Ups & Downs - 15. hét: Patriots @ Bengals

Kép
Ups&Downs

Két vesztes mérkőzés után visszatalált a helyes útra a Patriots, legalábbis ami a végeredményt illeti. Sajnos a támadósorral továbbra is komoly gondok vannak, a védelem pedig a kezdeti nehézségek után pár fokozattal feljebb kapcsolt, szinte teljesen lenullázva a Bengals támadóit. Lássuk, kik kerültek az UP-ba és DOWN-ba!

UP

Stephon Gilmore - J.C. Jackson: Jason McCourty ezúttal ismét inaktív volt, így a fiatal játékosnak kellett egy sorral feljebb lépnie - nagyszerűen oldotta meg a feladatát. Gilmore-ra továbbra sem nagyon lehet jelzőket találni, nyilván az ellenfelek erőssége is meghatározza a játékát, de a picksix előtti olvasása tanítani való volt. Mind a ketten két interceptionnel járultak hozzá a győzelemhez, a legjobb pillanatokban szerezve azokat. Összesen 4 elkapást és 45 yardot engedtek, 12 targetből, emellé társult még két, illetve egy leütött passz.

Nick Folk: Talán kicsit meglepőnek tűnhet, de az idei rúgómizéria után számomra megnyugtató volt látni Folk rúgásait, még akkor is, ha megoldhatatlan feladatok elé nem lett állítva: két mezőnygólját 40, illetve 46 yardról értékesítette - igaz utóbbi majdnem rövidre sikerült - emellé jött a 4 sikeres extra pont. A vasárnapi játékával talán elérte azt, hogy 50 yardon belülről rápróbálhasson a rúgásokra a hátralévő meccseken.

Justin Bethel - Matthew Slater: A speciális egység idén remekül működik - ennek egyik alapköve, hogy Slater mellett egy másik ász van az egységben: Bethel. Az első félidő végén Slater nagyszerűen ért oda a visszahordóhoz, Bethel pedig összekaparta a labdát, majd egy későbbi kickoff során 12 yardon állította meg a Bengals játékosát.

DOWN

Julian Edelman - Mohamed Sanu: Mindketten elég gyenge mérkőzésen vannak túl, Edelmannél nyilvánvalóan közrejátszik a sérülése is, Sanu pedig egyszerűen nem tud kibontakozni. Bár egy alkalommal sima touchdownt érhetett volna el, Brady labdája pontatlanul szállt felé. Ketten együtt 4 elkapást és 22 yardot értek el, 13 feléjük szálló passzból, ez a statisztika sok mindent elmond...

Futás elleni védelem: A játék ezen aspektusa a mérkőzés elején gyakorlatilag nem létezett. A Bengals az első félidőben ott tört utat a futóknak, ahol akart, Mixon és Bernard kedvükre garázdálkodhattak, 100 yard fölé jutottak a nagyszünet előtt. Fontos momentum volt a kivédekezett negyedik kísérlet, illetve az, hogy előnnyel fordult a Patriots a második játékrészre, hiszen a Bengals nem jöhetett csak futással előre - ezt pedig megbüntette a secondary. A második félidőben többek között ezért is lett kevesebb futott yardja az ellenfélnek, de a végső 164 földön elért yard még így is csúnyán mutat.

Hozzászólás

Nekem Down LaCosse is, tegnap annyira nem ment neki a blokkolás, hogy már többen megsajnáltuk. A leglátványosabb, mikor seggre ültették és ezzel akadályozták meg White 3rd down futását. neki ebben sokat kell még fejlődnie, mert így eléggé használhatatlan.

Én bizony betenném UP-ba Harryt is, mert több igen jó megmozdulása volt, a TD-ről nem is beszélve. A Jules szabálytalansága miatt meg nem adott elkapása is bitang jó volt, remélem ez Bradynek is feltűnt és fogja keresni labdákkal. 

Newhouse a futás-t parádésan segítette 6. falemberként..ha már TE poszton nem sikerült ebben jeleskedni és ismét máshonnan kellett embert kukázni erre..

Karras, Wynn és Thuney pass blockban, Mason és Ferentz run blocking terén alkotott jól..de most már jó lenne ha végre 5 ember mindkét mutatóban hozna legalább egy közepesnél jobb szintet. Cannon vállalhatatlanul gyér volt sajna :(

30x futottunk, Newhause 7 snap-et kapott. Lehet, hogy az "öreg" csak ennyit bír vagy csak később jöttünk rá, hogy ez megy Neki, legalább is sokkal jobban, mint a szinte szó szerint súlytalan LaCosse-nak?

Ha TE van bent, akkor lehet futás és passz is, de ha Newhouse, akkor azért elég valószínű, hogy futás fog jönni. Még tavaly Allen esetében is jöhetett kis százalékban passz, de extra falembernél nem valószínű.

Extra falembernél sem feltétlenül jön futás, hiszen ha olyan gyér a fal, hogy passzblokkhoz szükség van 6. blokkolóra, akkor az lehet TE és OL ember is. Viszont az biztos, hogy útvonalra eggyel kevesebb ember megy ilyenkor. Allen tavalyi passzblokkja, azért jobban nézett ki mint Izzo vagy LaCosse idei produktuma és a futás blokkolást meg össze se lehet hasonlítani. Egy ilyen kis fogaskerék is jelentősen megdobhatná az offense hatékonyságot.

Nagyon nem mindegy, hogy a LB sorból fel kell-e lépni a box felé a futás miatt, akár több LB-nek is, vagy visszaléphet/maradhat coverage-ben.

