Statisztika: 11. hét: Patriots @ Texans

Kép
Statisztika

Meglepetés, meglepetés hátán. Sajnos ezen a héten nem úgy, ahogy szeretjük. A múlt heti bravúrt és a szezon felélesztését egyetlen hét alatt sikerült lenullázni.

Mike Reiss írta Twitteren a félidőben, hogy „Gyenge szerelés, gyenge passz védelem, gyenge passzsiettetés. A Patriotsnak meg kell találnia a módját, hogy megzavarja Watsont.“. Amikor felvillant a telefonomon ez a tweet, akkor csak egyetérteni tudtam vele és arra gondoltam, hogy ha ennyire nyilvánvaló, akkor az edzői stábunk biztos tud majd alkalmazkodni hozzá és egy egészen más félidő következik majd. Sajnos a tweet érvényes maradt az egész mérkőzésre és ennek meg is lett az elkerülhetetlen eredménye.
Az eredményünk 4-6, tavaly vagy az azt megelőző években ennek a fordítottja esetén is szakadék széle és öreg, rendszer QB kommenteket lehetne olvasni, most meg még lehetett szurkolni a mérkőzés előtt, hogy a 10. játékhéten meglehet a 0.500-ös mérleg.
Mindez tényleg annak a fényében szomorú, hogy a Ravenst, ha nem is leiskoláztuk, de tudatos, pontos játékkal le tudtuk győzni.

Snappek

 

Name Pos Offense Defense ST
Snap % Snap % Snap %
S Mason G 69 100%   0% 4 17%
J Thuney T 69 100%   0% 4 17%
M Onwenu G 69 100%   0% 4 17%
D Andrews C 69 100%   0%   0%
C Newton QB 69 100%   0%   0%
J Meyers WR 68 99%   0%   0%
I Wynn T 65 94%   0% 4 17%
D Byrd WR 62 90%   0%   0%
R Izzo TE 56 81%   0%   0%
N Harry WR 52 75%   0%   0%
J White RB 39 57%   0%   0%
D Harris RB 26 38%   0%   0%
J Johnson FB 19 28%   0% 6 25%
R. Burkhead RB 12 17%   0% 8 33%
J Thomas TE 7 10%   0% 4 17%
D Moncrief WR 4 6%   0% 12 50%
J Eluemunor T 4 6%   0% 4 17%
D McCourty FS   0% 61 100% 5 21%
J Jackson CB   0% 59 97%   0%
C Winovich DE   0% 53 87% 18 75%
S Gilmore CB   0% 53 87%   0%
K Dugger FS   0% 46 75% 17 71%
J Jones CB   0% 45 74% 14 58%
A Phillips SS   0% 45 74% 10 42%
J Bentley LB   0% 44 72% 3 13%
J Simon DE   0% 40 66% 8 33%
D Wise DE   0% 37 61% 5 21%
B Cowart DT   0% 32 52% 6 25%
L Guy DT   0% 32 52%   0%
J McCourty CB   0% 27 44% 2 8%
J Uche LB   0% 22 36% 14 58%
C Davis NT   0% 20 33% 6 25%
T Hall LB   0% 17 28%   0%
I Mack DT   0% 11 18%   0%
T Brooks SS   0% 9 15% 14 58%
J Williams CB   0% 6 10% 14 58%
A Jennings LB   0% 6 10% 5 21%
T Bower DE   0% 6 10%   0%
M Slater WR   0%   0% 23 96%
J Bethel CB   0%   0% 23 96%
C Davis SS   0%   0% 18 75%
G Olszewski WR   0%   0% 15 63%
J Bailey P   0%   0% 12 50%
J Cardona LS   0%   0% 7 29%
N Folk K   0%   0% 4 17%

 
Támadók

Összesen 17 támadó vett részt a játékban, és az eloszlás azt mutatja, hogy csak a futó részlegen van megfelelő rotációnk, a többiek majdnem teljes terhelést kapnak. Eluemunor Wynn sérülése után állt be 4 játék erejéig, Mondcrief 4 és Thomas 7 játékig jutott, tehát őket le lehet venni a 17-ből, mindjárt az látszik, hogy van egy futó rotációnk és kész. Nem tudunk a személyzettel meglepetést okozni a pályán. White – Burkhead sérülésének köszönhetően is – egyetlen snappel maradt el az eddigi szezoncsúcsától.
A fal és Newton Wynn sérüléséig alap volt, Meyers és Byrd nagyságrendileg azonos terhelést kapott, de látszott, hogy az ellenfelek felkészültek az első számú elkapónkból (még leírni is fáj Meyers kapcsán), így CN a figyelmét Byrd irányába fordította, aki élt a lehetőséggel és az egyetlen játékosunk, aki maradandót tudott nyújtani a mérkőzés során.
Izzo továbbra is láthatatlan, még akkor is, ha volt egy 50 yardos elkapása. Mondjuk, ha az a labda elért volna a célterületig és ott húzza be, akkor minden múltbéli szürkesége meg lett volna bocsájtva.

