A Colts elleni vereség alkalmával is voltak jó és rossz teljesítmények egyaránt, ők következnek most!
UP
Drake Maye: Az újonc irányító ezúttal is remekül teljesített, amikor hozzákerült a labda, földön és levegőben egyaránt komoly veszélyt jelentett az ellenfél védelmére. Láthatóan a társak is nagyon bíznak benne és örülnek, hogy egy ilyen játékos áll a center mögött.
Cornerbackek: Christian Gonzalezre egyszerűen nincsenek szavak, a másodéves cornerback messze kiemelkedik a védelemből, nem véletlenül volt tavaly blue chip játékosnak titulálva. A Colts ellen Austint is bedobta a mélyvízbe a csapat, a fiatal játékos a tavalyi szezon végén jól szerepelt CB2-ként és most sem vallott szégyent, két leütött labdája is volt. Ha a slotban továbbra is ilyen teljesítmény nyújt majd Marcus Jones, akkor ez a hármas hosszú időre meghatározó lehet a Patriotsban.
Antonio Gibson: A tavasszal igazolt futónak is megvan az első igazán jól sikerült meccse a Patriotsban, kár hogy ehhez majdnem három hónapnak kellett eltelnie... Hét futásból 62 yardot és egy touchdownt szerzett, valamint kiharcolt hét elrontott szerelést is.
Honorable mention: Austin Hooper
DOWN
Futás elleni védelem: Gyakorlatilag szeptember közepe óta gondja van a Patriotsnak az ellenfél futásainak megállításával, Ja'Whaun Bentley helyét nem volt képes senki átvenni a védelem közepén. Azzal, hogy folyamatosan tud haladni az ellenfél offense egyrészt fáradnak a védők, másrészt az órát is tudják kontrollálni. Persze több játékossal a boxban lehetne nagyobb esély run stopokra, de valamiért nem ezt az irányt látja helyesnek a stáb.
Edzői stáb: Sajnos ez is egy olyan találkozó volt, amit egy jó (de az is lehet, hogy egy nem rossz elég) stábbal röhögve nyer meg a csapat. Persze Henry elejtett labdájából akkor is INT lett volna, valamint Slye is ugyanúgy kihagyja 25-ről, de rengeteg olyan fontos momentuma volt a meccsnek, amikor hibáztak az oldalvonal mellett. Azt pedig csak mellékesen jegyzem meg, hogy nagyon kevés olyan játékos van a csapatban, aki nem teljesít rosszabbul mint a tavalyi évben, ez is mutat azért valamit...
Kyle Dugger: Talán az ő példája a legjobb, hogy továbbfűzzem az előbbi gondolatot. Persze, sérülésekkel küzdött idén, de konkrétan a liga egyik leggyengébb safetyje lett 2024-ben. Teszi ezt mindezt úgy, hogy korábban top 10-es játékos volt a posztján. Ezúttal is gyengén játszott, az egyenlítő TD-t is mellette kapta el Pierce.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
nálam Down még Slye is
Sajnos idén Ryland kicsit jobb, 82,6%, mint Slay 78,6%, főleg az 50+-a jobb 2-2