Sikerült magát megvernie a Patriotsnak, megannyi esélyt nem tudott kihasználni a redzone-ban, a Colts pedig a meccs végén egy kétpontossal fordított, így 3-10-re romlott a Patriots mérlege.
A támadósor remekül kezdte a találkozót, hamar el is jutottak az ellenfél célterületének közelébe, ahol azonban megállt a tudomány. A Colts válasza sem maradt el, csak éppen ők hat pontra is tudták váltani a lehetőséget (meg egy extrára), a Pats viszont két holding büntetés miatt ismételten meg kellett elégedjen hárommal. Az idei évben ritka labdaszerzéseinek egyikével sem tudott élni a csapat, de egy hosszú Slye-mezőnygól után legalább a vezetést átvette a csapat.
Sajnos a védelem továbbra is a korábbi hetek formáját hozza, képtelen megállítani az ellenfelet - főleg a futójátékot - így Jonathan Taylorral rendre eredményesen futott a Colts. Komoly ellenállásba nem ütköztek, ismét TD-t szereztek. Erre már volt válasza a Patriotsnak, a remekül játszó Hooper kapott el egy 16 yardos touchdownt. A félidőt is mi zárhattuk támadással, ám Slye egészen borzalmasat rúgott 25 yardról, nem tudta tovább növelni az előnyét a csapat.
A második félidő is hasonlóan indult, mint az első, most azonban nem tudott TD-t szerezni a Colts, csak mezőnygólt, így is visszavették a vezetést azonban. Erre jöhetett volna tőlünk egy válasz, hat pont helyett azonban jött egy INT: Henry kezéről felpattant a labda, a föld fölött pár centivel pedig összeszedte a Colts védelem - hihetetlen...
A következő támadásunkból Gibson megszerezte első Patriotsos touchdownját, majd a kétpontos is összejött Boutte-nak köszönhetően. 24-17-nél támadhatott a vendég csapat, Christian Gonzalez pedig ismét hozta All-Pro-formáját, zseniális interceptiont mutatott be.
Ami innnentől történt, az megint ennek a stábnak az alkalmatlanságát bizonyítja... Előbb AVP kulcshelyzetben, amikor le lehetne zárni a meccset behívott egy futás-futás-passz kombót, amiből nyilvánvalóan 3&out lett. Tette ezt úgy, hogy Drake Maye karrierje legjobbját nyújtotta szerintem, jól működött a passzjáték, de mi persze maradunk ultrakonzervatívak (én inkább az idióta jelzőt használnám). Én itt már éreztem, hogy nagyon meleg lesz az a pite, sajnos ez be is jött...
A Coltsnak 80 yardot kellett megtennie, idejük volt bőven, sőt még menedzselni is tudták azt. A Patriots is bemutatott pár nagy védekezést (főleg Alex Austin, akit valami csoda folytán most talált meg az edzői stáb). Ezúttal Jerod Mayo-n volt a sor, hogy hibázzon. Egy egyértelműen challengelhető ítéletre nem jött tőle a piros, ezzel kedvezőbb negyedik kísérletet "biztosított" a Coltsnak, amit Richardson meg is oldott. A meccs után azt mondta erre, hogy nem látták a visszajátszást, anélkül pedig nem akarta bedobni. A Colts végigment a pályán, a gólvonal közelében azonban nem sikerült az első három kísérletre touchdownt csinálni.
Itt jött az újabb hatalmas hiba - a Colts láthatóan nem volt kész, pár másodperc volt a play clockon, Richardson még a centerrel "veszekedett". Mi történt? Jerod Mayo időt kért, ezzel minimum öt yardot nyert a vendég csapat. Negyedikre is megpróbálta a Colts, a remekül teljesítő cornerbackek helyett az idén borzalmasan játszó Dugger védekezett Pierce-n, aki touchdownt is szerzett. Újabb remek edzői teljesítmény.
Maradt hátra 12 másodperc, ami alatt két passzal próbálta csökkenteni a távolságot a csapat. A félpályáig sikerült eljutni, Slye megpróbálkozott az NFL-rekordot jelentő 68 yardos mezőnygóllal, ám az rövid lett (1-2 yard kellett volna), így 25-24-re nyert a Colts.
A csapat csak saját magát okolhatja, hiszen rengeteg hiba volt ismét a játékban: holding büntetések, a futás elleni védekezés teljes hiánya, megkérdőjelezhető döntések, Slye 25 yardos kihagyott mezőnygólja.