Védelem

Ebben a játékelemben is küldtünk fel létszámot, de valahogy nem keltették NFL védelem látszatát. Ha a game plan az volt, hogy vegyük el a futást és verjen meg minket Watson a levegőben, ha tud, akkor jelentem ez elhibázott volt, mivel meg tudott. DMC továbbra is a védelem vezére, de JMC már csak 27 játéknyi időt tudott magának kiharcolni.
Ami érdekes, hogy Gilmore visszatértével egyből teljes terhelésen volt, de Jackson 6 snappel többet töltött a pályán, így ezen a mérkőzésen ő volt a CB1. Azért messzemenő következtetést nem vonnék le ebből az egy mérkőzésből, de jól látszik, hogy ide kerültek JMC snap számai.
A két fiatal Winovich és Dugger komoly játéklehetőséghez jutott, az edzők építenek a fiatalokra.
Egyébként a külföldi szaksajtónak az a véleménye, hogy a szezont el kell engedni és teret kell adni a fiataloknak, hogy mérkőzés körülmények között tudjanak beilleszkedni és jövőre több tapasztalattal felvértezve tudják támogatni a csapatot.
A csapatnak nem volt labdaszerzése, viszont volt egy bukott 4. kísérlete. Ez azért fontos, mert az idényben minden mérkőzést elvesztettünk, ahol elbuktuk a labdabirtoklási versenyt, de mindet megnyertük, ahol több labdát szereztünk, mint vesztettünk.

ST

Harry visszatérésével Olszewski kiszorult a támadók közül. Folk hibátlan volt, a teljesítménye továbbra is meglepően jó számomra. Bailey pedig ligaelit szintet kezd megütni a posztján. 50,3-as átlag 3 kísérletből és volt közte egy 59-es is, viszont nem voltak ezek 20 yardon belüliek, innen is látszik, hogy milyen messze voltunk a célterülettől, amikor puntra került sor.

Passzok

  Completion Comp % Attempt Yards TDs YPA INT QB Rat
C. Newton 26 65 40 365 1 9,1 0 102,6

100 feletti QB rating, nincs eladott labda és megtettünk a levegőben 365 yardot egy Newton stílusú irányítótól ez jó, ha mellé lerak vagy 80-100yardot futásban, mármint az irányító, nem a csapat. Ez viszont elég szomorúan mutatott, mivel 86 yardot futottunk összesen és ebből csak 6-ot vállalt a mobil QB-nk. A számokat nézve nem Newtonon ment el a mérkőzés, de nem is tett annyit, hogy kiemelhessük a csapatból. Amik nem látszanak itt egyértelműen az számomra két-három dolog.
A 365 yardban benne van az Izzo-nak dobott Hail Mary a mérkőzés végén, amit a TE be tudott húzni és ezzel egyszerre 50 yarddal kozmetikázta mindkettejük statisztikáját. Itt merül fel a kérdés, hogy ha ilyen keze van, akkor miért nem passzolunk az irányába gyakrabban. Nem csak ezen a mérkőzésen, hanem úgy összességében.
Newtont azért sorolom Ups&Downs szempontból a középső semleges zónába, mert megdobott szép passzokat és nem adta el a labdát, de volt egy kettő olyan dobása, ami az elkapók (Harry) bokájához ment, pedig üresen várta a screent.
Ahogy írom INT nem volt, de ennek ellenére Watt 4 kísérletét blokkolta le a vonalon. Azt hetekkel ezelőtt írtam (nem emlékszem, hogy cikkben vagy kommentben), hogy régen Watt ellen készültünk az edzésen seprűvel szimulálva az atletikusságát. Nem hiszem, hogy az edzői stáb felejtette el ezt a módszert, sokkal inkább az a gyanús, hogy Newton nem értette meg, vagy nem vette komolyan a klasszis DE általi fenyegetettséget.
Ami a passzjátékhoz tartozik, de nem Newton sara az az érthetetlen játékhívások. 2&19-re futást hívunk, majd a fennmaradó 3&17-re egy bátor screen játékkal indulunk el. Számomra érthetetlen.

Elkapások

  Comp. Comp% Att. Att % Yards Long TDs YPA INT QB Rat
D. Byrd 6 86 7 18 132 42 1 18,9 0 158,3
J. White  6 67 9 24 64 34 0 7,1 0 87,3
R. Izzo 2 67 3 8 59 50 0 19,7 0 109,7
N. Harry 5 63 8 21 41 13 0 5,1 0 75,5
J. Meyers 3 100 3 8 38 20 0 12,7 0 118,8
D. Moncrief 1 50 2 5 15 15 0 7,5 0 75,0
D. Harris 1 50 2 5 11 11 0 5,5 0 66,7
R. Burkhead 2 67 3 8 5 7 0 1,7 0 70,1
J. Thomas 0 0 1 3 0 0 0 0,0 0 39,6
Team 26 68 38 100 365 50 1 9,6 0 107,9

Ezen a mérkőzésen nem Meyers villogott, ő „csak egy szerény” 3/3-al jelentkezett 38 yardért. Az este sztárja elkapó fronton nem volt más, mint Byrd, aki felé tökéletes irányító mutatóval passzolt Newton. 7/6 és 132 yard, amihez egy TD-t is mellétett.
Harry az elmúlt négy mérkőzésén (SF, DEN, KC, LV) gyűjtött összesen 6 elkapást 14 célbavételből és 61 yardot. Ehhez képest a Texans ellen „lubickolt”, hiszen itt egy este alatt volt 5/8 és 41 yard. Saját eddigi teljesítményéhez képest kiugró, de az elvárásokhoz képest nagyon erősen elmarad.
Változatos játékhívást mutat, hogy összesen 9 játékosunk is kapott lehetőséget, hogy elkapást mutasson be. 
2 target nincs feltüntetve, ezért lehet, hogy itt magasabb QB rating jött ki, mint a QB értékelésnél.

