Ups & Downs - 8. hét: Patriots vs Jets

Kép
Ups

A New England Patriots vasárnap megszerezte első hazai győzelmét a 2024-es szezonban, méghozzá az ősi rivális New York Jets ellen, amely esélyesként vágott neki az idei második találkozójuknak. A győzelemhez természetesen kellett néhány kiemelkedő teljesítmény is, következik az Ups&Downs!

UP

Drake Maye - Jacoby Brissett: Az újonc irányító elkezdte, a veterán befejezte. Egy sajnálatos agyrázkódás miatt ideje korán kellett elhagynia a pályát Maye-nek, viszont Brissett a padról beállva olyat hozott, amire kezdőként nemigen volt példa tőle idén. Előbbi emlékezetes futott touchdownja és hosszú passzai miatt, míg utóbbi főként a GWD (game winning drive) miatt nyújtott maradandót, mindketten kellettek ahhoz, hogy a Jets ezúttal se tudja lesöpörni a Patriotsot a szezon során.

Rhamondre Stevenson: Úgy tűnik, Mondre fumble-problémái megoldódtak, a gyengébb szezonkezdet után (ami az elvesztett labdákat illeti), a Jets ellen nagy szükség volt az ő kiemelkedő játékára is. Két futott touchdownja volt a meccsen, a második nem sokkal a találkozó vége előtt, amivel végül győzni tudott a csapat. Nem véletlenül kapott új szerződést az offszezon során, ilyen teljesítményekre számít tőle a szurkolótábor.

Christian Gonzalez: Nem volt könnyű dolga a fiatal cornernek, hiszen Davante Adams ellen egyik NFL-játékos sem mehet biztosra. Gonzo azonban remekül állta a sarat, leütött passzt is jegyzett, folyamatosan ragadt az ellenfél elkapóira.

Honorable mention: Edzői stáb a második félidőben

DOWN

Elkapók: A szezon előtt is tudtuk, hogy az elkapóknál finoman szólva sem tartozunk a liga krémjéhez, de ezúttal komolyan hátráltatta a csapatot a teljesítményük. Szinte mindenkinél becsúsztak kisebb-nagyobb hibák, elég sok droppal hátráltatták a támadósor előrehaladását. Szerencsére a végén azért Boutte behúzott egy hosszú passzt, ami kulcsfontosságú volt a győzelemhez, de erre a teljesítményre nem lehetnek büszkék.

Marcus Jones: A harmadéves cornernek igencsak meggyűlt a baja Garrett Wilsonnal, aki több ízben is komolyan megverte az útvonalai során. Azt azért hozzá kell tenni, hogy sokszor hagyta a csapat 1-1 ellen védekezni, ami nyilván nem a cornerbackeket segíti, de Jonesnak ezúttal gyenge napja volt coverage-ben. Szerencsére azért a speciális egységben ismét tudott egy nagyot villanni egy remek visszahordással (még ha nem is volt annyira katartikus mint a 2022-es találkozón), ami remek helyzetbe hozta a támadósort.

Hozzászólás

Az edzői stáb teljesen érthetetlen módon működik. Beáll Brissett és azonnal visszatérünk az idióta, százszor kudarcnak bizonyult futás-futás-reménytelen passz kombóhoz. És jéééé, most se működik. Aztán jött VALAMI (then the miracle happens) és Brissett elkezd JÓL passzolni először Henrynek, aztán a többieknek is és tádáááám haladunk. Vajon mi lehetett az a valami, hogy a hülyeséget végre elengedték? Zizi egy banda, na.

Esetleg a védelem is megérdemel egy fél-halvány UP-ot a második félidőre, ott már szinte a pályán is voltak. :) :)

Hátrányban voltunk és az utolsó drive volt. Muszáj volt passzolni, mert TD kellett. Ennyi történt, semmi más. 

Hát ja. Amikor nem ment a futás, de nagyon (az összes Birissettes vesztes meccs), akkor is muszáj lett volna passzolni. Oszt mégse tette. Ha ilyen egyszerű lenne AVP gondolkodása, akkor már a második meccsen Maye játszott volna. Sose tudni nála, hogy mit miért tesz, már te is leírtad párszor. Amikor jól dönt azt se tudni, hogy miért tette, mi volt éppen akkor az impulzus, és a többi előző ötvenhét ugyanilyennél miért nem? Tök zizi a pali. 

De itt 2 percen belül voltunk, futással nem érünk el az endzoneba. Ezért passzoltunk, mert ez volt a filozófiájuk eddig is, hogy az utolsó pár percig legyünk meccsben, és akkor majd mernek rizikót vállalni. Az ő esetükben a folyamatos passzjáték már rizikó.

