Következik a szabadügynökpiac!

Kép
Pats_logo

Hamarosan elindul a "nagyüzem", a csapatok elkezdhetnek tárgyalni más csapatok szabadügynök-játékosaival, emiatt pedig már két nappal a hivatalos szezonkezdet előtt sorra fognak dőlni a dominók. A következő cikkben olvashatjátok az én gondolataimat a már eddig megtörtént és az általam várt/jósolt igazolásokról. Jó szórakozást!

A fizetési sapka idénre ugyebár 182,5 millió dollár, az általam igencsak nagyra tartott capguru, Miguel Benzan (@patscap) szerint jelenleg 58.974.740 dollárral van a fizetési sapka alatt, ám ebben már szerepel Cam Newton szerződése, valamint egy ERFA-tender Jakob Johnsonnak és egy RFA-tender J.C. Jacksonnak. Ellenben Justin Bethel szerződése - ami ugye 3 év és 6 millió dollár - még nem. Bethel idei caphitjét 1.933.333 dollárral számolom. Jacksonnak én egyelőre nem adnék nagyobb szerződést - számomra még nem bizonyított igazi #1 CB-ként, Johnson-t pedig plusz egy évre olcsón meg tudja tartani a csapat.

1. Pre FA-tranzakciók

Kezdjük a sort Trent Brownnal, ő volt idén ugyanis az első fecske. Bár a trade hivatalosan csak a szerdai idénykezdet után válik hivatalossá, azt már tudjuk, hogy egy jövő évi ötödik körös pickbe került a tackle, mellé érkezik még egy szintén '22-es hetedik körös draftpick. Brown emellett egy új szerződést is köt/kötött a csapattal, ez alapján 11 millió dollárt kereshet idén. A cap hit természetesen ennél alacsonyabbra várható - pontos info még itt sem tudható - ám mivel tavaly kevesett játszott, ezért valószínű, hogy az ösztönzők nagy része NLTBE-nek fog számítani, és nem fogja terhelni a sapkát. Én azt gondolom, hogy Brown cap hitje valahol 7-8 millió dollár környékén lesz - ez kb az az összeg, amit Cannon kivágásával meg tudna spórolni a csapat. Az tudható volt, hogy Thuney valószínűsíthető távozása után egy RT-re vagy LG-ra mindenképpen szüksége van a csapatnak, ezt Brown megszerzésével orvosolta is az FO. Ez a trade szerintem végleg megpecsételheti Cannon esélyeit, ráadásul olyan hangokat hallani, hogy ő is a távozásra készül. Összességében a Brown-trade nekem nagyon tetszik, tipikusan a low risk-high reward eset, viszonylag olcsón szerzett a csapat egy, a rendszert ismerő és abban jól teljesítő játékost, egyedül a tavalyi éve ami óvatosságra inthet. Az ilyen jellegű, ún. pick swap cserék pedig nagyon bejöttek eddig is Belichicknek (helló KVN és JMC)...
Értékelés: A-

Jöjjön a második igazolás: Cam Newton. Lehet mondani, hogy sokak rémálma valóra vált, hiszen Newton egy egyéves, 14 milliós szerződést írt alá, sokan csak kapkodták a fejüket. Én azok közé tartozom, akik se nem utálják, se nem szeretik Newtont, de ebben a pillanatban azt mondtam, hogy ha 6-7 millió dolláros cap hitje lesz, akkor az egy brutál jó szerződés a csapatnak - nos azóta tudjuk, hogy ~5,5 millió $. Telis tele van a szerződése ösztönzőkkel, a csapatnál nagyon tisztelik - mind a játékosok, mind az edzői stáb. Számomra ez a legfontosabb, hogy az edzők bíznak benne, hiszen ők dolgoznak vele nap mint nap, ők látják mire képes. Gyakorlatilag a szerződése egy csereirányítóé, sőt pl. Brissett vagy Hill ennél jóval drágábban koptatják a padot. Ennek ellenére nem gondolom, hogy ne lenne a prioritási listán elöl egy QB megszerzése a drafton, de nem ülhet le úgy tárgyalni a csapat a szabadügynökökkel, hogy hozunk neked egy rookie QB-t, csak fogalmunk nincs, hogy ki lesz az... Newton ellenben vonzó lehet, hiszen köztudottan nagy tiszteletnek örvend a játékosok körében. Szerintem cirka 5 millió dollár egyáltalán nem drága egy olyan QB-ért aki adott esetben be tud állni játszani, valamint ismeri a rendszert. Persze ezzel szemben ott van a tavalyi teljesítménye - amiben jelentős része volt, de messze nem csak az ő sara. '19-ben a szezon második fele Bradyvel is csak 4-5-re sikerült egy erősebb támadószekcióval. Akkor ott volt a ligaelső védelem, ami kisegítette a kritikus helyzetben a csapatot - ez tavaly közel sem volt így. Én azt gondolom, várjuk meg ezzel az igazolással az augusztusi edzőtábort, ott már sokkal okosabbak leszünk...
Értékelés: B+

Az utolsó igazolás: Justin Bethel. Azt gondolom, ezt nem kell túlbeszélni, remek dealt kötött a csapat a liga egyik legjobb ST-játékosával, évi két millió dollárért ajándék az ő játéka.
Értékelés: A+

+1: Marcus Cannon az információk alapján könnyen lapátra került volna, így azt gondolom, hogy a negyedik, ötödik és hatodik körben a néhány helyes felmozgás bőven megérte a csapat számára, ráadásul Cannon is hazatérhetett Texasba. Mindhárom fél számára előnyös deal született - talán a Texans fizet túl sokat Cannonnak, bár az igaz, hogy nem tudjuk milyen állapotban van a kihagyott szezon után.
Értékelés: A

2. Kivágások (+ Cannon-trade)

Jöhet a feketeleves, van ugyanis néhány olyan játékos akire én nem tartanék igényt.

Név Poszt Cap hit Dead cap Spórolás
Marcus Cannon OT $9.622.918 $2.566.668 $7.056.250
Beau Allen DT $3.050.000 $1.100.000 $1.950.000
Matt LaCosse TE $1.450.000 $150.000 $1.300.000
Dan Vitale FB $1.287.500 $100.000 $1.187.500
Akeem Spence DT $1.231.500 $62.500 $1.169.000
Tashawn Bower DE $1.060.000 $30.000 $1.030.000
- - - - -
Összesen   $17.701.918 $4.009.168 $13.692.750

Cannonra vagyok a leginkább kíváncsi - egészen pontosan, hogy mik a tervei vele a csapatnak. Ha nem lett volna a Brown-trade, akkor sokkal több esélyt adnék neki - bár lehet, hogy a kedvező caphelyzet miatt mégis kivár vele a csapat. Allenhez nagy reményeket fűztem tavaly, aztán a sérülése miatt pályára sem került, a draftról és/vagy az FA-piacról bőven találni jobb és fiatalabb opciót. LaCosse tavaly opt-outolt, akárcsak Vitale. TE poszton van két fiatal játékos - érkezhet Smith vagy Henry, így fölösleges szerintem rosteren tartani, Vitale-t pedig a Johnson-Keene duó miatt érzem feleslegesnek. EDGE poszton is jöhet a vérfrísstés, Bowert sem marasztaltam, és Spence talpára is útilaput kötöttem.

(Szerk.: A top51-es fizetési szabályt azért nem vettem figyelembe, mert az igazolandó, draftolandó játékosok a fizetésük alapján a top51-be kerülnek)

(Szerk 2.: Közben Cannont a Texanshoz cserélte a csapat, ám ez a cap számokon nem változtat, ugyanennyivel csökken a cap hitje egy trade esetén.)

Így fest tehát a számításaim szerint a cap:

Capspace $64.697.740
J.C. Jackson RFA-tender - $4.873.000
Jakob Johnson ERFA-tender - $850.000
Trent Brown szerződése - $7.000.000
Justin Bethel szerződése - $1.933.333
Spórolás + $13.692.750
Végleges capspace $63.734.157

3. Szerződés-átstrukturálás

Dont'a Hightower szerződése jövőre lejár, idén pedig több mint 12 millió dollárt keresne. Az ő szerződését alakítottam át egy kétéves hosszabbítással ami a következőképpen festene: 3 év 21 millió dollár, a szerződés utolsó éve viszont automatikusan megszűnik, tehát két évre kap lényegében 21 milliót.

Szerz. hossz Cap hit '21 Új szerz. Új cap hit '21 Spórolás
1 év $12.445.313 3 év $7.000.000 $5.445.313

4. Újoncok

Az is kiderült, hogy egy harmadik- és egy negyedik körös kompenzációs picket (3/96 és 4/139) kapott a Patriots, így a rookie reserve - azaz az újoncok számára fenntartandó capspace ~ 3 millió dollár lesz idén - a top 51-es szabály miatt.

5. Kezdődhet a szabadügynökpiac!

Mielőtt azonban rátérnék az igazolásokra, következzen egy táblázat, ami az általam vázolt történések esetén a csapat rendelkezésére álló capspace-t mutatja:

  Capspace HT spórolás Rookie reserve Capspace '21
Pre FA $63.734.157 + $5.445.313 - $3.011.881 $66.167.589

Valamivel több mint 66 millió dollár hely van a sapka alatt, ami megadja az esélyt a csapatnak, hogy agresszív legyen a szabadügynökpiacon. Először a saját lejáró szerződésű játékosok következnek:

Név Poszt Év Összeg Garantált Cap hit'21
Lawrence Guy DT 2 $8.500.000 $3.000.000 $4.000.000
David Andrews C 4 $26.000.000 $16.000.000 $6.000.000
Cody Davis S 2 $2.500.000 $1.000.000 $1.000.000
Rex Burkhead RB 1 $1.100.000 $350.000 $1.100.000
Shilique Calhoun DE 2 $2.550.000 $1.000.000 $1.200.000
Nick Folk K 2 $5.000.000 $2.000.000 $2.250.000
Carl Davis DT 1 $950.000 $150.000 $950.000
Deatrich Wise Jr. DE 3 $8.250.000 $4.500.000 $2.500.000
- - - - - -
Összesen         $19.000.000

Lawrence Guy megtartása nálam kulcsfontosságú, hiszen a gyengén teljesítő front7 vezéralakja volt, aki azért megvillantotta jópárszor játéktudását, futás és passz ellen is jól játszott. Anno, amikor a Ravensből idejött is remek fogásnak találtam, tipikus szürke játékos - természetesen jó értelemben - kimondott Patriots alapanyag. Ő is elmondta, hogy szeretne Foxboroughban maradni, a legfrissebb hírek szerint tesztelni fogja a piacot - de csodálkoznék, ha Belichickék tárgyalás nélkül hagynák távozni. Mivel a caphelyzetünk igencsak biztató, ha arra kerülne sor, visszatérve a legjobb ajánlatot "matchelheti" a Patriots.

David Andrews a másik olyan játékos, akire nagy szükség van a Patriots háza táján, hiszen ő adja meg a támadófal stabilitását, benne szinte biztos vagyok, hogy jövőre is Pats-mezben szerepel. Így összeállna a Wynn-Onwenu-Andrews-Mason-Brown ötösfogat, ami megadhatja az alapját egy jól működő futójátéknak, simán top10 az egység. Az átlagosnál kicsit magasabb garantált tartalommal pedig mind a csapat, mind pedig a játékos jól járna.

Cody Davis a speciális egység egyik kulcsfigurája volt tavaly, ami pedig tudjuk, hogy Belichicknél kiemelt helyen szerepel. Bethellel már sikerült megegyezni, és én Davist is marasztalnám.

Burkhead sokoldalúsága szembeötlő volt a szezon első felében - aztán jött a sajnálatos térdsérülés a Texans ellen. Egy évre mindenképpen megtartanám veterán minimumért, főleg úgy, hogy nálam James White nem kapott új szerződést. Ha minden jól megy, akkor az edzőtábor közepe-vége felé felépülhet Burky.

Stephen Gostkowski távozása után a rúgókérdés igencsak megoldatlannak látszott, ám Nick Folk olyan teljesítményt rakott le az asztalra, amivel mindenkit meglepett. Eleinte én igencsak kételkedtem a képességeiben, de szerencsére rámcáfolt, így pedig még két évre megtartottam a játékjogát. Ha esetleg túl sokat kérne, könnyen lehet, hogy távozik, hiszen két fiatal rúgó is a rosteren van (Aguayo és Rohrwasser).