Futás

  ATT YDS AVG LG TD
D. Harris 11 43 3,9 9 1
J. White 5 19 3,8 8 0
D. Byrd 1 11 11,0 11 0
R. Burkhead 4 7 1,8 4 0
C. Newton 3 6 2,0 5 0
Total 24 86 3,6 11 1

De hová tűnt a futásunk? A múlt héten egy erős Ravens ellen megoldottuk, de a futás védekezésben ligautolsó Texans ellen pedig 86 yardot tudunk felmutatni? A 86-ból 26 az első drive során született. Minden tiszteletem White teljesítménye irányába, de amíg nem volt, addig nem tudtunk mást tenni, mint Harrist futtatni és működött, most akkorát kombinálunk White megjelenésével, hogy már a támadó falunk sem érti?
Harrisnek esett 1-1,5 yardot az átlaga, ami nagyon erős csökkenés, de tudom, hogy egy ilyen változásban a fal is benne van vastagon.
Mind a futás mind a passz eredményeit átnézve nem értem, hogy mi volt a csapat (és az edzői stáb) elképzelése a mérkőzésre a liga futás ellen legrosszabbul védekező csapata ellen.

A futáshoz kapcsolódó információ, hogy félő, hogy Burkhead elszakította a térdszalagját (ACL) és feltehetően ezzel véget is ért a szezonja (karrierje?!). Pedig az eddigi számok alapján jó úton haladt, hogy karrier csúcsot érjen el futó kísérletben, futott yardokban, elkapásokban, elkapott yardokban és összesített TD-ben.

Burkhead
Fontos tagja ő a csapatnak

Komolyan fog hiányozni, mielőbbi gyógyulást kívánok neki.

Passz védekezés

  Comp. Comp% Att. Att % Yards TDs YPA INT PD QB Rat
JC Jackson 4 50 8 33 86 0 10,8 0 0 88,5
J Jones 3 75 4 17 32 1 8,0 0 0 137,5
J McCourty 1 50 2 8 22 0 11,0 0 0 89,6
D McCourty 1 100 1 4 3 1 3,0 0 0 118,8
K Dugger 3 75 4 17 47 0 11,8 0 0 113,5
Williams 1 100 1 4 24 0 24,0 0 0 118,8
Phillips 0 0 2 8 0 0 0,0 0 1 39,6
Brooks 1 100 1 4 21 0 21,0 0 0 118,8
Bentley 1 100 1 4 7 0 7,0 0 0 95,8

Passz védekezésben top kategória voltunk tavaly, idén csak a középmezőnyben vagyunk, de ezt a teljesítményt is sikerült vagy 100 yarddal alul múlni a mérkőzésen. Igazából senkinek nem volt akinek jó napja lett volna, ami a számokon is jól látszik. Ha nem vesszük az egy fő Phillips-et, akkor utána 88-as irányító mutató következik, ami régebben a szégyenpad vége szokott lenni a táblázatnak. Itt jegyezném meg, hogy a statisztikusok csak 242 yard felelősét „találták meg”, így haladt az ellenfél még 100 yardot a levegőben, ami itt nincs senkinek a lőlapján, tehát az alapból katasztrofális számok még tovább romlanak, ha a teljes egészet nézzük.

Nyomás gyakorlás

  Sack QB hit Nyomás Fumble
(FF / REC)
Futás véd. Passz véd. Büntetés
kiharcolás
Winovich     3       2
Wise   1 1        
Simon         1    
Bower     1        
Uche     3        
Jennings     1        
Guy     2        
Cowart     2        
Davis     2        
Dugger         1    
Phillips         1    
Összesen 0 1 15 0 3 0 2

A passzvédekezés sikertelenségének egyik magyarázata, hogy nem volt nyomás az irányítón, aki így végig tudott menni a lehetőségein - akár többször is – és teljes nyugalomban tudta megtalálni, hogy kinek az irányába dobjon. Olyan biztonságba érezték magukat, hogy összesen 19 yardot futott az ellenfél, ha nem vesszük ide az irányító 36 yardját, hiszen ha azt meg tudta futni, akkor nem értünk oda hozzá időben, vagy eléggé.

Blokkolás

  Hibátlan Sack QB hit Nyomás Büntetés Össz hiba
Wynn   1   1   2
Thuney       1 1 2
Andrews 1         0
Mason 1         0
Onwenu 1         0
Eluemunor       1   1
Izzo   1       1
Harris     1     1
White     1     1
Harry         1 1
Összesen 3 2 2 3 2 9

Itt kicsit felborult a pálya, ugyanis ha megnézzük a fal közepétől a jobb oldaláig tiszta a dolog. A hiba a bal oldalon volt, onnan jött át a nyomás Wynn-en és Thuney-n, pedig inkább ők a sztárok a falban és nem annyira a jobb oldal (bocs Mason).
Ezek alapján Crennel még mindig kiismeri magát nagy barátja BB ellen és felismerte, hogy CN sokat áll a zsebben és nem néz körbe, csak jobbkezesként a pálya jobb oldalát nézi. Hát ráborították a blitzet a bal oldalról.
A lista hossza feltűnő, ugyanis 4 olyan játékos is van rajta, akik nem falemberek, de elhibázták a blokkjukat, ami megegyezik a kezdő fal összes hibájával, tehát nem feltétlen (csak) a fel felejtett el játszani erre a mérkőzésre.

