Maye kiválasztása után egyértelmű volt, hogy az Eliot Wolf vezette front office legfontosabb feladata az lesz, hogy olyan környezetet teremtsen, amiben Maye lubickolhat. Szerencsére ők is így gondolkoztak, és az offense felfegyverzését ezen elv mentén tették meg. Először megpróbáltak felcserélni az első kör végébe egy elkapóért, de a Buffalo velünk semmiképpen nem akart üzletelni, így kiment előttünk Xavier Legette és Keon Coleman is, amit mondjuk annyira nem bánok. Előbbinek örültem volna, de nem egy feltrade árán, utóbbit meg pusztán nem tartom ennyire jó játékosnak, sőt, nagyon komoly gondjaim vannak a játékával. 2/34-re tehát nem maradt bent a két fő kiszemeltünk, így logikus volt a lefelé mozgás. Wolf elmondta, hogy 37-nél lentebb nem igazán szerettek volna menni, mert ott érezték biztosnak, hogy bent lesz az emberük, így a túlfizető csapatok nem igazán jöhettek szóba. Wolf ugyan nem beszélt erről, de általános vélekedés volt, hogy az idei class minőségében elég durva zuhanás következik valahol a negyedik kör után (ennek oka a covid év és az NIL, ugyanis ezek miatt kevesebb underclassman jelentkezett idén a draftra), így logikus döntés volt, hogy a pickhalmozás helyett inkább felfelé mozogjunk a harmadik napon. Utólag ez egyébként még jobb döntésnek bizonyult, de erről majd később.
37-re tehát ugyanaz a játékos jött, aki 34-re is jött volna, Ja’Lynn Polk, a Washington elkapója. Én nem értékeltem őt ilyen magasra, nálam második kör vége, harmadik eleje volt az ő értéke, de egy Patriots-specifikus boardon valószínűleg előkelőbb helyen szerepelt volna, mint a 17. Azok közül, akik az elérhető elkapókból megelőzték, viszonylag kevesen jöhettek szóba ennél a választásnál. Wolf és Mayo is beszélt arról, hogy a karakter fontos szerepet fog játszani a rebuild során, Mitchell és Burton neve tehát eleve nem valószínű, hogy fent volt a boardon, hiába akartam nagyon AD-t, Franklin testfelépítése és játékstílusa alapján egyáltalán nem illik abba, amit Wolf és Van Pelt keres az elkapókban és Corley profilja is csak részben egyezik az általunk elvártakkal. Maradt tehát McMillan és Baker, akik közül az előbbi csak egy hajszálnyival előzte Polkot, de Peezy jobb fit volt, utóbbiról pedig már írtam korábban.
Polk azon játékosok közé tartozott, akikről már a draft előtt is sejteni lehetett, hogy célpontunk lehet, mert a fizikai paraméterei és a Combine számai megfeleltek annak, amit azok az elkapók produkáltak, akik kiválasztásához Wolfnak köze volt korábban. A játékstílusa és a mentalitása pedig Van Peltnek imponálhatott. Erőszakos kezei vannak, letépi a labdát a levegőből, a catch radiusa és body controllja miatt pedig megvan az a képessége, hogy pontossá teszi a QB gyengébb dobásait is, Penixet nem egyszer kihúzta ezzel a szarból. A futásblokkolásban nemcsak aktívan vesz részt, de ezt magas szinten is teszi, a class talán legjobb elkapója volt ezen a téren, ami persze nem a legfontosabb erény egy elkapó esetében, de a Shanahan offense-ekben alapelvárásról beszélünk. A végsebessége ugyan nem kimagasló, de bőven elegendő ahhoz, hogy rendszeresen el tudjon szakadni és részt vegyen a vertikális passzjátékban, ezt bizonyítja a 99,9-es PFF-értékelése is a mélységi passzoknál. Ezek az erényei nemcsak az erős vertikális passzjátékot vizionáló Van Pelt elképzeléseibe illeszkednek bele, de Maye erényeivel is tökéletes összhangban vannak. Maye-nek ugyanis parádés mélységi labdái vannak, amit szívesen meg is mutat, és nem riad vissza a szűk ablakos passzoktól, valamint attól sem, ha neki kell üresre dobnia az elkapóját. Polk pedig az ilyen helyzetekben nagyon megbízható, jó barátságot ápol a contested elkapásokkal.
A negatívumok kapcsán azt kell megemlíteni, hogy labdával a kezében nem ő a legveszélyesebb elkapó, amiben valószínűleg szerepe volt annak is ahogy használták, de valószínűleg nem lesz egy YAC-szörny az NFL-ben sem. Rossz útvonalfutónak semmiképpen sem nevezném, tud szeparálódni, de azért elég gyakran lekerekíti az útvonalait. A legnagyobb félelmem mégsem ez, mert ez javítható, sokkal inkább az analitikus profilja zavar, ugyanis a negyedik éves breakoutokkal azért vigyázni kell az elkapóknál, főleg akkor, ha a yards per routes run mutatójuk nem kimagasló. Polk utóbbiban csak harmadik volt a Huskiesban, amikor Odunze és McMillan is egészséges volt, ami könnyen lehet, hogy a szerepkörének köszönhető, valamint annak, hogy McMillannél sokkal kevesebb free release-zel találkozott (emiatt benne van, hogy az ő játéka sokkal könnyebben átültethető az NFL-be), de ez mindenképp negatívumnak számít. Ezt a félelmemet azonban enyhíti az, hogy a csapat WR edzője, Tyler Hughes tavaly még a Huskiesnál dolgozott, és ha ő azt mondja, Polk jobb volt, mint McMillan, én elhiszem neki.
Én egy X elkapónak jobban örültem volna itt, mert Polk szerepköre azért mutat hasonlóságot a rosteren levő elkapókéval, de így, hogy később jött egy X is, azonnal jobban tetszik a pick. Polk ugyanis egy baromi jó játékos, aki mindezek mellé tökéletes fit abba a koncepcióba, amit kitaláltunk az offense-ben (hogy ez mennyire jó, azt majd az idő eldönti, de nekem tetszik az irány) és megvan benne a jó elkapók legfontosabb tulajdonsága is, a DAWG mentalitás. Sokan hasonlítják a játékát Jakobi Meyershez, amivel nehéz lenne vitatkozni, de a felpimpelt Robert Woods analógia talán még jobban leírja Polk játékát.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges