Rebuild vagy motiváció?

Kép
Flying_elvis

Albert Breer információi szerint a Patriots szinte bármely játékosával kapcsolatban meghallgat trade javaslatokat.

A Patriots edzője, Bill Belichick mindig is a motiváció mestere volt. Most is azt láthatjuk, hogy a motiváció egy új formáját találta meg játékosai számára?

Először is, bármely csapat meghallgat ajánlatokat szinte bármely játékosával kapcsolatban, mivel alig pár olyan játékos van, aki ténylegesen érinthetetlenek. A Patriots rosterén jelenleg nincs olyan játékos, akiről azt gondoljuk, hogy soha nem kerülhetne ki a piacra, így nyilvánvaló, hogy meghallgatják az ajánlatokat.

Bár a hivatalos csere határidő csak kedden jön el, de ettől függetlenül, ha valamelyik csapat abban gondolkodik, hogy a 9. héten új szerzeményt foglalkoztat, akkor azok a „logikus“ trade határidőn már túlszaladtak, kivéve a 4 pihenőhetes csapatot. 

Mivel túl vagyunk ezen a logikus időponton, ezért az is lehet, hogy Bill a „szinte bármely játékos cserélhető” szófordulattal kíván üzenni minden játékosnak, hogy ami eddig történt az évben az elfogadhatatlan és bízik benne, hogy a Patriots felfogást követve nem új csapatot keresnek, hanem motivációt találnak és teljesítményben javulnak.

Forrás: Yahoo

Hozzászólás

"Patriots szinte bármely játékosával kapcsolatban meghallgat trade javaslatokat."

Szerintem ez mindig is így volt.

Pontosan. Mivel eddig contenderek voltunk, nem lehetett ezzel kattintást generálni, most viszont rá lehet fűzni, hogy elengedtük a szezont.

Breernek. Azzal semmi problémám nincs, hogy átvettétek. Egyrészt Ti (is) a kinti hírekből tudtuk dolgozni, szóval nem Ti robbantottátok ki a sztorit. Másrészt legalább kialakul egy diskurzus.

Aki nagyon elfogadhatatlannak tartja az elmúlt két meccs eredményét az kérdezzen már meg valakit a környezetéből, aki többé kevésbé profi, vagy fél profi sportol, hogy mit okoz szozon közben egy két hetes szünet a felkészülésében, és kb. mennyi idő amíg visszatér az eredeti formája. Nem valószínű hogy pár napot fog mondani.

Ami viszont tény: jelenleg 2-4 -gyel állunk, és a PO-hoz 9 (,de inkább 10) győzelem biztosan kelleni fog. Tehát a következő 10 meccsből 7 (8).

Ami hátra van és tuti irgalmatlan nehéz lesz (4): 2 x Bills, Ravens, Rams

Ami hátra van, de a jelenleg látottak alapján azért még most is behúzhatónak tűnik (3): 2 x Jets, Texans

Meg van "talán, ha minden összejön és nem jön megint valami közbe, akkor nyerhető" (3): Miami, Chargers, Cardinals

Ez mission impossible? Nyilván nem az utolsó két meccs csapatára gondolok, hanem mondjuk az első 4 fordulóban látottra. (Most a pusztán annyit tartalmzó válaszoktól eltekintenék, hogy: végün; JMD hülye; mindenki hülye, aki sok évtizede ezzel foglakozik, de én pikk pakk tudom a frankó; Goodell stb. )

Válasz InfiniteLoop üzenetére

Idéznék a szezontippelde cikkemből :)

Érdekes megnéznünk a szezon lefutását. Amolyan tipikus (nem tavalyi) Patriots, ahol a szezon elején szenvedés lesz a jellemző és majd Hálaadásra áll össze a csapat és a 10. héttől lehengereljük a mezőnyt. A „terv” szerint a 6. hétig felváltva W és L lesz a csapat mérlege, ami a hetedik héten törik meg egy Bills elleni vereséggel, így a 7. mérkőzés után mínuszos lesz a mérlegünk, amit csak a 10. hétre tudunk 0.500-ra hozni. Viszont ez a 10. heti győzelem egy hét (!) mérkőzéses győzelmi sorozat első állomása lesz, és innen már nem szenvedünk vereséget az alapszakaszban. Ha ez bejön, akkor szívinfarktusokban gazdag ősznek nézünk elébe, cserébe viszont karácsony magasságában nem lehet majd letörölni az arcunkról a vigyort. 

https://pats.hu/igy-latjuk-mi-tippek-szezonra

Az első fele majdnem 100%, csak a Broncos elleni L ami meglepő. Innen már csak végig kéne verni a szezont.

Vasárnap még talán belefér az L, utána viszont Playoff mód, bármely vereség a szezon végét jelenti.