Szerelések

  Össz szerelés Önálló szerelés Sacks Negatív yardos szerelés Passz véd. QB hit TD
A. Phillips 7 4 0 1 1 0 0
J. Jones 6 5 0 0 0 0 0
S. Gilmore 6 4 0 0 0 0 0
K. Dugger 6 4 0 1 0 0 0
L. Guy 5 4 0 0 0 1 0
TEAM 60 36 0 2 2 2 0

Phillips továbbra is az élen, nagyon örülök, hogy őt megtaláltuk a piacon. Gilmore hasznosan tért vissza, hiszen volt 6 szerelése annak ellenére, hogy direkt target nem volt a rá bízott embereken. (ezért nem is szerepel a passzvédekezés táblázatban)
Dugger megjelenése a listán (listákon) örömteli, lehet, hogy megszakad a második körös DB bust hagyomány.

Érdekességek

A Patriots három alkalommal blitzelte Watsont az első félidőben. Az eredmény 3/3 és 2TD ezekben a játékokban.

A Texans 40-4 2014 óta, ha vezetett a félidőben.

Watson mérlege 2-2 a New England ellen és 2010 óta az egyetlen Texans QB aki nyerni tudott a Pats ellen. Többiek 0-4 összesítve.

Byrd 42 yardos TD elkapása mindössze a második elkapott TD volt WR-től az idény során. A 9 mérkőzés alatt elért 1 WR TD a legkevesebb a csapat történetében.

Newtonnak már most megvan a Pats rekord az egy szezonon belüli QB futásokból. Steve Grogant taszította le a trónról, aki 81-ig jutott még 1978-ban.

A Pats már 16 passz TD-t engedett idén. Tavaly egész évben volt 13 ilyen.

Tippverseny

Helyezés Tippelő Találat
1 Spigo, TibiUk86 9
2 Arsenal*, Baylen 75, cellranger, Elm, FunHun*, geo81, JAM, Rob Donkowski, Tomaj, Tomk@* 8
3 "Átlag szurkoló", András bácsi*, Balimate*, bondara, Byrd, Croaker, dravait, Drazith, hispanic, hopi46, Increay, Kenny, kitalaltnev*, mammut, Whitealert, wolandrule*, zozo692 7
4 ArnoldPatsenegger*, Chrysalis, Csizi, Foherty*, karuly*, patriota*, tottingetosz, tucsi7, zio102* 6
5 hturu, Julian12Brady, tinta, Vass Imre*, Zsolt75 5
6 nosbiglem*, Pődör Péter, xBGBRx*, Zarathorn2.0*, zoli0321 4
7 vhs-box* 3

A múlt heti első helyezett tömeget erősen megszórta a tény, hogy veszítettünk egy 2-7-el álló csapat ellen. Erre – a korábbi elsők közül – Spigo és TibiUK86 érzett rá, így már csak ők ketten állnak a dobogó legfelső fokán. A dobogó másik két fokán továbbra is nagy a tömörülés, mivel 27-en osztoznak ezen a két helyen.
A tippek alapján még van hátra 4 győzelem és két ki-kimérkőzés. Meglátjuk, mennyire támogatja a csapat a papírformát.


Források: Yahoo Sports, Twitter (Jeff Howe, Mike Reiss)

Hozzászólás

Változatlanul respekt a stat. cikkekért. Kicsit szomorúan konstatáltam, hogy egy CB a szerelések mennyiségével tűnik ki (Gilmore) és kap "dícséretet". Én úgy tudom akkor jó egy CB, ha a közelébe sem dobnak ill. ha megakadályozza/elüti/megszerzi a passzt. Phillips (mint lepkesúlyú LB) és Dugger (SS?) viszont tényleg megtették a Magukét, a többiek viszont nem tudom merre jártak.

Más, de stat.-al kapcsolatos és szerintem érdekes. A Patspulpiton egy szakíró (K.Stiefel) CN passzjátékát elemezte és megállapította, hogy a 14 sikertelen passzából 11 a LOS 5 yardos környezetében esett főleg mert megütötték, blokkolták, pontatlanul dobott stb., miközben a távoli (20+) dobásai 3/2 és a közép távoli dobásai (10-20) is, többnyire sikeresek voltak (7/6), azaz a pontosságával ezen a téren nincs probléma. CN egyébként liga szinten a 20+ dobások eredményességében az élmezőnyben van (16/10, 62%). Noha kétségtelen, hogy CN-nak a rövid passzokban javulnia kell, de JMD-nek is változtatnia kellene a 20 év alatt berögzült passz játék hívásokon és jobban figyelembe kéne vennie a mostani QB képességeit. (Saját vélemény: Nekem úgy tűnik, a Pats egy TB típusú zsebirányítót szeretne „faragni” CN-ból, ami szerintem a habitusa/képességei (pl. olvasás) alapján nem szerencsés. A lassan fejlődő, rövid passzos játékra nem igazán alkalmas. A futásról meg már szinte „letiltották”. :()

Az a durva ebben, hogy a screenek meg rövid passzok tavaly már TB-nek sem mentek, állandóan a földről vagy térdtől kellett felszedni a labdákat, emlékszem mennyit dühöngtem ezeken. Közben a 9ers meg kis túlzással 4-5 ilyen passzjátékkal rommá vert minket. Lehet JMD így kéri, hogy növelje a kihívást :D

Nekem CN-nel kapcsolatban az a minden alapot nélkülöző megérzésem, hogy konkrétan a játékának átalakítása van folyamatban. Ránézésre jóval kevesebbet fut, mint régen, mert ha nincs is megtiltva neki, valőszínűleg erősen presszionálja a stáb, hogy ne tegye. Vagy csak vész esetén. A kicsit bizonytalanabb és lassú passz játékának pont ezt gondolom okának. Ösztönösen nem azt csinálná (0,5sec és már testcsel, futás), mint amit csinálnia kell (2-3+ sec keres és passzol).