Drake Maye továbbra is zseniálisan teljesít, megint remekül osztogatott, rendre megtalálta az elkapóit. A támadófal továbbra is a liga leggyengébbje, ha éppen nem a false startokat, akkor a holding büntetéseket gyűjtik úgy, mint béka a legyet. Minden, amit tegnap láttunk, egy rosszul edzett csapat benyomását keltette. Négy mérkőzés maradt hátra a szezonból, a héten bye week következik a csapat számára.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
Sok mindent a stáb nyakába lehet varrni, de csóri Austint ne tegyük. 2 hónapig volt IR-en, nem csoda hogy csak most került elő :)
Amikor nem volt IR-en se játszott, rendszerint Wilsont preferálta a stáb.
Arra a 2 szeptmberi meccsre gondolsz, amíg meg nem sérült? (Ráadásul ez pont azon kevés eset egyike, ahol belátták a tévedést és korrigáltak, szóval ez nálam már a ha van rajta sapka, ha nincs esete...)
Szerintem az egész koncepció rossz volt, amivel nekifutottak a szezonnak, amikor tavaly láttuk, mire képes Austin a szezon végén. Én nem érzem ezt a sapkás hasonlatot, de igen, legalább bedobták és jól is teljesített.
Nagyon enerváltan ültem le tegnap meccset nézni, gondoltam megint 3 órányi szenvedés vár rám. Aztán ahogy a meccs haladt előre (meg mikor végre találtam egy normális stream-et, ami nem szakadt meg percenként...) egészen belelkesültem, főként Maye precizitásától és zsenijétől, mint ahogyan a stadion nézői is! Chat-en mondtam is, hogy rég láttam ilyen lelkesnek a bostoni szurkolókat. Aztán a végén jött a keserű pirula, a 3&out-nál már szinte biztos voltam benne, hogy ezt beszoptuk megint... Aztán a kétpontosnál csattant is a fülhallgató a földön, olyan dühös lettem... Egyebet nem tudok elmondani a tegnapi mérközésről, mindent leírt Increay...
A csapat jön egy új fülessel!!! :(
Az első támadás holdingjairól talán nem is kellene beszélni, ha jön a jogos zászló Henry kiütésére. Akkor lehet hármat gyömöszölni az egy yardosról, nagyon nem mindegy egy olyan csapatnak, mint ez a Pats. 25-ről a field goal, hihetetlen kategória…
Szóval igen, tudjuk milyen a fal és milyen az edzői stáb, ha 12 meccs alatt ez nem változott érdemben akkor a szezon végére miért lenne más?! Viszont ezt megnyerhettük volna úgy, hogy megússzák a direkt mutogatást. Nem sikerült.
Amivel igazán nem tudtunk mit kezdeni azok Richardson futásai voltak. Valahogy mindig sikerült vele tovább haladniuk. Holt volt Schooler? Jo lenne Maye-töl is látni néha ilyet.
A mindenkori Patriots védelemnek sokkal inkább kriptonitja _bármelyik futkosó irányító, mint nem. Ami azért is jó, mert jövő héten jön Kyler, aki passzolni is tud 🤷🏼♂️🙂
Ettől függetlenül nézd meg Richardson hány meccsen tudott játszani ezzel a stílussal nem egész két év alatt, és már most mennyin nem. Maye futni fog, ha kell, eddig is megtette, ezen ne aggódj 😉
Sőt Maye birtokolja a legjobb carry/yard átlagot a QB között..és nem csak ebben az évben :)
Csak hogy megint elővegyük a sporikat kicsit, még ha ez sokaknak nem is feltétlenül tetszik... Érdemes megnézni, hogyan tüntették el Barmore-t a kétpontosnál...
Ez nálam már "élőben" is kivágta a biztosítékot. Nelson akkora becsben van tartva, hogy bármit megcsinálhatott tegnap, nem fújtak nála holdingot.
Én csak később néztem meg a meccset, és a végén vissza néztem, vagy 10x azt a jelenetet, mert nekem az egyik kedvencem Nelson az indy bal guardja. Nem tudtam hova tenni, hogy tudta Barmort így megborítani. Aztán az egyik vissza játszásból egyértelműen látszik, hogy akkora chop block volt, mint az állat. Nem is értem hogy ilyen szinten hogy tudják ezt elnézni.
