogyni a türelem. Nem kell meggyőznöd, hogy szerinted jó az irány, azt elhiszem (mint ahogy azt is, hogy mások szerint meg nem jó). Viszont ha az eredményekben ez nem fog megnyilvánulni legkésőbb jövőre, ez nem sokat jelent, de ezzel szerintem te sem vitatkozol.

Azt se érted amit írok, mert teljesen másról írsz. Fejedbe vettél valamit aztán tolod. Hittel nem lehet vitába szállni, mert mellőz minden érvet a gondolatvilága.

Nem az eredményeket fogják nézni, hanem azt, hogy hol tart a csapat. Ugyanis egy eredmény sok mindentől függ. Példának okáért ott van a 49ers és Shanahan:

6-10
4-12
13-3
6-10
10-7
13-4
12-5

Az első 4 év után elzavarták? Vagy látták hogy épül a csapat és a külső tényezők miatt nem jött ki az az eredmény ami benne van?

Pontosan ezt fogja nézni Kraft is, mert minden értelmes tulaj ezt nézi. Persze lehet Kraft nem az, de én egyelőre még megadom neki a kreditet. Ha azt látja, hogy Mayoék építik a csapatot és az fejlődik évről-évre úgy, ahogy azt tervezték, akkor nem fogja elküldeni őket. ha meg nem úgy fejlődik, akkor azelőtt mehetnek a búsba, hogy elérték volna a mérföldköveiket.

Maye első éve lesz, miért kellene PO közeli állapot jövőre? Én is azt szeretném, de az NFL_ben nem lehet elvárás nulláról a második évre PO contender csapatot összerakni, hiszen van még 31 másik csapat is, amit itt szokás elfelejteni. Ők is fejlődnek és haladnak a maguk folyamataiban és sokan előrébb vannak/lesznek nálunk. Ez az NFL lényege, ettől körforgás, hogy nem csak 1 csapat fejlődik.

Pont az lesz, mint BB második évében, hogy SENKI nem vár el csodamenetelést, hiszen az egy túlteljesítés lesz. Ettől még összejöhet, nincs kőbe vésve hogy nem történhet meg. De a realitás az, hogy ebbe még nem fogunk beleszólni. Jelenleg egy offense séma alapjait fektetjük le, borzalmasan nagy hiányosságokkal. Még azt se tudjuk, hogy év végén az OC marad-e az állásában vagy sem. Nem tudjuk, hogy amit telepítünk, az egyáltalán működik-e, vagy hogy egyáltalán tudjuk-e telepíteni. Közben meg olyan elvárásod van, hogy jövőre majd PO szint.. Mondom, ez nem a Madden.

"Most komolyan úgy gondolod, hogy hivatkozási alap lehet egy játékos vélt "plafonja" abban a kérdésben, hogy megítéljék az edzői stáb eddigi teljesítményét"

 

Ezt meg értelmezni se tudom miért írtad..

"Azt se érted amit írok, mert teljesen másról írsz. Fejedbe vettél valamit aztán tolod"  Én ugyenezt érzem veled kapcsolatban... szóval valóban ésszerűbb, ha elengedjük.