Szóval mindez pont JMD/BB döntése lehet. Én nem hiszem, hogy JMD, meg BB nem tud kismillió CN-nek konfortosabb játékot fejből felrajzolni. A probléma inkább az, hogy az a hosszú távú stratégia, hogy nem akarnak extra QB ütéseket. Hosszú távon 20 csoda futás + 1 komoly sérülés rosszabb a csapat számára, mint 100 szürke, unalmas pár yard-os előrehaladás. Ez valószínűleg 8 piros felkiáltójellel meg van jelölve a fehér táblán az edzők megbeszélésén, meg ebben hisznek.

CN jövőjével kapcsolatban a következő fordulókban sokat meg fogunk tudni. Ha továbbra is ő lesz a kezdő, és mégtöbb rövid, vagy közép passz lesz a játékában, akkor ez számomra arra fog utalni, hogy konkrétan CN fejlődésének kiértékelése folyik, mert gondolkoznak egy szerződésen neki. Mondjuk elkapkodni nem fogják, mert szerintem szezon végén rá fog a csapat menni Ryan-re, vagy Stafford-ra.

Megnéztem néhány stat.-ot Ryan, Stafford és CN vonatkozásában:

  • M.Ryan, 35 éves, 199G - TD-INT: 336-152, aránya 2,2; Passz%: 65,5; PR: 94,8
  • Stafford, 32 éves, 159G - TD-INT: 273-141, aránya 1,9; Passz%: 62,5; PR: 89,7
  • Newton, 31 éves, 131G -  TD-INT: 186-115, aránya 1,6; Passz%:60,1; PR: 84,7

A legfiatalabb és a sokkal kevesebbet játszó CN stat.-jai nem számottevően rosszabbak, viszont, ha a másik kettő közül valamelyik Hozzánk jönne, nem számíthat éveken át egy Julio Jones-ra vagy egy Megatronra. Én nem látom Őket megoldásként és még a pénzről nem is esett szó...:)

A pénz része menedzselhetőnek tűnik. :)

Másrészről lehet, hogy a fentiek kicsit jobban passzolnak BB-ék elképzelésébe.

Harmadrészről én egyáltalán nem írom le CN-t egy szerződéshosszabbítással kapcsolatban, de ha BB úgy látja, hogy más jobb, akkor a mást választja. Mindezt jéghideg fejjel, mindenféle szubjektív behatás nélkül. Szerintem CN is pont elég éhes az igazi sikerre.

Válasz InfiniteLoop üzenetére

Az Atalanta és a Detroit nem Erhardt-Perkins Offense-ben, hanem West Coach Offense-ben játszik, amelynek a lényege a passzjáték, háttérbe szorított futással. Rendkívül gyorsan olvasó, sőt gyakran vakon dobó, szinte robot QB-t igénylő játék, legalább 2-3 biztos kezű elkapóval. Hát, nem tudom.... Akkor dobjuk ki a futóinkat vagy esetleg tanítsuk meg a veterán Ryan-ékat az E-P rendszerre. A dolog nem igazán egyszerű...CN E-P rendszerből jött, mégsem ment egyszerűen az alkalmazkodása, sőt, még ma is tart....

Stafford csak 2023-ban lesz UFA, Ryan pedig 2024-ben. Csak trade lehet, hacsak nem rúgják ki őket. Trade esetén a "draftgatyánk" is rámegy.

Ma nincs NFL meccs Pool nevű csapat meg nincs is! Ja, hogy ez gurulós? Megszentségtelenítsz egy amifocis honlapot?! Megdöbbentő! Ejnye... :)

Kenny!

    Segíts! A cikk végén szereplő táblázatod alapján a múlt heti tippeléskor 8 pontot értem el, viszont a tippelést értékelő cikk alapján pedig 5 pontot. A kettő egyszerre nem lehet igaz, melyik a valós eredmény? (Mi okozza a hibát, az eltérést?) Előre is köszönöm ...!

Szia,

a táblázatok alapján a 8 (Arizona mérkőzés után 9 pont a helyes). Melyik cikkre gondolsz pontosan, amiben 5-öt olvasol?

Kenny

Szia!


A cikk: Pats. hu tippjáték 2020-NE-ARI Ha ebben a cikkben kattintok a "Az elmúlt heti eredmények: HOU-NE" nevű alpontján, akkor a megjelenő kisméretű táblázat tartalmazza az általam elért pontszámot. Jelen esetben : 5 pont. A Te táblázatodban pedig 8. Ezért nem értem a dolgot, ezért tartom ellentmondásnak. Vagy én értelmezek valamit rosszul? (Szerintem legalábbis a két dolog - elvileg - ugyanarra a dologra, ugyanannak a mékőzésnek a tippjére vonatkozik. Sőt, megjegyzem: észlelve ezt a hibát - csak most vettem észre - visszanéztem a korábbi hetek tippjeit, ott is tapasztalom ezt a hibát, ott is eltérések vannak. Ebből/ezért gondolom, hogy valamit rosszul csinálok/értelmezek valamit...! Mert ennek oka van!) Ezért kérem a segítségedet, hogy javíthassam a hibámat! Bocsánat a zavarkodásért - a hülyeségemért -, de szeretném helyre tenni a dolgokat...!