Azért nagy kockázatot nem vállatlál :)

Mondjuk örülnék, ha igazad lenne, mert mennék már közös PO meccsnézésre.

Válasz InfiniteLoop üzenetére

Sokáig kézilabdáztam amatőr szinten, és egyetemen is, most a Cowbellsben amcsi focizom pár hónapja és kb. mindenhol hasonló az álláspont.

Ha mondjuk kihagysz huzamosabb időt az edzésből (legalább 2 hét), akkor kb. a duplája, tehát 4 hét lesz míg vissza tudsz lendülni az eredeti formádba. Ez nyilván a teljesen edzés nélküli időszakra igaz, de a közös edzés nagyon fontos. Egyetemen játékos edző voltam és utáltam, amikor a kezdő játékosok kihagyták az edzést csajozás vagy épp zh-k miatt, mert a következő heti meccsen tudtam, hogy szarul mennek majd nekik a figurák és legtöbbször le is kellett ültetni őket.

A szócséplést összefoglalva, szerintem a Bills utáni meccsre lenne reális összeszedni magunkat, de én optimista vagyok. Annak ellenére, hogy nagyon kritikus vagyok JMD-vel szemben, szerintem valamit össze fog rakni arra a meccsre és nagyon fog működni. :)

Go Pats! :) 

Én is Bills utánra tippelnék, de két hete is írtam, hogy alsó hangon hetek.

Az én teóriám a következő:

Ha BB szituációját nézzük, nem is nagyon van más lehetősége, mint a 49ers meccs feladása.

Itt van a csapat, ami valószínűleg a karantén alatt visszaesett kondicionálisan, a játékban, összjátékban pedig szétcsúszott. Mit tud csinálni 3-5 nap alatt? 

1. Próbálja visszahozni a játékot és az összhangot. Ennek nincs értelme, mert az NFL-ben, beleértve a 49ers-et is olyan gyorsak az edzésben lévő védők, hogy úgyis leolvassák, ha nem eléggé gyors a végrehajtás. Ráadásul a következő fordulókra, a Bills és a további ellenfelek ellen semmivel nincs előrébb kondicionálisan, és a hiányzó sebesség oda is kell. (Csak a számok nyelvén, ha egy játkos 0,1 másodpercet romlik 10 yard-on, akkor ez az 1 yard előnyt jelent a vele szembenálló számára 10 yardon, vagy 1 másodperc alatt. Ott, ahol inch-ek döntenek)

2. Egyszerre próbálja visszahozni a játékot és a sebességet. Hát ez nem lehet könnyű így együtt és szerintem nem is hatékony. Egy hét alatt a 49ers ellen, a "félkész" csapat maximum egy kisebb különbségű vereségre lett volna elég, aminek lássuk be, nem sok jelentősége van. Ezzel a kevert, szerintem nem hatékony felkészüléssel jó sokáig eltarthat, mire visszatér a csapat a rendes kerékvágásba. Puszta időpazarlás

3. És ami szerintem megtörténhetett: Nem nagyon érdekelte BB-t a következő egy-két meccs, mert azokat mindenképpen bukja, mivel két felpörgött, elég jó csapat ellen kell játszani. Ezért minden mindegy alapon egy kőkemény egy-két hét kondicionáló edzést rendelt el, aminek a végén, ha a csapat eljut a megfelelő szintre, akkor visszatérhet az adott időszakra vonatkozó edzés programjához és újra lesz nyerési esélye a későbbiekre. Ezt abból gondolom, mert múlt héten elnézve a játékot, sokszor teljesen olyan érzésem volt, hogy a játékosok mintha fásultak, dekoncentráltak, fáradtak lennének. Pont, mint ahogy ez egy komoly alapozó fizikai felkészülés után lenni szokott.

Egyet hagy kérdezzek a hozzáértőktől.

Itt is, meg más oldalakon is rendre felmerül, hogy a rebulid része az is, hogy jövőre rettenetes mennyiségű pénzünk lesz. Ez tényszerűen igaznak tűnik, bár nem értek hozzá, de ahogy én látom, játékosunk is alig lesz szerződésben. Vagyis egyáltalán nem olyan sok az a pénz, nem?

Hozzáértőnek semmiképpen nem tartom magam, ennek fényében olvasd! :)

Szóval először is szerintem azért fura a dolog, mert eddig mindig egy folyamatos fejlesztést láthattunk. Emberek jöttek, mentek, talán egyszer volt egy magasabb cap space, de az sem ekkora. A csapatrészek átalakítása viszonylag folyamatosan zajlott mind koncepció, mind a hozzá szükséges emberanyag szempontjából.

Másrészről nehezen hihető, hogy BB nincs tisztában azzal, hogy az adott év szerződéstömege mit eredményezhet 1-3 éves távlatban. Szóval a jelenlegi helyzet biztosan valami terv része.