Igazad van, valóban lehet a passzblokkolásba besegítés is a 6. falember. A Pats esetében az a baj idén, hogy még akkor sem megy a passzjáték rendesen, ha a blokkoló TE blokk helyett előre indul, vagy teljes létszámban vannak fent az elkapók. Olyan jó lenne látni az idei meccsekről az irányító mögül készült képeket-videókat, hogy tényleg ennyire az elszakadás hiánya a fő probléma, vagy más is van.

Croacker már többször kivesézte ezt a rovatában..OLine (+TE run és passblocking gyengeség)  és szeparáció az elkapóktól..ez együttesen a gáz. valamint vezetjük a ligát droppok terén..Ehhez jön az ezekből fakadó frusztráció TB-től..

Köszönöm a linkeket, de egyébként is meg szoktam tisztelni azzal a munkáidat, hogy végigolvasom és megnézem a videókat. Láttam ezeket is már, és valahogy úgy érzem mintha túl lenne óvatoskodva a passzjáték. Vagy egyszerűen csak Én érzem rosszul, de más élcsapatokat nézve úgy tűnik, mintha ott sem szakadoznának el esetenként jobban, és mégis meglesz a passz és az elkapás. Néha olyan forgalomba mennek be a passzok hogy csak lesek. Régebben ez a Pats sajátja is volt, most meg alig van ilyen.

Évekig azon nyikorogtunk, hogy nincsenek magas elkapók a csapatban, most meg hogy van több is, nem igazán van ez kihasználva. Alig van oldalvonalhoz külső vállra dobott passz, vagy feldobott labda amiből akár DPI is lehet (persze ha a bírók nem vakoskodnak mint legutóbb). Nyilván nem értek a dologhoz, csak egy szurkoló vagyok, de fura nekem ez az egész.

ezért írtam 2 napja, hogy ha lenne lehetőségünk (de nincs) olyan szívesen kipróbálnám a dolgokat (másik wr-k, másik fal, másik qb) valahogy jó lenne tisztábban látni

persze simán benne van, hogy sajna összetett a probléma és nem lehet ráhúzni a vizes lepedőt senkire, de az én "pesszimista" lelkemnek jót tenne...

Dwayne Allen mennyire hiányzik a futáshoz, most jól látható idén..

O igen, tavaly mindenki szidta, hogy elkapasok terén nem nyújt semmit, de ő legalább tudott jól blockolni. 

Érdekes hogy meg sem próbáljuk leszerződtetni.Neki jelenleg nincs csapata,de volt előszezonban valami sérülése.

OFF:

Gordon-t megint eltiltották. Nem volt véletlen az elküldése.

ON:

Válasz crucified üzenetére

... for violating the NFL policies on performance-enhancing substances and substances of abuse

 

Sajnálom a srácot :(

Akinek nincs betegség tudata, azt nem kell sajnálni. Így is megkapott mindent az élettől. Pár év és valahol hajléktalanként fog élni. Egy született zseni pedig.

Neki ennyi volt szerintem. 

AB még elérhető! :) Bár Harry tényleg egyre jobb, szerencsére neki a magassága is megvan hogy lhessen rá szórni a fruttit! A blokkolókat nem értem én sem! Elvileg LaCosse és Watson is 255 font mint Develin, mégis ég és föld a teljesítményük.

Gondolom súlypont és technika nem ugyanaz. Meg hát tehetség is kell hozzá, csak meg kell nézni pl. Jimmy Graham mit mutat blokkolásban. Ez a blokkolósdi nem olyan látványos, de biztos kutya nehéz lehet.

Gronk ír erről a könyvében elég részletesen..nem egy könnyű meló ez a része sem.

Gondolom a korábbi másokkal folytatott vitáid miatt lehet erre a válaszodra is a két dislike, mert ez az egysoros ezt nem indokolná. Csak a félreértések elkerülése miatt jelzem, egyik nekem írt válaszodra sem Én reagáltam így.

Oh, hát erről már értekeztünk korábban az oldalon, hogy vannak akik erre izgulnak..amíg nem lehet megoldani, hogy nick is társuljon a dislike mellé, addig nyomkodja ez az 1- 2 ember ész nélkül..utána már nyilván ciki lenne nekik, hogy a semmire is rányomnak ilyet, tehát nem a tartalmat nézik..de hát nekik is juthat némi öröm a kommentek között :)

Szóval engem nem zavar ez, őket minősíti névtelenségbe burkolózva..ovi szint..ami mint a beírásodból látható, mások számára is egyértelműen lejön..

Howard Stern effektus..

 

Halihóóóóó,

Kicsit megkésve bár, ...

UP:

  • BB majdnem mosolygott
  • Onside kick kivédekezése

DOWN:

  • DEF, de tényleg! Hogy legyen úgy sok pontunk, ha 4 INT-ből csak egyet visznek vissza TD-re???
  • A Szertáros ismét! Adjon minden DEF játékosra tapadókorongos kesztyűt!
  • N’Keal Harrynek van ellendrukkere bőven. Valaki(k) miatt rendszeresen nem érvényesek a nagy játékai.

Tényleg, az az onside kick... Anyám, azt ilyen bénán még nem láttam megrúgni. Az egy rendes kezdőrúgás volt, csakhát úgy 6 yardosra sikerült. :) :) :)

UP még Edelman, aki direkte elkövetett egy szabálytalanságot, hogy Brady és Harry gyakorolhassa a hosszú elkapásokat. Hiába na, Jules csapat iránti elkötelezettsége nem ismer határokat, az összeszokásért önzetlenül mindent megtesz.