A védőfalról pedig a végén így egyben: Deatrich Wise Jr. sokoldalúsága egy igencsak vonzó dolog lehet, akár a fal közepén (4-3-ban) vagy a fal szélén (3-4-ben) is tud játszani, ez szerződést is ér neki, az edzői stáb szereti ugyanis az ilyen típusú játékosokat. Nekem ő egyébként mindig is ígéret marad - sokan tőle várták, hogy átveszi Flowers helyét, eddig sikertelenül. Shilique Calhountól én már tavaly megszabadultam volna, ám szituációs játékosként abszolút használható dolgokat mutatott, míg Carl Davis a DT snapekért küzdhet meg a szezon során.

Néhány szó essen azokról a játékosokról, akikkel végül nem számolok a jövő évben:

James White-ot és Jason McCourty-t kifejezetten sajnálom, de tavaly mindketten gyengébben teljesítettek a vártnál. White könnyen elképzelhető, hogy hazatér Floridába, hogy közelebb legyen a családjához a tragédia után - aminek valószínűleg köze volt a gyengébb szerepléséhez. JMC sajnos látványosan belassult, több hibája is volt. Ám a capspace a csapat rendelkezésére áll, ha másképpen gondolkodnak, bőven elfér az ő szerződésük is - ez sem lenne túlságosan meglepő, főleg JMC esetében nem. Jermaine Eluemunor szerintem többet fog kérni, mint amit egy cserének fizetni kellene, a draftról, vagy Cajuste beérésével pótolható. Adam Butler bár jó volt - de ő is sokat fog kérni (meg is érdemli) - nálam sajnos nem volt maradása. Byrd nem gondolom, hogy sokadik számú elkapónak szeretne maradni, már pedig egy WR heavy FA és draft hatására igencsak lecsúszhat a depth charton. A maradék capspace-ből látható, hogy maradt azért mozgástér, minden bizonnyal Butlerrel, JMC-vel, néhány veterán minimumot kereső játékossal meg lehetne egyezni akár.

Az így fennmaradó összeg: $47.167.589

Következzenek azok a játékosok, akiket a szabadügynökpiacról Foxboroughba csábítanék.

Név Poszt Év Összeg Garantált Cap hit '21
Curtis Samuel WR 5 $45.000.000 $28.000.000 $7.750.000
Shelby Harris DT 4 $42.000.000 $20.000.000 $9.000.000
Yannick Ngakoue DE 5 $65.000.000 $40.000.000 $10.000.000
Jonnu Smith TE 5 $42.500.000 $20.500.000 $7.500.000
Kyle Van Noy LB 2 $15.000.000 $7.000.000 $6.500.000
- - - - - -
Összesen - - - - $40.750.000

Öt, a posztján igencsak jónak számító játékossal számolok, természetesen kiegészítő játékosok is érkezhetnek, igyekeztem azokra koncentrálni, akik a csapat alappillérei lehetnek.

Curtis Samuel az idei szabadügynök WR-ek közül a kedvencem. Tipikus Patriots-játékos szerintem, sokoldalú, földön és levegőben egyaránt veszélyesnek mondható, nem a tipikus X-elkapó (lásd pl. Kenny Golladay, Corey Davis). X típusú elkapónak ott van ugyanis N'Keal Harry, akiről - lehet, hogy sokak bánatára - én semmiképpen nem mondanék le, annyira biztos nem, hogy 15+ millióért hozzak valakit a piacról. Továbbra is azt gondolom, hogy Harry erősségeit nem igazán tudjuk kihasználni, akkor mi értelme lenne egy zsák pénzt "elszórni" egy hasonló típusú és valamivel jobb elkapóra...?

Shelby Harris az idei DT-k közül az egyik legalulértékeltebb játékos. Pass rushban és futás ellen is remekül teljesít, hatalmas upgrade-t jelentene a fal belsejében, ami tavaly sokkal inkább ementáli sajtra emlékeztetett a mérkőzések többségén.

Yannick Ngakoue személyében egy igazi #1 pass rusher érkezhet a Patriotsba. 2016-ban a Patriots nézegette is a draft előtt, végül a második kör végén Cyrus Jones került Foxboroughba... Most azonban itt az esély, és bár nyilvánvalóan nem olcsó, de ha a csapat komolyan javítani akar a passzsietettésen, akkor egy ilyen kaliberű játékos jelentheti a megoldást.