Bár nem Kenny vagyok, de szerintem az én válaszom is megteszi:) A két dolog teljesen különböző. Van a klasszikus tippjáték, ami már évek óta működik a honlapon, ahol mindig az adott heti mérkőzéssel kapcsolatban van 10 "kérdés", te ebben értél el 5 pontot az adott héten. A Kenny-féle tippelde pedig az alapszakaszmeccsekre és alapszakaszmérlegre vonatkozik, itt csupán a meccs kimenetelét kellett megtippelni a szezon előtt, ebben állsz 8 ponttal:)

Stimm, így már minden OK! (Csak jól éreztem én, hogy valami nem kerek, valamiben én hibázom...?) Nagyon köszönöm a segítségedet Increay!!! 

Az is lehet, hogy már most azt nézik mennyire megy passzokkal 2-3. célpontokat is olvasva. A futkorászással nehéz meccs végi GW drive-ot végigvinni, ezt mutatja a 4/0 eddig ezen a téren.

Másik lehetséges verzió, hogy van egy sérülés már megint a problémás vállában, és nem akarják kockáztatni, hogy a futkorászás végleges kidőléshez vezessen. Ez magyarázná a vállalhatatlan aluldobálásait is. Volt a hosszú passz TD Byrd-nek, de az elkapó elmondta, hogy nem volt tervezett játék, Ő csak elvitte a védőt és meglepődött amikor felé szállt a laszti.

A sérülést azért tartom kicsi valószínűségűnek, mert azt szerintem látnánk a hét közben sérülés riportból.

Az aluldobálás meg lehet annak is a következménye, hogy van valami variálás az olvasás/dobástechnikájával kapcsolatban. Ez persze lehet, hogy full hülyeség, csak mindig a pár évvel ezelőtti Gost jut eszembe, aki egyszer csak elkezdett egy csomót hibázni, és aztán kijött valami olyan infó, hogy valamit variáltak a rúgó mozdulatán, vagy valami ilyesmi. Amúgy tavaly mintha TB is állandóan aluldobált volna. Nem lehet, hogy van valami közös a háttérben?

Igen valóban volt TB esetében is ilyen probléma. Gost-nál azt hiszem az bolygatta meg a dolgokat, amikor a kirúgás kezdőpontját változtatta a liga, és neki az lett a feladata, hogy a kezdőrúgást az ellenfél ne tudja visszahordani (ergo végzóna után érjen földet). Emiatt változtatgatni kellett meccs közben a rúgások technikáját.

Igen és nem.

Valóban megváltoztatták a rúgó technikáját, de a kirúgás vonala előre mozgott, tehát alapból több TouchBack született volna, a lényeg pont az volt, hogy az 1 yardoson essen le és ne lehessen TB-re játszani, hanem el kelljen indulni vele, így a visszahordót szerelve lehetett nyerni a TB vonalához képest.

"Gilmore hasznosan tért vissza, hiszen volt 6 szerelése annak ellenére, hogy direkt target nem volt a rá bízott embereken. (ezért nem is szerepel a passzvédekezés táblázatban)"

Próbáljuk meg értelmezni az összetett mondatot. Kicsit nehéz, mert a mondat második része visszahat az elsőre.

Tehát nem pusztán az a dícséret, hogy Gilmore szerelt 6 alkalommal, hanem az, hogy olyan jól fogta az emberét, hogy az irányító felé sem nézett, ennek ellenére mégis 6 alkalommal húzta ki a kollégát a szarból. Ezért a dícséret.

Jövő héten is én írom a cikket, kedd este 8ig várom a Te cikk verziódat az rdobos@[gémél][pont][com]-ra és kirakom azt is.

 

"Egyébként a külföldi szaksajtónak az a véleménye, hogy a szezont el kell engedni és teret kell adni a fiataloknak, hogy mérkőzés körülmények között tudjanak beilleszkedni és jövőre több tapasztalattal felvértezve tudják támogatni a csapatot." 

Én már pár meccsel ez előtt is ezt mondtam.

Mindenki aki kicsit is sérült IR rakni, vagy inaktívként kezelni... Nem kell kockáztatni senkit aki fontos lehet a jövőben. A fiatalokat hagyni kibontakozni. Stidhamet a kezdőbe, lesz ami lesz... Ha innentől mindent bukunk akkor is. 

Felesleges a Rájárszásról álmodozni, meg amúgy is ezzel a játékkal nincs semmi keresni valónk ott. 

Év végén megszabadulni pár túlfizetett játékostól.. HT, Cannon....

El kell engedni ezt az évet,hogy jövőre top csapat legyünk. Én optimista voltam a szezon előtt, de a jelenegi helyzetből inkább tankolni kellene.

(Jahh és irányítót draftolni.)

Arnold, mindent jól átgondoltál? A fiatalok nagy-nagy  többsége már játszott/játszik eleget (kivétel talán Stid és Zuber) és sokan ott is vannak már az IR listán. (Persze nem tudom Te/sajtó kit ért fiatalnak.) Ha minden bibist (és ebből már hetek óta bőségben vagyunk!) odateszünk, ill. inaktívként kezelünk, ki játszik? A sajtó meg olyan amilyen, általában inkább általános és "okoskodó", a részletekkel nem foglalkozik, ld. az idézetedet. A rájátszásról immár senki sem beszél realitásként és tudjuk, biztosan többen a szezon után befejezik/elmennek vagy cut - ezek hetek óta nem újdonságok. Mivel szándékosan kikapni nem fogunk, ez idegen a csapat szemléletétől, a minőségi 1-2 draftolható QB-tól messze vagyunk és amelyik csapatnak kell ilyen, az nem fog draft jogot cserélni. A többi QB meg zsákbamacska, ráadásul finnyásak is vagyunk abban, hogy milyet szeretnénk. Szerintem a dolgok/problémák nem olyan egyszerűek ahogy a sajtó leírja ill. ahogyan Te is gondolod. :)

Válasz hopi46 üzenetére

Rájátszásról persze senki nem beszél de amíg,  matematikai esély van BB biztosan hajtani fog... Bármit is szeretnék. 😀 És biztos vagyok benne jópár szurkoló még mindíg titkon hisz egy nagy feltámadásban, nem akarok ünneprontó lenni de ez idén jó eséllyel elmarad.