És nem lett volna mindegy az a 15 yard büntetés 🙄
Tízszer visszanézted, és az EGYIKEN végre észrevetted, és az kérdés, hogy a másodperc tört része alatt a zebrák feltehetőleg nem az ideális szögből miért nem vették észre? Nos, fogalmam sincs...
Semmiképpen nam akarnék ezzel vitatkozni, valóban ott azonnal megítélni egy szabálytalanságot, ráadásul abban a tumultusban nagyon nem könnyű.
Csak egy megjegyzésem van, hogy a mi holdingjaink valahogy mindig ideális szögben vannak :-), hogy a legkisebbet is azonnal kiszúrják, amit meg ellenünk követnek el, az néha valahogy kiesik a látószögből, még amit a képernyőről ordítva is veszünk észre. De ezt persze okozhatja a szurkolói szemüvegünk torzítása is. :-) :-) :-)
Szerintem nem, de ez nyilván szubjektív. Legalábbis addig, amíg nem hoz erről valaki egy statisztikát, de én előre kétlem, hogy olyan óriási elnyomásban lennénk. Pláne, ha a befújt/nem befújt holdingokat nézzük, mert az, hogy a Lionsnak kevesebbet fújnak be, az azért a fal minőségéből is adódik.
Ahogy mondani szokták : 10 playből 9 esetén lehetne off holdingot befújni.
Engem szórakoztat az NFL Memesen a rengeteg bírózás a Chiefs-szel kapcsolatban, viccnek jó, de ettől még nem gondolom, hogy tényleg tendenciózusan ÉS kiugróan sújtja az ellenfeleiket az ítélkezés. Értem, hogy a percepció ez néhány döntő esetben lévő tévedés miatt, de meglepődnék, ha a statisztika is ezt mutatná.
Ja nem is értem, a csávó a fotelből 10-ikre vette észre. Azért egy NFL ref helyezkedjen már úgy, hogy a lehető legtöbb dolgot lássa.
Ez jól hangzik, de az amerikai fociban a bírók nem maguk döntik el, hogy helyezkedjenek, mindenkinek megvan a maga pozíciója és feladatköre. A back judge lett volna a legjobb helyzetben, de egyrészt neki nem ez az elsődleges feladata, másrészt Elliss is zavarja abban, hogy tisztán lássa a szituációt, aztán amikor nincs senki közte és Barmore között, akkor meg már nem igazán látszik a RT keze, sokkal inkább tűnik úgy, hogy Nelson blokkja miatt esik hátra Barmore. Nem gondolom, hogy tökéletesek a bírók, mert nem azok, de szerintem kár a holdingokon pörögni, majdnem minden playben előfordulnak és teljesen szubjektívek, emiatt soha nem lesz olyan, hogy teljesen következetesen fújják be őket.
Nem vitatkoznék feleslegesen, de a 7 játékvezetőből egynek folyamatosan az O-, és a D-linet kell néznie a szabálytalanságok miatt, de persze én csak egy csávó vagyok a fotelből 😀
Gondolom nem most láttál először amerikai foci meccset, de valószínűleg az NFL játékvezetők kicsit többet láttak, mint mi mindannyian összesen, tehát az ő szemük jobban rá van állva ezekre a szitukra. A másik, hogy ez nem egy véleményes chop block volt, hanem pont olyan ami a szabálykönyvben benne van. És mielőtt megkérdezed, igen ismerem a szabályokat, sőt néha ha valamit nem tudok akkor utána nézek.
Teljesen igazad van. Viszont itt jön(ne) az, hogy ha a pontszerzéseket mind visszanézik, akkor az ilyen (élőben nem feltétlen észrevehető) szabálytalanságok miatt nem kellene a videós csapatnak megerősíteni egy pontszerzést. Tudom hogy a visszanézés nem erre vonatkozik, de ezen lehetne ezirányban változtatni, mert csak igazságosabbá tenné a meccsek eredményeit. Go Pats! :)
Erre semmi esély, gondolj bele, minden párost, minden embert újra megnézni több szögből, esélytelen...
Mi erre is képesek vagyunk. Meg tudjuk verni Magunkat!