TE poszton különböznek a vélemények, hogy a chargerses Hunter Henry, vagy a titanses Jonnu Smith számít elsőszámú játékosnak. Tehetség alapján mindenképpen az előbbire esik a választás, ám a sérülékenysége komoly kérdéseket vet fel - én pedig nem szeretnék kockáztatni - ilyen összegnél a biztosabb választásra megyek rá, ráadásul Smith néhány millióval olcsóbban is megszerezhető szerintem.

Zárjuk a sort egy visszatérővel, Kyle Van Noy-jal. KVN-től váratlanul megvált a Dolphins, a szituáció pedig magáért beszél, visszatérhet korábbi sikerei színhelyére a veterán játékos, oda, ahol igazi NFL-játékossá vált. Ismerős környezet, ismerős társak, mi kell még? Ez az igazolás különösen üdítően hathat a tavaly draftolt Josh Uchéra, aki egy ilyen remek linebackertől tanulhatna. A Samuel-igazolás mellett nekem ez lenne a másik nagy kedvencem - nem titkoltan imádtam KVN játékát.

Fennmaradó capspace: $6.417.589

A végére még összeszedtem néhány egyéb opciót, most ezek következnek:

Név Poszt Év Összeg Garantált Cap hit '21
Kwon Alexander LB 3 $14.000.000 $6.000.000 $3.500.000
Jayon Brown LB 4 $40.000.000 $24.000.000 $8.000.000
Adam Humphries WR 2 $5.000.000 $2.000.000 $2.250.000
DaQuan Jones DT 3 $19.500.000 $10.000.000 $5.250.000
Malcom Brown DT 3 $12.000.000 $4.000.000 $3.000.000
Sheldon Rankins DT 3 $17.000.000 $8.000.000 $5.000.000

Kwon Alexander nekem az NFL-be érkezése óta nagy kedvencem, igazi modern típusú LB, akárcsak Jayon Brown. Előbbi minden bizonnyal nagyobb szerződést fog kapni, ám ilyen áron szívesen látnám nálunk. Brown esete más, az ő piaci értéke valahol e körül mozoghat. Adam Humphries már két éve is a célpontok között volt, aztán a több pénz miatt a Tennessee-t választotta, ahol nem igazán jött ki neki a lépés. A védőfal közepén DaQuan Jones szintén egy igencsak alulértékelt játékos, főleg futás ellen hasznos, Guy távozása esetén valid opció lehet. Malcom Brownt senkinek nem kell bemutatni (remélem). Az egykori elsőkörös játékos az elmúlt éveket New Orleansban játszotta le, ahonnan a caphelyzet miatt távoznia kellett. Szintén ismeri a rendszert, potenciális jelölt lehet szerintem a csapatnál. Sheldon Rankinsszel kapcsolatban már nem vagyok ennyire biztos, ő valamivel többet is kereshet - kérdés, hogy a szűkös helyzetben milyen lehetőségei lesznek.

Ez lett volna az általam felvázolt szcenárió az idei szabadügynökpiaccal kapcsolatban, hamarosan komolyan elkezdődnek a tárgyalások, minden bizonnyal néhány üzlet is megköttetik, a csapattal kapcsolatos szerződéseket folyamatosan frissülő cikkünkben követhetitek nyomon.

Források: Miguel Benzan - Patscap Spotrac OverTheCap Necessary Roughness Mike Reiss NFLPA Salary Cap Report PFF

Hozzászólás

Nagyon jó kis cikk.

Húúú, Increay ez micsoda cikk megint!!! Lesz min értekezni a szakértőknek, már nagyon várom, kinek milyen véleménye, elképzelése(v.ö. vágya) van a csapatépítésről. Szuper, köszönjük! :) :)

Respekt a cikkért! Nekem kicsit "fáj" JC alábecsülése, szerintem top5 a tavalyi szezon  legtöbb labdáját (9+2) szerző CB. De ezen nem múlik, remélem marad és jövőre Neked is bizonyít. :) 

Jacksonban benne van, hogy igazi shutdown CB lesz, de egyelőre még nincs ott szerintem, ezért a top5-öt túlzásnak érzem vele kapcsolatban. Amikor Gilmore túloldalán játszott, és az ellenfél második számú elkapóján védekezett, akkor elit számokat hozott, amikor viszont Gilmore hiányában ő volt a #1, akkor visszább estek a számai. 84, 97, 14, 88 és 63 yardot engedett ezeken a meccseken, míg #2-ként a legtöbb 50 yard volt. Szóval ő jelenleg egy elit CB2, aki rengeteg picket szerez a kiváló ball skilljeinek és annak köszönhetően, hogy a túloldalán egy shutdown CB játszik. 