A QB kérdésről meg annyit,hogy ha mindíg ezen múlik hogy épp hogy állunk a draft listán és hányan vannak előttünk akkor bizony soha nem lesz érteleme drafolni??? Ha kell irányító akkor majd BB megoldja. Én nem gondolom,hogy Instant kezdőt kellene draftolni de jövőre Newton mögött tanulhatna Trask mondjuk. 

Amúgy a csapatnak csak jelenleg vannak gondjai, amik nem is olyan bonyolultak mint az ember gondolná. Az offseasonben jó draftpozícióval illetve jó cap helyzettel indulunk. Pár komolyabb need van: WR, LB, TE és  (QB Newton helyett vagy mögé). Én nem látom annyira bonyolultnak a helyzetet.  Biztos vagyok benne,hogy eljön majd az a pillanat amikor BB azt mondja idénre ennyi volt... Koncentráljunk 2021 re. Én bízok amúgy a stábban, és tetszik a csapat magja... Van mire építeni és BB a legjobb nekem ehhez kétségem sincs.

Trask megemlítésével felkeltetted az érdeklődésemet. Évről évre jobb, az idei stat.-jai imponálóak és a Gators is elég jól áll. Nem tudom játszanak-e a Bamával konf. döntőt, mert, ha ott nyernének akár a 4-be is bekerülhetnek. Nem tudom mi lenne a jó, ha ő és a csapata kicsit "szürkébb" marad vagy, ha kitűnik, mert az a draft pozícióját, s így az elérhetőségét, befolyásolhatja. :)

Na végre valaki, aki egyetért abban, hogy nem feltétlen kell tankolni, hogy QB-t húzzunk. Én egyébként inkább Zach Wilsonra mennék rá, de ahogy jelenleg játszik, benne van, hogy a top5 környékére kell cserélni érte.

BB-ről egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ilyen eredménylistával, és ekkora respekttel a háta mögött a karrierjének utolsó 10-25% -ban két évig a mocsár legaljára küldje a csapatot (O, D, ST) évente egy darab vagy bejön, vagy nem QB-ért. Ahogy júliusban CN ügynöke bekopogott, hogy jönne - mert az ezévi fizujából erősen erre lehet következtetni - úgy más is fog. Mellette meg megy a halászgatás, hátha horogra akad az új TB a nem Top5-ből. Szerintem felfele cserélni még a top5-ön kívül sem fog egy QB-ért az öreg.

Azért nehéz kérdés ez, mert az elmúlt 20 évben nem kellett túl sokat foglalkozni a kérdéssel, simán lehetett projekteket húzni, akik aztán vagy beválnak vagy nem. Most viszont egy olyan helyzet állt elő, amiben nem tudjuk, hogyan gondolkozik BB. Nem feltétlen tartom elképzelhetetlennek a feltrade-et. 2018-ban is voltak olyan pletykák, hogy ha Mayfield elkezdene csúszni, akkor felmennénk érte, aztán tárgytalanná vált a dolog azzal, hogy 1/1 lett. Én egyébként annak vagyok a híve, hogy ha valakiben franchise QB potenciált látunk, azt ki kell húzni, akár felfelé cserélve is, mert egyszerűen túl fontos poszt ahhoz, hogy ne vállalj be egy ilyen kockázatot, ráadásul egy rookie szerződéssel játszó irányító óriási előnyt jelent a csapatépítés terén. 

Egy két kommentél azért elgondolozok néha... Tehát lassan ott tartunk,hogy nehéz jó irányítót draftolni úgyhogy meg se szabad próbálni. 

Felcserélni nehéz vagy drága vagy mindkettő úgyhogy jobb meg sem próbálni.

Project QB nagy lutri meg hát még sem egy első körös tehetség (amit ugye az első két pont alapján lehetlen szerezni) felesleges is megpróbálni...

Szóval néha elgondolkozok,hogy ha most nem lenne itt ez a Newton gyerek (aki ha nem is a legjobb de azért egy elfogadható szintet hoz, de hosszú távon nem rá építenék) akkor most mi a fenéhez is kezdenénk??? 😅

Én inkább úgy közelíteném ezt meg, hogyha megnézzük az elmúlt 3-5-7 évet nem tudok egy olyat sem mondani, hogy egy franchise a fél életét odaadta a top-5-ben húzásért és marhára bejött volna (Trubisky, RGIII így hirtelen). Felmenni lehet és érdemes is, de azért nem így. Ennek következménye ugye Watson és Mahomes is, de a másik oldalról Russell Wilsonok is jöttek a negyedik körben, bár tény, hogy ez lényegesen ritkább.

Szóval draftolni lehet és kell is irányítót - akár 1-2-3 évre egy veterán mögé is -, de csak ésszel :)

De Trubisky és RG3 nem azért lettek bustok, mert a top5-be felcserélve húzták ki őket, és nem is azért, mert sok picket kellett adni értük. Nyilván semmi nem garantálja, hogy beválik az a QB, akit kihúzunk, de egy franchise QB potenciállal rendelkező játékosért gondolkodás nélkül adnám fel a jövő évi első körünket is.