Sly rúgja be 24 yardról, Henry ne ejtse el a RZ szájában, Austin ne csináljon DPI-t 3&9-re, Maye meg INT-et az Indy 7 yardosán. Ha csak egy nincs ezek közül lehet simán nyerünk és tojhatunk a bíráskodásra. :( A büntikhez már hozzászoktam: 7/88 yard (O5-D2). Az O most szétosztotta. Love top3 ban az OL büntetettek között 11-el, atya ég hosszabb mint a pálya. :) Megint 3 sec tag a szerelési lista elején. :( Eh...
Ha nem te hozod fel Maye INT-jét, azt gondolnám, hogy nem látta az illető a meccset. Semmi köze nem volt hozzá, sőt, pontos is volt a passza :)
De ő dobta a labdát :)
Dupla coverage-ba dobta, tömörülő védelemben, ott minden lehetséges. Ha úgy vesszük, ha csak nem direkt a védőnek dob egy QB, nincs köze hozzá, csak közbejött valami. :) Most pl. Henry elesett,elcsúszott és a kezére ütöttek. Kedvelem Maye-t! De kicsit sokallom az inteket, szinte minden meccsre jut.
OFF
Marcus Jones 380 yard-al vezeti a ligát punt return-el.
Mac Jones jól játszott 2 TD, 0 INT, az egyik 56 yardos. :)
:):):)
Szerintem azért van különbség egy Texans elleni első dobott INT meg e között :) Maye stílusához abszolút hozzátartoznak ezek a TWP-k, főleg egy gyengébb kerettel, ahol több hero ball kell tőle is. Ez nyilván idővel és ha komfortosabb helyzetben lesz csökkenni fog. Hiába volt double coverage és nem is én gradeltem, de ismerve a PFF-rendszerét, ezért a passzért biztos nem kapott negatív grade-t, sőt a pozitívat is megkockáztatom.
Maye mondta az INT-el kapcsolatban: "...azt hiszem rossz vállra tettem...ha a másik vállra teszem, távolabb a védőtől...talán befejezi." (Forras:Patspulpit)
Henry meg azt mondta, hogy az egy olyan play, amit meg kell csinálnia. Akkor most mi van? Azt sem teljesen értem, hogy pontosan mi a probléma, hogy bevállalta a passzt, vagy hogy pontatlan volt? Henry NFL-mércével mérve üresen volt, és meg kellett dobni. Nincs olyan irányító a ligában, aki máshogy gondolja, ebben biztos vagyok, szóval szerintem a double coverage meg túl kockázatos dobás volt dolgot engedjük el. A második kritika már jogosabb, ha a másik vállára megy a labda, Henrynek tényleg könnyebb dolga van, de ez ettől még egy jó passz, amit be kellett volna húznia. Egy nem tökéletes, de bőven elkapható (két kézzel fogja Henry) és jó passzt, ami az elkapóhiba, jó védekezés, balszerencse hármasának köszönhetően interception lesz, ne állítsunk már be TWP-nek.
Ezt az INT-et sokféleképpen lehet megítélni. Én minden esetre azt szeretném, ha Maye ilyen közel az EZ-hoz, szoros meccsállásnál, már 3 ponttal szinte a tarsolyban, nem passzolna dupla coverage szűk ablakába akkor sem ha a passz maga jó, mert benne van a betömörült védelem által szorongatott „elkapó hiba, a jó védekezés” 3 hibalehetőség (a balszerencse nem tudom mi!), azaz a befejezés sikertelensége.
Hát, én meg remélem, hogy az ilyeneket továbbra is megdobja majd: amilyen ütemben tanul, legközelebb úgyis kicsit a bal válla felé dobja, illetve legközelebb HH biztosabb kézzel fogja meg a lasztit, ha már egyszer mindkét keze rajta van...
Egyrészt az ilyen szitu, hogy végigpattog a fekvő játékoson a labda, és pont fel tudja markolni a másik játékos még a levegőben, évente max pár alkalom van ligaszerte.. Emlékezhetünk Jules elkapására, ami akkor pont kapóra jött, vagy előtte a fájó emlékként a sisakhoz szorított labda jut eszembe - úgyhogy ha ez a sorminta, legközelebb nekünk lesz jó :D
Másrészt inkább dobja meg ezeket az irányítónk, és láthatunk 10-ből 6-8-9-szer elkapást, TD-t, first down-t, mint azon sopánkodni, hogy milyen ultrakonzervatív xar a támadósorunk, se sava se borsa...