A fő cél nálam mindenképp az lenne, hogy a lehető legtöbb lyukat tömjük be FA-ról, hogy könnyebben mozogjunk fel egy QB-ért a drafton, szóval nagyjából hasonlóan gondolkozok én is a piacról. Igazából olyan jól összeszedted, hogy nehezen tudok vitatkozni, talán maximum annyiban, hogy Allent még nem küldeném el, és Ngakoue helyett egy olcsóbb edge rusherrel próbálkoznék, hogy beférjen akár egy Corey Davis is. :D Ezen kívül pedig bepróbálkoznék Tim Patrickkel is, már ha nem első körös tendert kap. A Broncos valószínű, hogy úgyis meccseli az ajánlatot, de egy próbát megérne.

És akkor a végére még egy jóslatom van: holnap ilyenkor Curtis Samuel Patriots-játékos lesz (tudom, csak a legal tampering kezdődik, de ez Schefteréket nem szokta zavarni a szivárogtatásban). 

Köszönöm!
Én valamiért Davisben nem bízom annyira, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy számomra túl drága. Ahogy a cikkben is írtam, ott van Harry, de valamiért nem is építünk az erősségeire, így picit fölöslegesnek érezném Davist (ha már választani kell akkor inkább Golladayt tömjük ki, benne többet látok...). Patrick nálam is képben volt, kérdés milyen tendert kap a Broncostól. Az utolsó gondolatodat nagyon adom :)

Én inkább Davis párti vagyok, szerintem ők sokkal kevésbé ütik egymást Harryvel, mert Davis a méretei ellenére elég jó route runner, és képes a szeparációra, míg Golladay az elmúlt két évben tök utolsó az egész ligában szeparáció terén. 

Nagyon jó cikk lett, remélem sok minden megvalósul belőle. Ugyanakkor azt gondolom hogy annyi eltérés lesz a történésekhez képest hogy nagyobb összeget fog meghagyni BB , akár majd a szezon közbeni mozgási lehetőségekre illetve biztosan akar jövő évre is átvinni cap-et mert nem ebben az évben fogja kiüríteni a pénztárcát-nem hiszem hogy ebben az évben esélyesek vagyunk egy SB run-ra :-(

Annyiban javítanám magam hogy 2022-ben viszont jelenleg a Patriots-nak van a legtöbb elkölthető pénze, szóval idén is lehet költeni bőven.

Azt ne felejtsd el,hogy amit idén elköltesz azt kb jövőre is elköltöd mivel várhatóan most nem csak 1 éves prove it játékosok várhatóak hanem 2-3-4 éves szerződéssel fogunk igazolni. Az igaz viszont,hogy így is rengeteg költő pénz várható jövőre, de ez egy drága irányító hiányában tök normális.

Nagyon tetszik az egész elképzelés amit levezettél. Én egy-két dolgot kicsit másképp csinálnék.

Pl. nem költekezném ki az összes felhasználható pénzt, kb 10-20milliót bennt hagynék. Egyrészt mert nem kell,hogy idén építsük fel a legjobb keretet mivel az irányító kérdés nyitva van. Lehet h Newton mégis csak feltámad és akkor lehet neki adni 2-3 évet jövőre, vagy  jön lehetőség elérhető jobb irányítóra, de még ott a draft is ha valakit ott találunk és beválik akkor nagyobb mozgástérrel jobban lehet segíteni egy újoncot.

Nagyon sokat fordítottál a front7re és ezt tetszik, pár szexy név is érkezett, Shelby Harris és Van Noy nagyon ülnek. Ahogy Guy és Wise visszaigzolása is szükséges. Viszont akit kicsit már feleslegesnek és drágának is érzek az Ngakoue, Őt  nem igazolnigazolnám le. Ha nagyon kell akkor draftolnék valakit.

Egy biztonságos WR3 igazolás, valaki kiesebb név akár lehet idősebb is olcsón még bele férne, és Harryt én sem cserélném el.