Tejesen egyetértünk abban, hogy ha "akció rádiuszba" kerül egy potenciális irányító, akkor nagyon valószínűséggel valamennyit megpróbál majd felmozogni a csapat érte. Az első körben szerintem értelmesen kb. 3-5 helyet lehet előrébb jutni mindenféle csereberével. Egyszerűen még túl értékesek a játékosok, szóval egy igazán nagy mozgásnak gyakorlatilag a csapat kirablása az ár.

Az én véleményem az, hogy ha a felmozgás egy kiszemelt irányítóért központi eleme lenne a startégiának, akkor CN leigazolása ebbe piszokul nem illik bele. Július-augusztusban már látszott nagy vonalakban az idei roster, meg a csoportellenfeleké is és az idei év tervének már készen kellett lennie. Szóval ekkor leigazolni egy olyan irányítót, akivel lehet, hogy ugyan nem lesz SB esélyes a Pats, de ha elkapja a fonalat, akkor pont elég magasra repítheti a csapatot, hogy kiessen az első kör első harmadából, negyedéből nem éppen draft barát. Akkor már érdemesebb lett volna félszabadesésbe kormányozni a csapatot pl. Hoyer-rel.

De nem ez történt, hanem itt mérgelődünk, hogy elúszott a PO :)

A Chiefs 17 helyett mozgott fel Mahomesért, a Texans 13-at Watsonért, és nem kellett egy halom picket feladniuk. Aki akarja, az kihúzza az irányítóját, tök mindegy, hol végez az előző szezonban. Ezért sem gondolom, hogy Newton leigazolása bármilyen módon befolyásolná a QB drafthoz való hozzáállásunkat. Az idei játéka és fizetési igénye viszont annál inkább.

Abban,hogy 10-13 helyet felmozogjon az ember nem kell a világ összes körét oda adni abszolút egyetértek. De ha az ember felmegy mondjuk a top 5 be és ad egy halom picket és megtalálod a kezdő irányítódat a következő 15 évre még az is jó üzlet... Utólag akkor se fog senkit érdekelni mit adtál érte.

Egyelőre csak pletykának láttam ezért nem tettem ki sehova, de azt rebesgetik, hogy HT és Cannon visszavonul a szezon után.

OFF

Asiasi visszatért IR-ről, ma edzett, elkezdődött a 21 napos "ablaka".

Szerdai sérülés jelentés:

Nem vett részt: RB Rex Burkhead (térd), OT Isaiah Wynn (térd), DT Carl Davis (agyrázkódás), LB Tashawn Bower (betegség)

Korlátozott: WR N'Keal Harry (váll), WR Matthew Slater (térd), TE Ryan Izzo (combhajlító / kéz), G Joe Thuney (boka), G Shaq Mason (láb), DT Lawrence Guy (váll / könyök / térd) ), DT Adam Butler (váll), DT Byron Cowart (hát), LB Ja'Whaun Bentley (ágyék), CB Stephon Gilmore (kéz), K Nick Folk (hát)

OFF

Érdekes nyilatkozat részlet BB-től, miközben Fitzgerald-ot dicséri: "Olyan minta/példakép az elkapóknak, mint a QB-eknek Payton Manning, abból aszempontból, hogy posztjának megszállottja, mindent tud a pozicójáról, jól használja azt és tudását át tudja adni csapattársainak..." 

Mindig dicséri/elismeri az ellenfél legjobbjait. Nem baj, hogy Fitzgerard-al nem kell baljódni vasárnap, mert pozitív covid tesztet produkált. Jobbulást neki.

Egy ideje gondolkozom azon, a Pats nem kapkodta-e el azt, hogy mindent lezárt,és leállított amikor találtak pozitív játékost. A többi csapat karanténba teszi a fertőzöttet, a többielk pedig edzenek tovább. A Patsnek pedig ráment a teljes leállásra egy, de inkább két meccse. Nem is értem, miért nincs egységes protokoll. Ezzel együtt inkább két vereség, mint nagyobb baj.

Halihóóóó,

Két dolog ami nekem feltűnt a statisztikában és eddig nem lett kiemelve (nem is viccesek):

- Uche nagyon szépen fejlődik --- 3 nyomást hozott, ami holtversenyben a legtöbb Winovich-csal, csakhogy Ő ezt 22 snapből hozta össze, míg Wino 53-ból !!!

- Jónak állítjuk be a futás elleni védekezésünket, pedig nem tettünk semmi különöset, csak annyi történt, hogy nem akartak futni, mert a passzal sokkal jobban és biztosabban haladtak. Watson például karrierje legjobb találati százalékát hozta össze...

 

A statokat azért komolyan befolyásolni tudja, hogy Wino-ra mondjuk jobban figyel az ellenfél O-ja. De hajrá Uche is!

Ezt írtam 3 napja, az UP&DOWN-ba:

hopi46 küldte be 2020. 11. 24., k - 20:24 időpontban

"...Egyébként a Houston futását nem megállítottuk!, hanem abbahagyták, mert látták, hogy passzal gyorsabban/kényelmesebben/eredményesebben haladnak. Az ellenfél nem kényszerült a futás abbahagyására, hanem választhatott mást, jobbat." Ezt nem Mindenki így látja, sajnos. Néha arra gondolok, lehet jobb lett volna, ha a futásnál maradnak... :(

Uche természetesen messze nem Wino...Egy stat. sokat megmutat, de u.akkor sok mindent el is takar, a snap szám sokat számít...de ne legyünk telhetetlenek a stat.készítőkkel. :)