Mire kellhet a nagy pénz. Egyfelől, hogy egy jó Top QB-nak tudjon ajánlani egy jó szerződést. Ez mindjárt 25-35 milla. Ha idén is betlizik a Lions és Atlantában egy új rezsim a hosszú táv és egy új koncepció mellett dönt, akkor ott bizony jön egy rebuild, és mindjárt van is két jelöltem a QB posztra. És én még Newton-t sem írnám le. (Mielőtt valaki itt elkezdené ekézni és emlegetni az elmúlt fordulókban a teljesítményét, annak megjegyezném, hogy TB12 sem volt valami acélos múlt évben, amikor nem működött az O, és nála is más a produkció, amikor kap egy csomó játszótársat, mint most Tampa-ban)

Másrészről jövőre egy szép összeggel csökken a cap, szóval a jelenlegi space arányaiban sokkal nagyobb lesz. Mivel NFL szinten a kereslet rendelkezésére álló pénztömeg kisebb ezért a piacon lévő játékosok ára szépen lecsökkenhet, magával rántva az igazán jó játékosokét is. Mostani elit fizetésű játkosokat trade-elhetnek el rossz pénzügyi helyzetben lévő csapatok, hogy átvegyék tőlük a jó cap-pel rendelkezők. Nagyon ideálisnak tűnik a szituáció annak a 3-5 kulcsjátékosnak a megszerzésére, akire a következő 2-3 évben szükség lehet. (Nemrég pont volt az FK!-n egy cikk, ami nekem elég korrektnek tűnt, amiben azt fejtegették, hogy BB nem a sztárokat, hanem a koncepciójában kulcspozíciókat elfoglalókat fizeti meg, a többi pozícióra viszont csak megfelelő díjazásért megfelelő jómunkásembereket keres.)

Szóval szerintem egyszerűen annyi történik, hogy BB az idén sokkal kevesebbre értékeli az pénzköltésből származó hasznosságot, mint amennyi nyereséget mondjuk a következő szezonra remél.

Ha nem lett volna ez a covid issue és CN tudott volna egy kiváló teljesítményt hozni az elmúlt két fordulóban, illetve hétvégén a Bills ellen, akkor szerintem benne lett volna a pakliban egy-két jó WR/TE trade még idén. Így meg várni kell keddig :)

Ja, és szerintem jövőre már sem Gilmore, sem HT nem lesz velünk, szóval az még +20 milla. Én ugyan mindkettőjüket sajnálom, de az idő náluk is dolgozik és mindkettőjük túl van már a legjobb évein.

Thuney, Guy, Butler, White, JMC, Andrews, Simon, Rivers, Brooks, Burkhead, Bethel, Byrd, CN, J.C.Jackson, Calhoun, Wise, Folk....összesen 28 játékos szerződése jár le. Ebből Thuney (Becsült Market Value: 14M/év) és White piaci értéke jelentős csak, a többiek idei teljesítményük/koruk/sérülésük stb. miatt nem okoznak jelentősebb többlet költséget, amennyiben meg akarjuk tartani. Per piilanat a $26M Dead Money $0,5M-ra esik vissza 2021-re. A két "pénzes" opt.out Cannon és HT pénze jövőre a DM csökkenésből pótolható, ha kellenek. Pénz lesz, a kérdés az, hogy vajon jó játékosok is lesznek?

Természetesen Én sem vagyok szakértő! :) 

OFF

Harry, JE, Davis nem utazik a Bills-hez. 11 játékos kérdéses státuszú. Köztük Gilmore, aki a térdével ma MRI-re megy és lehet szintén nem utazik. A tartalék csapat fog játszani... :(

Hogy idegesítselek Benneteket egy kicsit, az FA Sanu egészséges és gyorsult a tavalyihoz képest (saját bevallása szerint!)...:)

 

Szerintem ez 6 meccs alatt eldőlt. Menni fog a rebuild program innentől. Értékelem, hogy BB előállt egy jó ötelettel idénre (Cam) és nem toltak full rebuildet már a draft előtt, de el kelle fogadni ez a koronás szezon nem hagy más választást amit lehetett tönkre tett. Én tényleg örülnék ha feltámadna a csapat, de nem sok esélyt látok rá. 

Az öreg, kiárusítja azt akiért jó ellenértéket kaphatunk, kelleni is fog a tőke mert azt nem hiszem,hogy innentől minden meccset bukni fogunk... pár helyet fel kell majd menni ha irányítót akarunk. Márpedíg nagy esélyt látok rá,hogy kelleni fog egy újonc tehetség... A Jelenlegi felhozatalunk eddig nem váltotta meg a világot még ha Cam bízatatóan is kezdett. Jövőre még elküldeném HT-t meg Cannont is...