Köszönöm!
Az igazolások közül én is egyébként Ngakouéra adom a legkevesebb esélyt, plusz a többieket jobban is szeretném a csapatban látni :)

De ha kihagyjuk Ngakouet akkor Leonard Williams is beleférne Shelby Harris helyett. Még csak 27éves és Ő egy igaza 3 downos iDL , nyomásgyakorlásban kiemelkedő és futás ellen is nagy jó. Egy Guy-Williams duó azért elég jól muatatna. És még ott van Wise is rotációba vagy szélre... Elég fizikális Dline lenne.

Jó kis cikk, gratulálok. Etlinggel mi lesz, ha véletlenül draftolunk qb-t? Vagy FA-ról láttok vkit?

Szerintem Stidhamre gondolsz:) Szerződése van, simán maradhat backupnak. FA-n nem igazán van CN-nél jobb opció.

Ha Wilson megy, akkor ő lehet a kezdő QB Seattle-ben ;)

Amúgy tök szimpatikus a srác, nem egy őstehetség sokadik körösként már az 5. évét tolhatja idén az NFL-ben. Igazi küzdő alkat lehet.

Ha nem igazoljuk vissza Hoyert + draftolunk - bár szerintem nem az első körben fogunk -, akkor  szerintem Stidham marad, és jövőre dől el a sorsa.

Magyar idő szerint, mikor indul a legal tampering?

Nagyon tetszik a gondolatmenet, egy dolog megmaradt, amiben korábban a kommentek között is máshogy vélekedtünk: szerintem kell elit elkapó :) 

Illetve ezek a pénzek ezekre a játékosokra nem tudom mennyire lennének/lesznek elegek. Az amcsik máshogy gondolkoznak egy kicsit. Smith és Ngakoue is 4 évre vár nagyjából ilyen összeget, nem 5-re. De hamarosan indul a lavina aztán meglátjuk hol az igazság.

Válasz gomes88 üzenetére

Szerintem azért nem lesz top elkapó, mert a csapat idén egyfajta "kísérleti" üzemmódban van. Az alapdolgokat és a vízhordónak tűnő kulcsembereket kell összevadászni. Másrészről pár kulcsember távozik/távozhat idén, de legkésőbb jövőre. A ilyen, a csapatrészben "az agy" típusú játékosok pótlását már idén el kell kezdeni. Tesztelni, tesztelni, újra tesztelni, akár több játékost is.

Nem feltétlenül kell mindent most, az FA-ról megoldani. Októberre nagy vonalakban kiderül, hogy hogyan is áll a csapat, mik a gyenge pontok, mit lehet ebből a rendszer módosításával korrigálni, vagy tompítani, milyen lyukat kell valami drágább játékossal betömni. És ha ősszel BB érzi a lendületet a csapatban, akkor simán trade-elhet még játékosokért.

Illetve az a faktor is játszhat, hogy mint minden évben, egy csomó csapat ellő mindenféle csillagászati összeget 1-2 játékosra. Ha ebből kimarad a csapat, akkor könnyen lehet, hogy a csökkentett cap miatt egy durva kínálati piacon találjuk magunkat és lehet szemezgetni. Simán jöhetnek a CN szerű szerződések top közeli játékosokkal, akik sok szék közé ültek és nem keltek el az első körben az általuk remélt összegért, viszont mind a csapat, mint ők érdekeltek egy 1 éves "bármilyen" szerződésben. Aztán ott van az is, hogy egy csomó csapat, akiknek továbbra is szűk a jelenlegi cap space, trade kényszerbe kerül.

Szóval szerintem piszok sok faktor van idén :)

Ez egy szép hosszú hozzászólás volt részemről, amit igencsak megcáfolt BB :)

(Mondjuk WR-t nem igazoltunk ;) )

Tárgyalgatunk Thuney-val (forrás: Internet :))

Néha érdemes ránézni az FA piacos cikkre is, mert elég naprakészen frissíti Increay. Majdnem Én is beírtam, de észrevettem a cikkben hogy frissült.

Válasz InfiniteLoop üzenetére

Így könnyebben követhető lesznek az események ha nem külön cikkekben vannak a kommentek:) Nem gond, hogy ídeírtad, csak a követhetőség miatt:)

Increay - alakul ez, az első találat megvan. :)