Értem, hogy lehet meg kell szidni AVP-t, de azért azt is lássuk már hogy itt nem random jött a passzjáték, hanem az volt az egyetlen opció. Minden meccsen, mindig így döntöttek volna, hiszen a Dolphins ellen is csak passzoltunk a végén (2 driveban is). Ott is a győzelemért mentünk és nem volt máshogy esély elérni a célterületre.

Egyébként a győztes drive előtt akkor is JB olyat passzolt, hogy ihaj, csak azt visszafújták holding miatt, de azt se bírtam értelmezni az első meccsek után :) Kiszabadult a nyomás alól és futtában küldött egy passzt!

Marcus Jones "enyhítésére": Jelenleg a ligában 3. a punt returne-ben 197 yarddal. :)

Marcus sohase volt a szélső kornerek kíválósága, Garrett meg nem kis falat, az előző meccsen még Gonzót is megégette. Az egyik DPI-je meg erősen véleményes volt.

Melyik meccsen égette meg Gonzalezt? Mert a 3.héten 30 útvonalon amin védekezett rajta,  5 elkapásból 25 yardot szedett össze ellene, 0 explosive play mellett.

Ez pont az ellenkezője, nem megégette, hanem Gonzo eltakarította.

Nem leégett, hanem megégette Magát! Ami nagy különbség!

Te Írtad: "...Elszenvedte első engedett touchdownját,.."

Gonzó nagyon jó, de nem kell Isteníteni!

Nézzed már meg azt a TD-t, ott is tökéletesen védekezett. Egyszerűen AR annyira jól helyezte a labdát, hogy az egy bravúros dobás és elkapás lett. Ha pár centivel beljebb megy, akkor meg egy közel 100 yardos picksix.

És nem istenítve van, hanem elismerve az ELIT teljesítménye. 

Azért ne várjunk már el olyat, hogy valaki 0 engedett TD-t produkál folyamatosan, miközben a legjobb elkapók ellen dolgozik.

Az „elszenvedte” és „engedett” szavakat én megégette szóval illettem, és? (Egyébként az 1 yarddal Wilson mögött álló Gonzó előrefelé berepült a passzsávba de nem érte el a labdát. Ez végül is hiba, ha Wilsonnal marad talán sikeresebb lett volna.) Gonzó hétről-hétre nagyszerűen játszik, hagyjuk békén :)

A megégette az olyan, hogy az elkapó túljárt az eszén, jobb volt nála, a CB nem bírt vele. Az elszenvedte meg önhibáján kívül történt meg vele.

Értem hogy neked TD és TD között nincs különbség és ha megtörténik akkor a védő hibázott, de nincs így. Gonzo Wilsont levette a pályáról és csak egy ritkán sikerülő kivételes dobás miatt ért el rajta TD-t Wilson. Több esetben lesz incomplete vagy INT ez, mint TD.

Az meg hogy mi lett volna lényegtelen, ha így kell védekezni egy ilyen passz ellen. Itt ugyanis az elkapást kell megelőzni, nem utána tackle-t elérni, mert az kb mindig TD lesz.

Egyébként a csávót aki hátulról védtelen játékost playen kívül sisak a sisaknak ment a jetstől megbüntette a liga?

Csak hogy mit is jelent ez, a szezon elején volt Mondre-nak egy stiff arm közben elkövetett vétlen facemaskje, azért több mint 11 rugót kellett csengetnie... Ismételten jár a taps!

Azért ez a fajta “következetlenség” szerintem nem NFL szint, botrányos. De gondolom ez a liga minden csapatát és játékosát kb. hasonlóan szégyenletesen érinti. Pedig az ilyen szintű következetességhez nem kell(ene) sem atomfizikusnak, sem agysebésznek lenni véleményem szerint.

Nem lehet, hogy a vétkes játékos fizetéséhez kötik az összeget? Vagy számít pl hányadik bünti ugyanolyan kategóriában? Ennyire nem vagyok belemélyedve a dolgokba, csak kérdezem.

Ez targeting volt, ha életében az első, akkor is nevetséges az összeg..

Bezzeg a notórius face maskelő Stevenson :)

Jogos. Nem tudom a múltkori QB fejét szinte letekerő facemask sack-ért, amit safety-nek adtak két pontért vajon mennyi bünti járt.

Az első kizárt, az benne van, hogy hanyadjára követi el valaki a szabálytalanságot, de az összeg akkor is borzasztóan nevetséges ahogy Topin is írja.