Egyértelműen dobni kell, jól látod. Ez egy nagy százalékban elkapást érő átadás. Mondjuk 100ból 90 tuti elkapás. És a maradék 10 sem labdavesztés mind, hanem incomplete a többsége, tehát újra jöhetünk.
Azért máshogy dönteni, mert van 1-2%-os esély a labdavesztésre az ostobaság lenne. Tipikus esete amikor a végeredményből von le valaki következtetést, vagyis a gombhoz varrja a kabátot. Ha van egy 90%-os szitu, akkor azt gondolkodás nélkül be kell vállalni. Különben meg egyik deep labda sem ad 50-60%-nál nagyobb esélyt, mégis hajigálják a srácok folyamatosan. Pedig ilyen alapon akkor meg se kellene próbálni.
Tudtam, hogy bele fogsz kötni a balszerencsébe, mert már egy éve is vitáztunk róla, de hiába tagadod a szerencse létezését a sportban, az jelen van. Pont ebből a tagadásból jönnek az olyan butaságok, mint amit erről a passzról írsz, hiszen valahogy be kell tömni azokat a réseket, amiket a szerencse tagadása okoz. Lehet, hogy te olyan QB-t szeretnél, aki ilyet nem fog bevállalni, de akkor van egy rossz hírem: nincs ilyen irányító. Direkt megnéztem az All-22-t a playről, a dobás pillanatában a három legközelebbi védő 6, 7 és 2 yardra van, utóbbi pedig vele ellenkező iráynba mozog, ennél üresebben elkapó nem lehet az NFL-ben. Hozzátenném, hogy abban a pillanatban, amikor Henrynek már mindkét keze a labdán van, a két legközelebbi védő 1,5 és 4 yardra van tőle, nehogy kitaláljuk már, hogy ezt nem szabad bevállalnia egy NFL irányítónak.
kiszedtem amit Peti említ:
A dobás pillanata itt látható. Ha valaki erre azt mondja, az ilyet ne dobja meg egy NFL QB, akkor az nem tudom mit nézett eddig..
Az elkapás pillanata, amikor még mindig Henryn múlik a passz sorsa, és nem azon hogy az a belső vállra ment-e.
Szóval mielőtt verdiktet hányna valaki a netre, nézzen már körbe. Aztán ha nem sikerül, akkor ne vitázzon olyannal, aki megtette helyette..
Vagy ugye még abban is lehet előrelépni, hogy nem a végeredményből próbáljuk megmondani a döntés jó volt-e vagy sem. Ehhez a döntési pillanatot kell értékelni, ami elég egyértelmű itt.
Szerintem pont ez a lényeg: Maye egy életre megtanulta, hogy ilyen helyzetben hová is kell dobni. Mivel még mindig tanul, így ezek a sikertelen helyzetek rendkívül fontosak a számára, mert sokkal mélyebb így a megéléssel egy helyzet kezelésének a tanulása.
Az idei éve pont erről kell szóljon, hogy minél több mindent ki tudjon élesben próbálni és megtanulni a megoldásokat úgy, hogy gyakorlatilag ebben a szezonban már semmi kockázat nincs.
Felé egyetlen elvárás lehet, hogy ugyanazt a marhaságot kettőnél többször ne kövesse el. Vagyis tanulnia KELL. Aztán jövőre meglátjuk, ki lesz a csapatban és ki nem - beleértve az edzői csapatot is.
Egy szerencsétlen szitu volt, ne csináljunk úgy, mintha egy rossz dobás lett volna. Harcedzett veteránok, meg Brady is dobott fénykorában rossz vállra. Ez benne van. El kell kapni és nincs belőle eladott labda. De a legjobb dobás is felpattanhat az elkapó kezéről, szóval tényleg semmi extra nem volt ebben..szerencsétlenül jött ki, ez bármikor előfordulhat.
Itt elemzik Maye játékát a Colts ellen:
https://youtu.be/pX135zu3iQc?si=uYZsYnWdeSZmKbBt
Új edzőközpont épül:
https://www.patriots.com/news/patriots-to-begin-construction-on-a-new-football-training-facility?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR3uILRGtxe2NmvBvSoV-weUvgsCufCbRlqcB86BFq_nP5h8kq9epQs92M0_aem_AmKqCwJ3zQgLI7kGQMu9zA